Boldog Scheffler János szatmári püspök és vértanú lett a névadója és védőszentje annak a római katolikus templomnak, mely néhány évvel ezelőtt épült fel Beregdédában. A templombúcsúról idén is május 17-én emlékeztek meg a helyi hívek és az ünnepre érkezett zarándokok.

Molnár János, az egyházközség lelkipásztora nagy szeretettel köszöntötte az egybegyűlteket, különösképpen a messzebbről érkezett vendégeket. Ez alkalommal a szentmise szónoka Mórocz Tamás, a Bodajki Segítő Szűz Mária Plébánia plébánosa volt. Tamás atya Magyarország legrégebbi kegyhelyéről érkezett két paptársával együtt, hogy a kárpátaljai hívekkel együtt ünnepeljenek, megosszák velük örömeiket, nehézségeiket.

„Scheffler János püspök igazi pásztora volt a népnek, aki életét adta értük” – mondta beszédének elején Tamás atya. Hangsúlyozta, hogy Scheffler János püspökhöz hasonlóan mi is nehéz időket élünk, hiszen ő is háború idején teljesítette szolgálatát. Mi is ugyanúgy aggódunk amiatt, hogy megmaradunk-e. Bevallotta, hogy noha Magyarországon nincs háború, sajnos ott is sokszor ez a kérdés merül fel benne és az egyházban.

„Nagyon vigyáznom kell arra, hogy az Anyaországból jövet ne mondjak olyan nagy szavakat, hogy bízzatok meg reméljetek, mert hát onnan könnyű beszélni. De higgyétek el, a mi aggodalmunk sem jelentéktelen. Mi lesz a fiataljainkkal, mi lesz a jövőnkkel? Mi lesz az európainak mondott kereszténységgel? Mert mélyebb hitet talál itt Kárpátalján az ember, mint a saját világunkban, ahol lehet, hogy egy kicsit könnyebb az élet, de nem biztos, hogy egy péntek esti szentmisére megtelne a templom hívekkel. Jó látni a hiteteket, az összefogást, mert ez az egyetlen reményünk” – mondta biztatva a jelenlévőket.

A szentlecke szavait idézve, Tamás atya felhívta a figyelmet, hogy 2024-ben is ugyanolyan aktualitással bírnak a Szentírás szavai: „Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben.” (2Kor 8-10)

Scheffler Jánosról elmondta, hogy püspöki évei alatt végig szenvedett, de közben a híveiért és a papjaiért élt. Tamás atya felhívta a figyelmet arra is, hogy most ez egy jó alkalom, hogy válaszoljunk neki: „Itt vagyunk, adj erőt, mert ugyanolyan nehézségeink vannak!”

Amikor Scheffler Jánossal mindenféle megalkuvó dokumentumot akartak aláírattatni, ő csak annyit mondott: „Nem tehetem”. Annak ellenére, hogy tudta, hova vezet ez a válasz. Tudta nagyon jól, hogy mi lesz ennek a vége. Ezzel a magatartásával nagyon sok erőt adott papjainak ahhoz, hogy tartsanak ki.

Végül Sík Sándor Acélember című versével fejezte be a szentbeszédet, mely Scheffler János kitartását tükrözte, és egyúttal irányt és példát mutatott a híveknek.

„Testvér – mondja az acélpillanat –

Tudom: gyengének lenni nem szabad.

Tudom, a mi törvényünk állani:

Mi vagyunk a Vezeték várai.

Nem tudjuk honnan, nem tudjuk kinek,

De rajtunk megyen át az Üzenet.

Az ismeretlen Igét hordja vállunk.

Bennünket ideállítottak. Állunk.”

A jelenlévők sok erőt merítettek a prédikációból, mely betekintést adott a szentéletű püspök életébe. A szentmise utáni áldást követően lélekben megerősödve jöttek ki a templomból, ahol szeretetvendégség várta a zarándokokat és minden jelenlévőt. A templombúcsú jó alkalom volt arra, hogy a hívek felkészüljenek a Pünkösdre, az egyház egyik legnagyobb ünnepére.

 

Fehér Rita (Forrás: Kárpátalja.ma)

Videó: Veritas