75 év után újra Szent Misszió Rahón, a Munkácsi Egyházmegyében

75 év után újra Szent Misszió Rahón, a Munkácsi Egyházmegyében

„Mentsd meg a lelked” – ezzel a felszólítással kezdődött a Rahói Római Katolikus Plébánia Szent Missziója. Ez egy történelmi pillanat volt egyházközségünk minden tagja számára, hiszen utoljára misszió Rahón 1937-ben volt. Isten Igéjének hirdetése ezekben a napokban Páli Szent Vince Misszionáriusaira, a lazarista atyákra volt bízva, akik Kijevből és Krakkoból érkeztek egyházközségünkbe, mégpedig P. Stanislav, P. Mihail és P. Juzek vezették a kétnyelvű, magyar és ukrán nyelvű, missziót egyházközségünkben. P. Jozef 9 éven keresztül a magyarországi lazararista tartomány elöljárója volt. Az atyák segítője a hitoktatásban és betegek látogatásában Natália vincés szerzetesnővér volt.
A misszió 2012. október 14-21. között zajlott egyházközségünkben. Mikulyák László esperes-plébános személyes hangvételű levéllel fordult minden római katolikus családhoz, meghívva őket erre az eseményre.
A misszió ünnepélyes megnyitójára a vasárnapi nagymisén került sor. László atya bevezető szavaiban azt mondta, hogy „ez a pillanat nem csak történelmi, hiszen 75 év után ismét misszió van plébánián területén, hanem elsősorban szent, hiszen lehetőségünk van arra, hogy a Hit évének kezdetén újra meghalljuk Krisztus hívó szavát, és Neki szenteljük életünket! Gondoljunk csak arra, hogy 75 esztendő alatt hány és hány testvérünk született és halt meg, s nem vehetett részt misszóban. Nekünk most felelősségünk, hogy jól használjuk ezt az időt, hogy meghalljuk Krisztus szavát.” Ezután az esperes megáldotta a misszionáriusokat és átadta a templom jelképes kulcsait, és a misszió hetére ezzel együtt járó lelki hatalmat is.
Bevezető szavaiban Mihail lazarista atya jelezte a hívek felé, hogy ez a kulcs nem elsősorban a templom kulcsa, hanem kulcs a szívünkhöz, mégpedig különleges eszköz, hogy a szívünket Jézus előtt megnyissuk, hogy az ő szeretete megérintse és megváltoztassa szíveinket.
Minden nap hozott valami újat. Különböző előadásokat hallottunk, amelyek korosztályonként voltak megszervezve gyermekek, elsőáldozás előtt álló vagy után lévő hittanosok, házaspárok, férfiak és nők, valamint a betegek részére, akik egyházközségünknek elválaszthatatlan tagjai, még akkor is, ha testi gyengeség vagy betegség miatt nem tudnak tevékenyen belekapcsolódni az egyházközség mindennapi életébe.
Az elmélkedéseket minden nap szentségimádás követte, hol a csendes pillanatokban mindnyájan Isten elé hozhattuk mindennapi életünket, örömeinket és bánatainkat.
A hittanosok számára is volt misszió, hiszen ők korcsoportonként találkozhattak a misszionárius atyákkal és Natália nővérrel egy-egy hittanóra, szentgyónásra való felkészülés idejére. Natália nővér az elsőáldozás előtt álló gyermekek számára a szó legszorosabb értelmében a kenyértörésen keresztül közel hozta az utolsó vacsorának a jelenetét, de beszélgettek a Tízparancsolatnak a fontosságáról is a mindennapi életünkben.
Az ifjúsággal való találkozás témája a Szeretet volt. A nővér és Stanislav atya gondolataiból mindnyájan kivehettük magunk számára a lényeget, hogy milyennek kell lennie az igazi keresztény szeretetnek, és nem utolsósorban a szerelemnek, amely oly sokat foglalkoztatja a fiatalokat. „Szeretetből és szeretni születtünk erre a világra” – mondta az atya. Ezután minden résztvevő megoszthatta a többiekkel, hogy számára mit jelent szeretni. Természetesen nem mehettünk el a Bűn témája mellett sem, hiszen éppen a bűn az, ami nagyon gyakran elzárja a másokkal való helyes kapcsoltunk lehetőségét, valamint Krisztusnak a másik emberben való felismerését.
A misszió alatt nem feledkezhettünk meg a betegekről, a szenvedőkről sem. Natália nővér négy napon keresztül látogatta mindnyájukat, készítette fel őket a szentségek vételére, valamint osztotta meg örömeiket és gondjaikat. Minden nap, amikor a nővér visszatért a plébániára fáradtság helyett, örömet láttunk az arcán, örömet, hogy tudott adni, hogy tudott osztozni betegeink fájdalmaiban. Mindnyájunk számára ismert, hogy a szenvedés és a betegség életünk elválaszthatatlan része, de ugyanakkor biztosak vagyunk abban is, hogy mindennek értelmet ad Krisztus szenvedése, aki a mi üdvösségünkért vállalta a kereszt kínjait. A misszionárius atyák pénteken a templomban kiszolgáltatták a betegek kenetét, majd a nap folyamán látogatták meg a szentségek vételére felkészült idős és beteg testvéreinket, akiknek kiosztották a kiengesztelődés, az Eucharisztia és a betegek szentségét. Szinte kivétel nélkül mindnyájan elmondhatják, hogy ez a szentség kiszolgáltatása a betege számára megerősítés a Keresztet hordozó Krisztus követésében.
Nagyon bízunk abban, hogy Jozef atya reggeli szentbeszédei, a Hit, a Remény, a Szeretet, az Irgalmasság és a Megbocsátás témájában nem hagyták közömbösen szívünket, hanem éppen ellenkezőleg, felszították a vágyat, hogy megújítsuk a Krisztussal való közösségünket, és felelevenítsük az elhatározást, hogy Isten erejéből megújítjuk és jobbá tesszük életünket, tudatosítva azt is, hogy ez a változás csakis a szentségek gyakori vétele által mehet végbe.
A misszió egyik legmeghatóbb pillanata volt a gyermekek és a gyermeket váró édesanyák megáldása. Közel száz gyermek jött el, vagy hozták el a szülei, hogy áldásban részesüljenek a szentmise végeztével. Felemelő volt a gyermekek nagyon is aktív részvétele a szentmisén, akik a maguk módján, sírással, nevetéssel, gügyögéssel dicsérték Istent. Másnap a házaspárok újíthatták meg házassági esküjüket.
Hitünk megvallásának egy-egy tanúságtétele volt a kedd esti processzió a temetőbe, és a pénteki városi keresztút a Borkút hegyen. A temetőben, ahol elhunyt szeretteinkért imádkoztunk, Jozef atya a temető egyik sírfeliratát állította elmélkedésének középpontjába: „Csak az hal meg, akit elfelednek; Örökké él, akit szeretnek”, elénk állítva azt, hogy a Krisztustól megtanult szeretet az Örök Élet jutalmát hozza meg nekünk. A keresztút imádságaiban a család fontosságáról elmélkedtünk, és egyben arról is, hogy milyen bűnöket követhetünk el családjaink ellen, amelyek Krisztus Urunk szenvedéseit erősítik.
Missziónk résztvevői nem csak szerzetesek voltak, hiszen az Ungvárról érkezett Marianna az élet védelméről és az erős család fontosságáról tartott előadást, Edit, aki Szolyváról érkezett, a csodatevő éremről beszélt, a Lembergből érkezett két fiatal pedig arról tette tanúságot, hogy az Isten hogyan ragadta ki őket az alkohol és a kábítószer rabságából, és gyógyítja őket nap mint nap az imádság és a szentségek gyakori vétele által.
Nagy szeretettel gondolunk a misszionárius atyákra, és hálásak vagyunk nekik azért, hogy a kegyelem kiáradásának ezekben a napjaiban velünk és mellettünk voltak. Köszönjük nekik a lelki támogatást, a biztatást, a szentgyónásban adott feloldozást, amelyek nagyon fontosak mindnyájunk életében. Biztosak vagyunk abban, hogy a gondolatok, amelyeket megosztottak velünk, és amelyek által erősíteni akartak bennünket a Szent Misszió ideje alatt, nem csak a mi szívünkben találnak jó talajra, hanem rajtunk – mint a hit tanúságtevőin – keresztül eljutnak másokhoz is, elsősorban azokhoz, akik még mindig nem nyitották meg szívüket Jézus előtt.
Ugyanakkor a misszionáriusok számíthatnak imádságainkra, amelyekkel minden nap kísérni fogjuk őket missziós tevékenységükben, hogy Isten Igéje éppen rajtuk keresztül minél több emberhez eljuthasson, és minél többen érezhessék át Isten közelségét.
Köszönetünket fejezzük plébánosunknak, Mikulyák László atyának is, azért, hogy gondoskodik a rábízott hívekről, és nem feledkezett meg lelki megújulási szükségeikről, amely nagyon fontos és lényeges minden egyházközség életében.
És köszönet azoknak is, akik nem maradtak közömbösek, a lélekmentésnek ezekben a napjaiban, amikor Krisztus kopogtatott szívüknek ajtaján a Szent Misszió ideje alatt.