Tours-i Szent Mártonnak, egyházmegyénk védőszentjének ünnepét idén két szentmisében is megünnepeltük a tiszteletére szentelt székesegyházban. Vasárnap, november 11-én tartottuk az egyházközségi búcsút, hétfőn, 12-én pedig az egyházmegyeit, papjaink és a távolabbról érkezett zarándokok részvételével.

„A nagy szent dicséretére és hálaadásra jöttünk össze” – kezdte beszédét Majnek Antal megyéspüspök a vasárnapi szentmisén. „A nyugati egyháznak ő az első nagy szentje, aki a negyedik században, a vallásszabadság kihirdetése után nem mártírként halt meg, de egész élete Jézusnak odaadott élet volt.”

Szent Antal előtt ő volt Európa legkedveltebb szentje. Rá is szolgált erre, mert Jézust kereste és mutatta be egész életében. És megtalálta Őt: éppen a legutolsókban, a szegény szenvedőkben, akikben Jézus azóta is, ma is elrejtőzik. Ott, bennük, köztük biztosan megtalálható ma is. Mi is, amikor valakinek segítünk, valakit vigasztalunk, azt egyenesen Jézusnak tesszük.

Márton már a hadseregben is – ahova kötelezően sorozták be, mivel apja is katona volt –híres volt felebaráti szeretetéről és jóságáról. Egy idő után eldöntötte: ő Krisztus katonája lesz. Rájött ugyanis, hogy az igazi ellenség, akivel harcolnia kell, nem egy ellenséges ember, nép vagy szomszéd, hanem azok a gonosz szellemek, akiket a sátán küld mindannyiunkra, hogy ne csak kínozzanak és félrevezessenek minket, hanem halálunk után az örök szenvedésbe, az örök sötétségbe ragadjanak bennünket. Márton igazi harcos maradt: Jézus evangéliumának eszközeivel, fegyvereivel harcolt az igazi ellenséggel: a gonosz lelkekkel szemben.

Egész életében a legfőbb parancsot tartotta a szeme előtt: igyekezett az Istent imádni teljes szívvel, elmével és erővel; felebarátját pedig, főleg aki a közelében élt, s aki szenvedett, segítette és szerette. Isten pedig annyira megáldotta ezt a törekvését, hogy minden betegnek tudott segíteni, sőt sok helyen halottakat is támasztott fel, hogy megvigasztalja a szegény gyászolókat. Miért tudott győzni a gonosz lelkek fölött, akiket ki is űzött nagyon sok megszállottból? Mert saját magában győzte le a kísértőt. Ez az első feladata minden kereszténynek. Figyeljünk Jézusra, aki nem szégyellt elvonulni, szinte elszökni a tömeg, sőt az apostolok elől is, hogy az Atyával lehessen édes kettesben. Ebben a szent csöndben figyelt az ő legbölcsebb Atyjára; így töltekezett fel erővel, türelemmel, hiszen olyan hosszútűrő volt a farizeusokkal, az ellene támadókkal, hogy ezt az erőt csakis az imádság csöndes óráiban szerezhette meg újra és újra. Fontos látnunk, hogy nekünk is ezen az úton kell járnunk, így kell nekünk is követnünk Őt. Hiszen Jézus követésének ez az első feltétele: tagadjuk meg önző magunkat, még jónak látszó kívánságainkat is, Jézus kedvéért, ha az Isten mást kér tőlünk. Ugyanezt meg kell tennünk időnként felebarátaink kedvéért is. Mártont is ezért szerették ennyire: ő nem tudott nem szeretni, mindenkihez lehajolt. Nem a saját dicsőségére, hanem az emberek megtérítésére használta a csodákat, amiket Isten általa végbevitt.

Nehéz, széthulló világban élt, a vallásszabadság ellenére, hasonlóan, mint mi is. Ne felejtsük el Szent Márton biztató példáját és az ő iránymutatását, hiszen ez minden szent csodálatos küldetése: Jézusra mutat, aki biztos kézzel az Atyához vezet minket is – fejezte be beszédét a főpásztor.

Az egyházmegyei búcsún Snep Román, a székesegyház plébánosa beszélt a jelenlévőknek Szent Márton életének figyelemreméltó eseményeiről. Mint mondta: Szent Márton életéből azt a jelenetet, amikor megosztotta a koldussal a palástját, az özvegyasszony két fillérjének evangéliumi történetéhez lehetne hasonlítani. Az a köpeny volt ugyanis az egyetlen tulajdona – illetve a fele, mert a másik fele a hadseregé volt, vagyis egész tulajdonát odaadta a koldusnak. Nekünk is Krisztus szemével kell tekintenünk a szegényekre és minden emberre, az Ő szemével észrevenni őket és csendben viselt nyomorúságaikat – ez az igazi művészet, amiben Szent Márton különösen nagy volt.

Szent Márton ünnepére készülődve a gyerekek a templomkertben álló szobrot nézték: vajon miért olyan sovány? Talán beteg volt? Azonban a szobrász azért ábrázolta őt így, mert Márton az utolsó darab kenyerét is mindig megosztotta a nélkülözőkkel. Tanuljunk mi is Szent Mártontól, olvassuk a Szentírást, ismerkedjünk egyházunk igazságaival, ugyanakkor tanuljuk tőle a jót tenni, mert akkor leszünk igazán Krisztus tanítványai.

A szentmisék végén került sor a Szent Márton palástja-díj átadására: A Pro fide emlékérmet Budaházy Ella nevetlenfalui hitoktató kapta, aki 29 éve tanítja Isten ismeretére a hittanosokat, a Pro caritate emlékérmet pedig Kozma Józsefnek ítélték, aki 25 éve vezeti a huszti karitászt, s különösen az 1998-as árvíz idején végzett kiemelkedő karitatív munkát.

A szentmise végén a püspök atya Szent Márton ereklyéjével adott áldást a jelenlévőkre, ezzel kérve a szentet, hogy egyházmegyénk híveinek is segítsen megharcolni a jó harcot.

Pápai Zsuzsanna