Október 10-én, szombaton került sor az édesanyák találkozójára Beregszászban. Az eseményen 150 édesanya vett részt az egyházmegye egész területéről, Kőrösmezőtől kezdve az ungvári járáson át Nevetlenfalu környékéig. A találkozó a Jézus Szíve-év jegyében zajlott, mottója Lisieux-i Szent Teréz mondata volt: „Csak a bizalom vezet el a szeretethez”.
A program rózsafüzérrel kezdődött, ahol minden tizedet a különböző problémáktól szenvedő családokért ajánlottak fel. Majd Popovicsné Palojtay Márta előadása következett arról, mit jelent a Jézus iránti bizalomban élni. Magunkat még valahogy rábízzuk Istenre, de a gyerekeinket sokkal nehezebb. Pedig, ahogy egy édesanya példáján az előadó bemutatta: „Istennek sokkal fontosabbak a gyerekeink, mint nekünk magunknak.” A bizalom azt is jelenti, hogy tudjuk, hová készülünk, és ezért sokkal jobban oda kellene figyelnünk az örök életre, mint a földire. „Csak az egészség meglegyen” helyett mondjuk inkább: „Csak az üdvösség meglegyen!”
Az előadó Ferenc pápa Dilexit nos enciklikájából is idézett, amely a Szent Szív tiszteletéről szól és arról, mit jelent ez az életünkben. Az enciklikából rövid részleteket és hozzá kapcsolódó kérdéseket is kaptak a résztvevők, amin magukban elmélkedtek, majd egymással is megosztották a gondolataikat.
A találkozó második felében Molnár János plébános-esperes atya a Szent Szív tiszteletének történetével kezdte előadását, továbbvezetve azt egy személyesebb szintre, majd szentségimádásra került sor a Jézus iránti teljes önátadás imáival.
A szentmisén János atya a boldogságkeresésről és annak valódi forrásairól beszélt. A felajánlás előtt szép szertartás keretében a résztvevők családtagjaik fehér körökre írt neveit az oltárra vitték és szívükben rábízták őket az Úrra.
A szentmise után a rendkívül finom bográcsgulyás közös elfogyasztásával ért véget a találkozó.
Fotó: Alexandra Kornicki


















