„Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” (Mt 18,3)
Ünnepi hálaadással és örömteli pillanatokkal telt el október 10-e Ráton, ahol a családi típusú Szent Mihály Gyermekotthon-komplexum fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték. A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye védnöksége alatt működő intézmény számos nehéz sorsú gyermek számára biztosít szerető, oltalmat nyújtó otthont.
Az eseményen a gyermekotthonban élő családok és a velük együtt ünnepelők körében jelen volt Lucsok Péter Miklós OP, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Marianna Truntajeva, a Kárpátaljai Megyei Gyermekvédelmi Hivatal osztályvezetője, Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, valamint Fehér Ferenc, a „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány igazgatója.
A ráti komplexum jelmondata – „Hit. Család. Élet.” – tökéletesen összefoglalja azt a szellemiséget, amely mentén a gyermekotthon nap mint nap működik. A gyermekek itt nem csupán ellátást kapnak, hanem igazi otthonra lelve, keresztény nevelőszülői családokban, szilárd erkölcsi alapok és értékrend szerint nevelkedhetnek fel. Ez a páratlan kezdeményezés Bíró Árpád és Mária családjával vette kezdetét, akik annak idején olyan keresztény családok megszólítását tűzték ki célul, akik nyitottak voltak a gyermekek befogadására és felnevelésére.
A jubileumi ünnepség központi eseménye a gyermekotthon Néri Szent Fülöp-kápolnájában bemutatott szentmise volt, amelynek főcelebránsa Lucsok Miklós OP megyéspüspök volt, koncelebrált Thurzó Péter atya.
A püspök atya szentbeszédében a feltétel nélküli szeretetről beszélt. Hangsúlyozta, hogy Jézus tanítása szerint olyanokká kell válnunk, mint a gyermekek, hiszen ők tanítanak meg bennünket az őszinte bizalomra. Minden gyermek legfőbb vágya, hogy szeressék. A főpásztor így fogalmazott: „A gyermek úgy születik meg, ő úgy van megteremtve, hogy a szeretetnek a teljességét elvárja a szüleitől, és azoktól, akik körülveszik őt… A gyermeket a születés által megilleti a szeretetnek a teljessége.” A Jóisten minden embernek megadja szeretetének teljességét. A férjnek és a feleségnek pedig, akik befogadják Isten szeretetét, tovább kell adniuk azt gyermeküknek.
Istennél nincsenek árva gyermekek, és nincs olyan gyermek, akit Ő ne akarna szeretni. Isten azonban igényli a mi szívünket és jelenlétünket is. A felnőttek feladata és felelőssége, hogy szeressék, gondozzák és felkészítsék az életre a gyermekeket, megadva nekik a növekedés lehetőségét és az érzést, hogy fontosak. Ne nézzünk a gyermekre úgy, mint egy tárgyra, amely hasznos számunkra vagy sem. „A szeretetben van a küldetés” – emelte ki Miklós püspök. A Jóisten jelenlétét abban is megtapasztalhatjuk, hogy Mária és Árpád évekkel ezelőtt a Szentlélek sugallatára vállalta a gyermekek megsegítését. Ha felismerjük, hogy életünk szolgálat, akkor jobb világot teremthetünk magunk körül. Aki megtapasztalja Isten szeretetét, az megérti, hogy a földön nincs olyan ember, akit ne kellene szeretni.
Minden gyermek és felnőtt szívében ott él a vágy, hogy megtapasztalja és megélje a szeretet teljességét. „Istennek legyen hála az Ő szeretetéért, amelyet Jézus által nekünk kinyilatkoztatott, és továbbra is a Szentlélek által vezet minket ebben a szeretetben” – zárta gondolatait Miklós püspök. Ezután így fohászkodott: „Kérünk téged, Szentlélek Úristen, működj bennünk, hogy a mennyei Atya szeretete bennünk működjön ebben a világban!”
A szentmisét követően sor került a „Piros ház” megáldására, amely egy újabb nevelőszülői család otthonául szolgál. Bojza Béla és Edina saját gyermekük mellett hét befogadott gyermekről gondoskodnak, megadva nekik a szülői szeretetet és a családi otthon melegét.
A ráti kultúrházban tartott ünnepségen Bíró Mária, a gyermekotthon vezetője ismertette az intézmény történetét. Elmondta, hogy a gyermekotthon gondolata és álma Majnek Antal emeritus püspöktől származik, aki szeretett volna egy ilyen intézményt létrehozni az egyházmegyében, amire férjével 2003 őszén mondtak igent. Az engedélyek beszerzéséhez és a szükséges dokumentáció elkészítéséhez két évre volt szükség, az első lakóház pedig 2006-ra készült el. Ma már négy családi házban – a Piros, a Sárga, a Zöld és a Kék házban – élnek a nevelőszülők saját és befogadott gyermekeikkel. Az évek során immár a hetedik család kapcsolódott be a gyermekek nevelésébe. A gyermekotthon mellett egy rehabilitációs központ is létrejött, amire nagy szüksége van a nehéz sorsú gyermekeknek. Emellett felépült egy kápolna is, amely az itt élők számára lehetőséget nyújt a csendes elmélyülésre és imádkozásra. Mária hangsúlyozta, hogy mindez az Úristen segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg. Az elmúlt húsz év során a Szent Mihály Gyermekotthon révén már 52 gyermek talált szerető családra.
Az eseményt a gyermekek színes, ünnepi műsora tette igazán teljessé. A növendékek zenés műsorral fejezték ki hálájukat nevelőszüleiknek, a támogatóknak és mindazoknak, akik embert próbáló munkájukkal nap mint nap hozzájárulnak a központ működéséhez.
A Ráti Szent Mihály Gyermekotthon 20 éves jubileuma nemcsak a múltra való visszatekintésről szól, hanem a jövőbe vetett hitről is: a szeretet és az összefogás erejével továbbra is reményt és jövőt biztosítanak a rájuk bízott gyermekeknek.
Fotó: Weiss Viktória / Veritas
















