2025. február 15-én, szombaton, Lucsok P. Miklós OP munkácsi megyéspüspök hetedik alkalommal találkozott a hívekkel a munkácsi székesegyházban. Az esemény egyben a püspök atyával készült ukrán nyelven megjelent interjúkötet bemutatója is volt.
A találkozó most is, mint az előző találkozások alkalmával, az Irgalmasság rózsafüzérének közös elimádkozásával kezdődött. Ezt követően Miklós püspök a Szentírás, valamint saját elmélkedései és kutatásai alapján tartott előadást az „Ádám, hol vagy?” kérdésből kiindulva. Beszélt arról a napi gyakorlatáról, hogy 30-40 percet csendben tölt. Arra bátorította a résztvevőket, hogy próbáljanak meg hasonló tapasztalatot átélni: csendben, egyedül Istennel lenni.
Ezt követően az egybegyűltek kérdéseket intézhettek a püspökhöz az elhangzottak alapján, de más, őket foglalkoztató témákban is, amire rövid, vagy éppen részleteket kifejtő válaszokat kaptak. A püspök atya igyekezett minden kérdésre válaszolni, és nem hagyott figyelmen kívül egyetlen felvetést sem.
A találkozó végén meg lehetett vásárolni a könyvet, és aki igényt tartott rá, emlékül autogrammot is kapott.
Reshetar Tetjana beszámolója és fényképei alapján