Október 26–28. között rendezték meg Esztergomban az Országos Lelkipásztori és Teológiai Napokat, melynek mottója „Isten tudja, ki vagyok. És én?” volt. A 21. század  a család válságát és egyre mélyebb identitáskrízist hoz magával, amelyre reflektálva az Országos Lelkipásztori és Teológiai Napok programjai is az identitás témáját járták körül. A rendezvénynek a Szent Adalbert Központ adott otthont, ahol csaknem háromszázan gyűltek össze: papok, szerzetesek, szerzetesnővérek, állandó diakónusok és világi hívők a magyarországi egyházmegyékből, valamint a szomszédos országok magyarlakta területeiről. A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyéből kilencen vettek részt az eseményen.

A megnyitón Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte: egy gyorsan változó világban élünk, de vannak olyan alapvető hitigazságok, amiket jó, ha meg tudunk tartani, és amiket a világ folyamatosan igyekszik megdönteni. Példaként a Szentírásból idézett: „Isten megteremtette az embert, saját képmására … férfinak és nőnek teremtette őket.”

Az első nap előadásai mélyrehatóan és gyakorlatiasan járták körül az emberi önazonosság kérdését. Dr. Székely János püspök Identitásunk, Isten ajándéka, Eberlein Éva Identitás-útvesztők, dr. Pécsi Rita Identitásfejlődés: A családban kezdődik, dr. Gorove László és Kriszta Kulcs a boldog házassághoz, valamint  dr. Papp Miklós Nem hagyományos családok kihívásai, sebek gyógyulása címmel tartott előadást.

Az előadásokat szentmise követte az esztergomi bazilikában, melynek főcelebránsa és szónoka Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt.

„Valaha sötétség voltatok, de most világosság lettetek. Éljetek is úgy, mint a világosság fiai.” – idézte szentbeszédében Székely János püspök Pál apostol szavait. A püspök atya hangsúlyozta, hogy kegyelemből, Jézus keresztje által lettünk világossággá, majd így folytatta: „Nem a parancs az első, hanem az első a kegyelem, azt kellene befogadnunk. Isten szeretetének a felénk áradó hatalmas fényét. Ő az identitásunk forrása. Minden erkölcsi parancsnak az eredete. Általa kapunk hozzá kegyelmet, erőt, fényt és lelkesedést”.

A főpásztor felhívta a figyelmet, hogy Isten fényét befogadva, találkozva Vele válhatunk képessé a sebzett identitások gyógyítására. Ehhez a Forráshoz kell odavezetni minden testvérünket. Hangsúlyozta, hogy a legnagyobb és legszentebb dolgok – mint amilyen az imádság is – ingyenesek.

A püspök atya rámutatott arra is, hogy a szülők egyik legfőbb küldetése a gyermekeik elvezetése a Forráshoz, hogy azok a világosság fiaiként élhessenek. Az imádság lényege, hogy kitárjuk szívünket Isten előtt, és beengedjük az Ő igazságát és szeretetét. Ez az út vezet az igazi boldogsághoz. Homíliáját Jézus szavaival zárta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.”

A napot közös, a békéért felajánlott rózsafüzér imádság, majd dicsőítő szentségimádás zárta.

A második nap a reggeli laudes imádsággal kezdődött. A program középpontjában a fiatalokat érintő legégetőbb társadalmi, digitális és bioetikai kérdések, valamint az ezekre adható gyakorlati útmutatások álltak.

A nap előadásai a következők voltak: Eberlein Éva A digitális tér hatásai a serdülők identitásfejlődésére, Dr. Tobisch Borbála Nemváltás orvosi szemmel – tudomány és hit, Dr. Járay Márton Pasztorális szempontok az azonos nemű vonzalom tekintetében.

Az ebédet követően az irgalmasság rózsafüzérének közös imádkozására került sor, majd Földi-Kovács Andrea tartott előadást Igazság és szeretet címmel.

A délutáni program fakultációkkal folytatódott, amelyek keretében a résztvevők a keresztény válaszokkal és a bevált jógyakorlatokkal ismerkedhettek meg.

A napot a Varga László kaposvári megyéspüspök főcelebrálásával bemutatott szentmise, majd szentségimádás és közbenjáró ima zárta.

A zárónap a reggeli laudes után a konferencia tapasztalatainak rendszerezésével és a végső útravaló megfogalmazásával telt.

A délelőtt az előző napi fakultációk eredményeinek és jógyakorlatainak közös összefoglalásával indult. Ezt követően Eberlein Éva tartotta meg a konferencia mottóját adó, „Isten tudja, ki vagyok” című előadását, majd Dr. Fábry Kornél egy átfogó visszatekintés keretében értékelte az idei lelkipásztori-teológiai napokat.

A rendezvényt a Fábry Kornél püspök atya által celebrált  szentmise zárta le, amelyen Erdő Péter bíboros is részt vett.  Fábry Kornél püspök atya a szentmisét a megtisztulásért, a lelki tisztaságért az Egyház megerősödéséért, papi hivatásokért ajánlotta fel, és azért, hogy mindannyian kitartsunk mindvégig a krisztusi igazságban és szeretetben.

A püspök atya kifejezte reményét, hogy amikor újult erővel visszatérünk oda, ahol szolgálunk, ott fogunk Jézussal találkozni, másképpen megélve a szürke hétköznapokat egyfajta küldetéssel és nyitottsággal. A szeretettel együtt képviseljük az igazságot, hogy hűségesen kitartsunk mindvégig  – mert aki mindvégig kitart, az üdvözül.