December 17-én, szombaton, a Munkácsi Egyházmegye apostoli adminisztrátorával megtartották a második párbeszéd-találkozót a Munkácsi Székesegyházban.
Nagy létszámú hívő közösség gyűlt össze, hogy együtt imádkozzanak, elmélkedjenek, feltegyék kérdéseiket, vagy meghallgassák a többi résztvevő kérdéseire adott válaszokat.
Maga a találkozó, akárcsak az egy hónappal ezelőtti novemberben tartott első alkalom, az Irgalmasság rózsafüzérével kezdődött, és a püspök által mondott szentmisével ért véget. Erre a szombatra egyben gyónási napot is hírdettek, több pap szinte egész nap kiszolgáltatta a bűnbánat szentségét.
Bár Kárpátalja messze van a frontvonaltól, az áramhiány itt is érezhető. A templomban uralkodó félhomályt a felállított lámpák fénye oszlatta el. Ez cseppet sem zavarta a hallgatóságot, sőt, talán éppen ellenkezőleg, segített jobban megnyílni a püspök szavára, aki őszintén és nyíltan szólt a jelenlévők szívéhez.
A párbeszéd, amelyre Miklós püspök meghívott, és amelyben aktívan részt vettek még a Munkács külvárosából származó hívek, valamint a belső menekültek is, közös imával zárult.
A szentmise prédikációjában Miklós püspök mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy Jézust mi Megváltónak, Igazságnak, Útnak, Életnek, Világosságnak, élő Kenyérnek nevezzük, de a Józsefhez érkező angyal azt mondta, hogy akit a Szűz méhében hordoz, az a Szentlélektől van, ahogy az evangéliumban olvashatjuk: „Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.”
„A háborúval kapcsolatban, amit most átélünk, a ’szabadító’ kifejezés a következő értelmet nyeri: ha Te vagy a Szabadító, akkor ments meg minket a háborútól, a betegségtől, a covidtól, a rossz szomszédtól, férjtől, feleségtől, a kedvezőtlen időjárástól, a munkanélküliségtől… Sok mindentől kérhetjük, hogy Jézus mentsen meg minket. De tegyünk hozzá egy szót, azt, amit az angyal mondott: „mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ez mindent megváltoztat. Jézus azért jött, hogy megmentsen minket bűneinktől, hogy megszabadítson a bűn rabságából” – hívta fel a figyelmet Miklós püspök a megváltás lényegére.
„Milyen bűntől akarja Jézus megszabadítani népét? A központi bűntől, minden bűnök bűnétől, minden bűnök anyjától – a büszkeségtől. Az ember gyakran úgy él, hogy a saját akaratát keresi és teszi. Amikor az Antikrisztus eljön, valószínűleg egy tökéletesen rendezett, megkülönböztetés nélküli világot fog kínálni. Ez azonban valószínűleg mindazok üldözésével fog járni, akik nem értenek egyet az általa ideálisnak feltüntetett Isten és hit nélküli világával.
Jézus nem azért jött, hogy megszabadítson minket az emberi szenvedéstől. Jézus azért jött, hogy megszabadítson minket a bűneinktől, a büszkeségünktől. Ezt nehéz megérteni. Ekkor történik az, hogy mindenki személyesen alázatot gyakorol: „A te akaratod legyen meg, Istenem, ne az enyém.” – hangsúlyozta Miklós püspök.
A résztvevők ismét kérték, hogy legyen folytatás, így Miklós püspök beleegyezett abba, hogy sűrű elfoglaltságai mellett időt szakítson egy következő találkozásra. A találkozó időpontotja a későbbiekben kerül egyeztetésre, és az egyházmegyei kommunikációs csatornáin keresztül kerül majd kihirdetésre.
Szöveg: Tetjana Reshetar írása alapján
Fotók: Tetjana Reshetar