Február 22 – ről 23 ára virradó éjszaka Ukrajna különböző egyházmegyéiből 250 zarándok gyűlt össze a berdicsivi bazilikában, ahol a „Négy évszak Máriával” programsorozat első alkalmát tartották meg éjszakai virrasztással egybekötve. A virrasztás meghívott előadója Lucsok Miklós OP, munkácsi megyéspüspök volt.

A téli virrasztásra a sarutlan karmelita atyák a Mária megtanít minket bízni témát választották. A vigília programjában imádság, elmélkedés, előadás, énekek és tanúságtételek váltották egymást. Miklós püspök előadásában a háborús időkről, a szenvedésben való bizalomról és az emberi választásról beszélt.

Előadásában közelebb hozta Szűz Mária alakját, aki bízni tanít. „Mária megtanít minket bízni! Bízzunk még a szenvedésben is, még akkor is, ha bizonytalanság van, még akkor is, ha nem értjük, mi történik. Amikor hallgatunk a Szentlélekre, megtapasztaljuk Isten jelenlétét és működését. Isten jelenléte és jelenlétének öröme nagyobb, mint az általunk átélt szenvedés. Milyen erős Jézus a keresztúton! Még ő buzdít másokat, hogy ne sírjanak miatta. A bizalom a tapasztalaton alapul. A bizalom és a remény erősítése nagyon fontos számunkra. A bizalom nem egyszeri cselekedet, hanem életforma. Minden lélegzetvétel lehet a bizalom cselekedete. Bízom Benned! Félek, de bízom benned! Bízom benned, hogy megadod nekem a szükséges erőt. Tekintsünk ebben is Máriára, aki nem veszítette el Isten ígéreteibe vetett bizalmát, ezért minden erőt megkapott, hogy átélje életének jó és nehéz pillanatait.”

A helyi fiatalok nagyon szép színpadi feldolgozásban előadták a csodatévő ikon történetét, ami lenyűgözte a zarándokokat.

Az este folyamán bemutatták a szabadító ima 5 kulcsát: Jézus Krisztus elismerése, aki az ember életének Ura, megbocsátás, ellene mondás a gonosznak, az életünk átadása az Úrnak, és végül az áldás. Végig haladva az öt kulcson megtapasztalhatjuk az ima felszabadító és gyógyító élményét.

Éjfélkor szentmise kezdődött, amelyet Miklós püspök vezetett. Prédikációjában a püspök az evangélium szavaira reflektálva az ellenség szeretetéről beszélt.

A szünetben a zarándokok megvásárolhatták a püspök atyával készült interjúkötetet és más könyveit is, valamint beszélgethettek vele.

A virrasztást rózsafüzérrel folytatódott, majd a gyertyás körmenet során Szűz Mária közbenjárását kérték a békéért. A hideg éjszaka sötétjében kis fénnyel a kezében, a keresztet követve mindenki a remény zarándokának érezhette magát.

Hajnali háromkor a kitett Oltáriszentség előtt elimádkozták az Irgalmasság rózsafüzérét, majd mély tanúságtételek következtek a gyermekszületésről, a barátságról, a családról és arról, hogy működik Isten az életünkben.

A virrasztás éjszakájának végén minden résztvevő átvehette a Skapulárét, mely – mint egy szimbólum – emlékeztet arra, hogy mi is meg vagyunk hívva Szűz Mária életére itt a földön. Az éjszakai virrasztás dicsőítő imával zárult, megköszönve az Úr és Mária szeretetét.

A következő virrasztást július 19-20-ra tervezik, „Mária megbocsátásra tanít minket” címmel.

Forrás: rkc.org.ua