2025. június 27. és 29. között rendezték meg az ukrán ajkú fiatalok számára a Munkácsi Egyházmegye Ifjúsági Napjait a Szent József nővérek lelkigyakorlatos házában Pósaházán. Az esemény mottója – A remény zarándokai – különösen is aktuális üzenetet hordozott a mai fiatal generáció számára.
A találkozóra mintegy 80 fiatal érkezett az egyházmegye különböző településeiről, hogy közösségben töltsenek el néhány napot elmélyüléssel, imával, és egymás jobb megismerésével. A program szellemi és lelki középpontját Ligy Payyappilly nővér (SJSM) tanításai adták, aki mélyreható előadásaiban arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus mindig cselekszik – „Megáll, ha hívják, és mindig válaszol, amikor így szólunk: »Könyörülj rajtam, Uram!«”
A háromnapos találkozó során a résztvevők különféle programokon vehettek részt: előadások, csoportbeszélgetések, játékok, baráti találkozások és közös ima segítették őket abban, hogy kapcsolatuk mélyüljön Istennel és egymással.
A rendezvény csúcspontját a szentmisék, az éjszakai szentségimádás és a közös dicsőítések jelentették. A fiatalok lehetőséget kaptak arra, hogy elcsendesedjenek Jézus előtt, és megnyissák előtte lelküket. A nővérek éneke különösen meghitt hangulatot teremtett ezekben az alkalmakban.
Szombaton a szentmisét Lucsok Miklós OP püspök celebrálta, aki prédikációjában az élő Istennel való személyes kapcsolat kiépítésének fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte továbbá az Evangélium rendszeres olvasásának szerepét, mint eszközt Isten akaratának felismerésére és a lelki növekedésre.
A résztvevők a csoportmunkák során is aktívan bekapcsolódtak, ahol megoszthatták gondolataikat, tapasztalataikat, és együtt kereshettek válaszokat életük aktuális kérdéseire. A program része volt egy vidám esti közösségi alkalom is, ahol játék, tánc és felszabadult együttlét várta a fiatalokat.
Az idei Ifjúsági Napok Isten áldásával, örömteli légkörben teltek. Sokak számára ez volt az első ilyen találkozás, de már az első pillanattól otthon érezhették magukat – egy olyan közösségben, ahol elfogadás és megértés várta őket. Ahogy Jurij Holotyuk atya fogalmazott:
„Nem búcsúzunk – csak annyit mondunk: a következő találkozásig!”
Osztap Loscsák írása alapján