Tours-i Szent Márton, egyházmegyénk védőszentje
Születésének 1700. évfordulóján forduljunk tanulékony lélekkel a középkor egyik legismertebb szentje, Pannónia szü- lötte, a Munkácsi és a Szombathelyi Egyházmegyék, illetve Franciaország védőszentje felé, akit elsőként avattak szentté élete és nem halála miatt.
Élete már a szabadságát visszanyert Egyház környezetében zajlott. Krisztus után 316-ban vagy 317-ban látta meg a napvilágot a Nagy Római Birodalom távoli, határmenti tartományában, Pannóni- ában, Sabaria városában, a mai Szombathely területén. Születése előtt három évvel jelent meg a Nagy Konstantin-i milánói rendelet, amely lezárta az üldözések korát, sőt az egyházi törvények birodalmi törvényekké emelkedtek. Ezen új kor bontakozása, kihívásai és terhei kísérték végig életét.
Hogy vált Márton kereszténnyé, amikor szülei pogányok voltak? Apja magasrangú katonaként szolgált Pannóniában. Márton gyermekkorát Észak-Itáliában, a többségében pogányok lakta mai Paviában töltötte, ahol azonban már keresztényeket is megismerhetett. Hatásukra tizenkét éves korában, szülei akarata ellenére jelentkezett a kereszténységre készülők, a katekumenek közé, majd hat évig várt a keresztség felvételére.
Tizenöt éves korában apja kívánsá- gára belépett a hadseregbe, de mert nagyon fiatal volt, egy gyakorló lovascsapathoz került, majd tizenkilenc éves korában lett ténylegesen katona. A feljegyzések kiemelik szerénységét és szolgálatkészségét; szolgálata során mindig talált lehetőséget az erények gyakorlá- sára. Egyszerű és tiszta életet élt, virrasztott a betegek mellett, segítette a szűkölkö- dőket, zsoldját szétosztotta a szegények között, és mint katona kivívta társai megbecsülését.
Légióját Galliába, Franciaországba küldték, ahol Amiens-ben teljesített szolgálatot. Az itt töltött évek egyik eseményéről, amely még megkeresztelkedése előtt történt, minden életrajzírója megemlékezik. Galliában ekkor különösen kemény tél volt, sokan meghaltak a nagy hidegtől.
Márton minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, csupán a rajta lévő ruhadarabok maradtak meg. Egyik este, járőrszolgálatból hazatérőben, a város kapujában egy rongyaiban didergő koldussal találkozott. Márton fogta a kardját, kettévágta katonai köpenyét, s felét a koldus vállára terítette. A járókelők közül sokan kinevették, ő azonban ezután álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, melyet a fázó koldusra terített.
Az ifjú Márton 339-ben, huszonkét évesen megkeresztelkedett, és bár nem nehézségek nélkül, de hamarosan megvált a katonaságtól is, hogy a császár helyett Istent szolgálhassa. A poitiers-i püspökhöz, Szent Hiláriuszhoz csatlakozott, aki pappá szentelte és exorcistává (ördögűzővé) nevezte ki. Hazatérése után édesanyját meg tudta téríteni, és a hagyomány szerint a szombathelyi Szent Domonkos templom előtt álló kút vizével keresztelte meg. Apja nem szakított a pogánysággal.
Milánóban, ahol Márton térített, heves viták dúltak az ariánusok és a katolikusok között. Mivel szentünk szavaival hevesen ostorozta az ariánusokat, azok megkorbácsolták és száműzték őt a városból. Márton egy buzgó paptársával együtt a Genova közeli Gallinaria szigetre vonult vissza, ahol bűnbánó, szemlélődő életet folytatott. Élelmüket a sziget növényei biztosították. Márton egy alkalommal mérges gyökeret evett és halálosan megbetegedett. Nagy fájdalmai között Isten segítségét hívta, mire csodával határos módon meggyógyult.
Szigeti magányában értesült arról, hogy Hiláriusz száműzetését Constantius császár megszüntette, így a püspök viszszatérhetett székvárosába, Poitiersbe. Márton 360-ban útra kelt, hogy Galliába menjen, és segítségére legyen Hiláriusznak térítő munkájában. Majd a városon kívül épített magának egy remetelakot, hogy visszavonulhasson a magányba.
Hamarosan tanítványok gyűltek köréje, akikkel benépesült a domboldal. Márton összefogta, szervezte a remeték életét, így bontakozott ki a ligugéi kolostor, majd 375-ben Tours közelében megalapította Marmoutier kolostorát. Ezzel megindította a gall-frank szerzetesség fejlődését.
Hatása valóban óriási volt. Azok, akik később egész Gallia, majd frankföld térítésében jelentős szerepet játszottak, Mártontól kapták meg képzésüket, az ő két kolostorából rajzottak szét, közöttük az Írországot megtérítő Szent Patrik is itt készült fel missziójára.
A remeteséget kedvelő, vezeklésben és szegénységben élő Mártont apostoli buzgósága, példamutató alázata révén Gallia-szerte ismerték és tisztelték, majd 371-ben megválasztották Tours püspökévé. Fölszentelése napjától mint jó pásztor látogatta nyáját, miközben felfogása és életvitelének szigorú, aszketikus jellege mit sem változott. Működését csodák sora kísérte: betegek gyógyítása, halottak feltámasztása, ördögtől megszállottak megszabadítása. A nép atyjaként szerette őt, hiszen a legszegényebbek egyikeként élt közöttük, és csak segíteni és békességet teremteni akart mindenütt.
Nyolcvanévesen is járta még a vidéket, látogatta az egyházközségeket. Vidéken, Candes-ban érte a halál. Több napig magas lázzal feküdt hamuból készített fekhelyén, nem engedve, hogy szalmából vessenek ágyat számára. Az Úr egy vasárnapon, 397. november 8-án szólította magához. A Jeromos-féle Martirológium november 11-ére teszi Szent Márton temetését. Holttestét több város is magának követelte. A toursiak az őröket kijátszva az ablakon emelték ki Márton földi maradványait, és a Loire folyón csónakban vitték át székvárosába, Toursba. Sírja, mely fölé tanítványa, Brictius kápolnát épített, híres zarándokhellyé vált.
Kultusza már a honfoglalás előtt is virágozhatott Pannónia földjén, majd tiszteletét Szent István király is felkarolta. A magyar kereszténység bölcsője, a pannonhalmi bencés apátság is Szent Márton tiszteletére épült a róla elnevezett hegyen. Ezrekre rúg azonban a nevét viselő hegyek, templomok, várak és kolostorok száma. Emellett évszázadok óta a katonák, a szabók, a vendéglősök és a koldusok tisztelik benne védőszentjüket.
Összeállította: Riskó Marianna
