November 1-jén, Mindenszentek – az összes szent és üdvözült lélek – főünnepén a hívekkel teli Tours-i Szent Márton székesegyházban Lucsok P. Miklós OP megyéspüspök mutatott be szentmisét.

A főpásztor szentbeszédében arra hívott, képzeljük el, milyen volna, ha hirtelen képesek lennénk látni a láthatatlan világot: a minket körülvevő szenteket, őrzőangyalokat és az ördögöket is. Amikor elmegyünk a temetőbe imádkozni a halottakért, látnánk, hogyan mennek a tisztítótűzből a lelkek a Mennyek Országába. Nem tudjuk, hány szent van a családunkból ott, de képzeljük el, hogy a mi imáink által többségük már a Mennyek Országába jutott. „Próbálkozzatok úgy nézni azokra a sírokra, hogy ez nem a sírásnak a helye, …  a hitnek a helye, a feltámadás helye” –  hangsúlyozta.

Kiemelte, az Egyház nagy ajándéka, hogy akik még itt vagyunk, a földi úton járó zarándokok, imádkozhatunk a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Az Egyház ugyanis három részből áll: a már Istennel egységben lévő szentekből, a halottakból, akik a tisztítótűzben vannak – akik ugyan már Isten mellett döntöttek, de bűneik miatt még tisztulniuk kell –, valamint a még úton lévő zarándok közösségből.

A szentek már nem tudnak semmit feláldozni, éppen ezért Jézus megtestesült és amikor emberré lett, fel tudta áldozni önmagát. Nekünk, embereknek van egy nagy ajándékunk, amit kaptunk a Jóistentől: hogy áldozatot tudunk hozni. Amikor elmegyünk a temetőbe és imádkozunk, vagy eljövünk a szentmisére, ez egy áldozat. Feláldozzuk az időnket és az energiánkat. Amikor imádkozunk ezekért a lelkekért, azt akarjuk, arra vágyunk, hogy ők is ott legyenek a Mennyek Országában, ahová mindnyájan napról napra közeledünk. „Halhatatlan a lelkünk, ezért valamilyen szinten nem kell félnünk a haláltól, hanem attól kell félnünk, hogy milyen állapotban élünk… Istentől féljünk… féljünk bűnben élni, féljünk Istentől eltávolodni!” – figyelmeztetett Miklós püspök. Ha félünk a haláltól, az azt jelenti, hogy nem hiszünk a feltámadásban.

Miklós püspök emlékeztetett, hogy aki november 1. és 8. között ellátogat a temetőbe és imádkozik az elhunytakért – amennyiben a kegyelem állapotában van és szentáldozáshoz járul –, az minden nap kiszabadíthat egy lelket a tisztítótűzből, aki így a Mennyek Országába jut. A mennybe érkező hálás lelkek pedig ezután maguk is közbenjárnak értünk, ami a hit nagy misztériuma.

„Ajánljuk fel az imáinkat, amikor megyünk a temetőbe, az elhunyt katonákért, azokért, akiket megöltek ebben a háborúban! Azok a katonák, akik a mennyekben lesznek az imánk által, ők fognak közbenjárni értünk, hogy legyen vége ennek a háborúnak” – hangzott a püspök atya buzdítása.

Menjünk a temetőbe a tisztítótűzben szenvedő lelkeket szabadítani!