Egyházmegyei búcsú Munkácson

Szombaton, november 11-én tartottuk meg a munkácsi Tours-i Szent Márton székesegyház búcsúját. A program a papoknak szóló elmélkedéssel kezdődött Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a búcsú meghívott szónoka előadásában. Ezután kezdődött az ünnepi szentmise, melynek elején Snep Román plébános köszöntötte a megjelenteket: Spányi Antal püspököt, Mieczysław Mokrzycki lembergi érseket, Stanisław Szyrokoradiuk harkiv-zaporizsai megyéspüspököt, a Magyar Köztársaság konzuljait és a szép számmal összegyűlt híveket, köztük a szervezetten érkező ungvári és beregszászi zarándokokat.

A szokás szerint több nyelven elhangzó olvasmányok és evangélium után Spányi Antal püspök homíliája következett. Szent Márton életéhez kapcsolódóan arról beszélt, hogy a szenteket Isten azért adja nekünk, hogy gyönyörködjünk bennük, de még inkább azért, hogy kövessük őket abban, amit elénk éltek. S kifejtette, a mai ember miben tudja követni, példaképének tekinteni az egykor élt szent püspököt.

A szentmise végén a négy püspök a fatimai szobor elé vonult, s Mieczysław Mokrzycki érsek imával zárta le az ukrajnai fatimai jubileumi évet.
Ezután a Szent Márton-palástja díj átadása következett. A pro caritate emlékérmet ebben az évben a dolhai Szeretet Leányai vincés nővérek kapták, akik 26 év szolgálat után most távoznak egyházmegyénkből. A pro fide emlékérmet Szopó Szilvia sislóci hitoktatónak ítélte a bizottság. A díjakat Majnek Antal püspök nyújtotta át.

Végül főpásztorunk köszönetet mondott Spányi Antal püspöknek, hogy elfogadta a meghívást; az érsek atyának és „a legtávolabbi ukrajnai egyházmegye püspökének” is megköszönte, hogy jelen voltak ünnepünkön és osztoztak örömünkben. Ugyanígy örömmel köszönte meg minden jelenlévőnek, hogy eljött a búcsúra, az énekkarnak és a hangszereseknek pedig azt, hogy szebbé tették ünnepünket.

Majnek Antal püspök a záró áldást Szent Márton ereklyéjével adta, hogy az ő közbenjárására áldjon meg minket a mindenható Isten. Ezután elénekeltük a pápai himnuszt. Majd a székesegyház udvarán a munkácsi hívek megvendégelték a távolról érkezett zarándokokat.

A Munkácsi Egyházmegye Sajtóirodája

[imagesizer path=”images/stories/munkacs-bucsu-2017″ width=”150″]