Mint korábban már értesülhettünk róla, február 19-én Lembergben bemutatták Lucsok Péter Miklós OP, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspökének „Életem kalandja” című életrajzi könyvét. Kijevben február 21-én került sor a könyvbemutatóra az Aquinói Szent Tamás Vallástudományi Intézetben.
A jelenlévőket legelőször Zdzisław Szmańda OP, az intézet igazgatója köszöntötte. Miklós püspök írását Szent Ágoston püspök „Vallomások” című könyvéhez hasonlította, mely több mint másfél évezrede látott napvilágot.
Ciprián Kosztseva SSP atya, a Szent Pál Kiadó igazgatója beszédében elmondta, reméli, hogy a könyvbemutatóval egybekötött találkozó alkalmad ad a valódi egyházi közösség élményének megélésére.
Miklós püspök kihangsúlyozta, hogy ez az interjúkötet a Mennyei Atyára való odafigyelés gyümölcse. Lépésről lépésre elmesélte, hogyan született meg a könyv ötlete, és hogyan vált valóra. Zdzisław atya Szent Ágostonról szóló szavaira hivatkozva Miklós püspök megjegyezte, hogy valóban kapcsolatot érez a szenttel, hiszen 1994 óta domonkos szerzetesként Szent Ágoston regulái szerint él.
Az „Életem kalandja” című könyv egy elbeszélés Miklós püspök és az Úr közti kapcsolat fejlődésének útjáról. „Azért vagyok itt, mert rajongok Jézusért. Választ kaptam Tőle életem legfontosabb kérdéseire: ki vagyok én és miért élek, hogyan éljek e körülmények között, melyben jelenleg vagyok. Az én életformám Jézus hallgatása, és az idő elteltével ez nem változott. Csak a körülmények változtak meg, amikor püspök lettem. Folyamatosan tanulok azzá válni.”
Ezt követően a kárpátaljai püspök mesélt életének legfőbb elvéről, a hallgatásról: hallgatni azt, amit az Úr mond. „Amikor reggel felkelek, rögtön elkezdem az Úr keresését. Minden ennek a keresésnek van alárendelve. A legfontosabb feladat a hallgatás. Ezzel kezdődik a kereszténység. A Keresztények DNS-e azon alapszik, hogy a középpontban a szemlélődés helyezkedik-e el. A mai társadalom átírta ezt az alapvető tényezőt. A tett vált elsődlegessé, nem pedig a hallgatás, mint ahogyan azt Jézus tanítja.” A püspök felhívta a figyelmet arra, hogy fontos az életünk ritmusának rendezése, valamint a virtuális világtól való eltávolodásunk.
„Ez a könyv egy nehéz időszakban jelent meg. Nem tudjuk, hogy mi vár ránk. Keressük a válaszokat. Azt hisszük, hogy bármilyen tekintély megmenthet bennünket. De bennünket Krisztus már megmentett. Ebben hiszünk. Jézus hozta el a békét, az erőt, a megváltást, mem más. Amíg ezt nem hisszük el, addig mindig várni fogunk valamilyen messiásra. Én milyen tekintélyt keresek?”
Ezután a bemutató résztvevői kérdéseket tehettek fel a püspöknek. Egyik kérdés a manapság tapasztalható tekintély krízisét érintette: „Egy ilyen krízisbe kerültem én is a háború első évében. Akkor azt hittem, hogy a hírekben vagy az elemzésben találok választ a jövőmmel kapcsolatban. Akkoriban még nem eléggé hallgattam arra, amit az Úr mondott nekem. Sok lelki erőfeszítést tettem ott, ahol nem volt válasz. Ez a világban jelenlévő krízisek egyike: ott várunk választ a jövőnkkel, az életünkkel kapcsolatban, ahol nincs válasz. A mély létkérdésekre nem találunk választ a politikai és szociális rendszerekben” – mondta a püspök.
Végezetül minden érdeklődő dedikálhatta a megvásárolt könyvet, és közös fényképek is készülhettek.
Lucsok Péter Miklós OP püspök ukrán nyelven megjelent „Életem kalandja” című könyvét a Szent Pál Kiadó kijevi és a lembergi boltjaiban lehet megvásárolni.
Forrás: rkc.org.ua
Fotók: Petrauszkájte Alina és Hrib Oleh