Rózsafüzér imával egybekötött virrasztást szerveztek a munkácsi Szent Márton-székesegyházban október 11-én.
A virrasztás jó alkalom arra, hogy a közös imádság által egyesüljünk Jézussal és Máriával Isten még nagyobb dicsőségére; hogy a Szűzanya közbenjárása által kegyelmeket kérjünk, imádkozzunk a békéért és hálát adjunk a kapott ajándékokért.
Az imaalkalom a fájdalmas rózsafűzér titkainak átelmélkedésével kezdődött.
A szentmisét Gerzánics Szerhij, püspöki irodaigazgató mutatta be. Szentbeszédében Szerhij atya Jézusnak az Atyával való kapcsolatára hívta fel a figyelmet. „Szünet nélkül beszélgetnek, egymásnak adják a szót. Ezt a kölcsönösséget testesíti meg a Szentlélek, aki olyan, mint egy ragasztó: egységet teremt.”
Az imavirrasztás során a rózsafüzér titkai alapján áttekintették a Szűzanya életét Jézus születésének hírüladásától egészen a Mennybemenetelig.
„Ma mindenkit arra bíztatok, – mondta Szerhij atya – hogy köszönje meg Máriának, hogy elvezetett bennünket életünknek ehhez az örömteli pillanatához, amikor együtt lehetünk Jézussal. A mai estén ne féljünk attól, hogy az első helyre helyezzük Őt életünkben. Ez a legfontosabb. Tekintsünk ma Máriával az égre, az Égi Királyságra! Kívánom mindenkinek, hogy a mai estén legyen ott a közöttünk megjelenő Égi Hazában!”
A szentmise után Olekszandr Lukáscsuk OFM atya előadására került sor. Szűz Mária példája által felvázolta azokat a lépéseket, melyek az életszentségre vezetnek bennünket: az Istenre figyelés, az imádság, a munka, az áldozatkészség, a türelem, az alázat, a hitben való kitartás és az Isten iránti hűség. Olekszandr atya emlékeztett arra, hogy a nyitott szív a legmegfelelőbb eszköz, amely lehetővé teszi, hogy Isten egész életünk során vezessen bennünket.
A virrasztás első része a dicsőséges rózsafűzér elimádkozásával ért véget. A szünetben a résztvevők megoszthatták egymással tapasztalataikat és élményeiket.
Ezt követően kezdetét vette a szentségimádás és a békéért mondott Irgalmasság rózsafűzére. A csendes ima arra ösztönözte a jelenlévőket, hogy elmélkedjenek a hallottakon. A szentségimádás az elmélkedések és énekek által lett még bensőségesebbé, erőt és kitartást adott a résztvevőknek.
A virrasztás végén Jevhen Fizer, munkácsi káplán szentségi áldásban részesítette a híveket.
Az este folyamán lehetőség volt a szentgyónás elvégzésére is.