A lelkiismeretvizsgálat célja
Isten előtt, Isten jelenlétében, Isten igazságának fényében, az Ő kegyelmét kérve, Jézus Krisztus parancsai és szavai szerint megvizsgáljuk életünket és tetteinket, és komolyan elgondolkodunk rajtuk.
Az ember megvizsgálhatja a lelkiismeretét úgy, hogy visszaemlékezik mindarra, amit tett, és ezt elmondja a gyóntató papnak. De mélyebben is megvizsgálhatja Isten előtt a maga helyzetét, megfigyelheti és kutathatja, honnan ered a bűne (mi a gyökere).
Egy példa segíthet megérteni ezt a gondolatot: gyakran mondjuk, hogy az orvostudomány sokszor csak a betegség tüneteire figyel, csak azokat próbálja orvosolni különböző gyógyszerekkel. Létezik azonban másfajta hozzáállás is: amikor orvos a betegség okait próbálja megtalálni, amelyek kiváltják a tüneteket. Például egyszerű fejfájás ellen lehet fájdalomcsillapítót használni, de a fejfájásnak az idegességtől kezdve számos oka lehet (nem elég aszpirint bevenni).
Hasonló a helyzet a gyónással is. Nem elég, ha elmondjuk, hogy haragszunk, vagy idegesek vagyunk. Meg kell kérdeznünk magunktól: miért is haragszom? Miért vagyok ideges? Talán a munka miatt, vagy mert önző és gőgös vagyok, és nem az történik, amit én szeretnék, nem azt teszik, ami kedvemre való? Talán ezekre a belső megmozdulásokra kellene jobban figyelnünk, beszélnünk róluk, mert belőlük erednek a bűneink.
Ha megvizsgáljuk belső késztetéseinket, a dolgokhoz való belső hozzáállásunkat, akkor minden világossá válik. A lelkiismeretvizsgálat legfontosabb kérdése mindig így hangzik: Vajon mindent megteszek, hogy növekedjen bennem a szeretet, a hit és a remény? Vagyis a konkrét bűnök miatt szükséges a lelkiismeretvizsgálat, de a fő oka az, hogy kiderítsük, mit tettünk azért, hogy növekedjen a személyes hitünk és szeretetünk.
Milyen irányban kell növekednünk?
Mi az emberi érettség legfontosabb végső mércéje? A mérce a szeretet. A szeretet Jézus tanításának, az evangélium hirdetésének legfőbb parancsa, és minden ember legbenső igénye. Jézus első és utolsó kérdése így hangzik: Szerettél? „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek …amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek” (Mt 25,40.45). Tehát mindennek a szeretet az alapja.
A keresztény lelkiismeretvizsgálat kulcskérdése
A lelkiismeretvizsgálat végzése nem a kereszténység sajátossága és különlegessége. Más vallásokhoz tartozók, sőt még ateisták is végezhetik. Ők azonban úgy értelmezik, mint az önkontrollnak a gyakorlatát, aminek célja, hogy megjobbítsanak valamit az életükben. Ez sokszor énközpontú, mert a jobbulást csak erőből szeretnék elérni. Mitől lesz egy lelkiismeretvizsgálat keresztény lelkiismeretvizsgálattá? Önmagában az a tény, hogy egy keresztény végzi, egyáltalán nem jelenti azt, hogy az a lelkiismeretvizsgálat már valóban „keresztény” is.
Amikor lelkiismeretvizsgálatot végzünk, különböző kérdéseket tesszük fel magunknak. Mi a legfontosabb kérdés? Mi a keresztény lelkiismeretvizsgálat kulcskérdése?
Avilai Teréz mondta: „Könnyű a jó és rossz közötti harcban a jót választani. De amikor a belső harc a jó és nagyobb jó között folyik, akkor más a helyzet”. A keresztény kérdés nem az: Gyűlölöd- e Istent vagy valamelyik embert? Mert a gyűlölet rossz és minden embert rombol, függetlenül attól, hogy hívő-e vagy sem. A keresztény kérdés lényege ez: jobban szereted-e Istent minden másnál, és felebarátodat úgy, mint önmagadat? A keresztény kérdés nem az, hogy „elloptál-e valamit a másiktól, vagy eltulajdonítottad- e azt, ami nem a tied?” A keresztény kérdés ez: „jól használtad-e az anyagi dolgokat, amik rendelkezésedre álltak?”
A keresztény kérdés nem az: „Káromoltad- e Istent? Hazug, fecsegő, pletykás vagy-e?” A keresztény kérdés az: „hogyan használtam és alkalmaztam a beszéd ajándékát?”
Nem az az igazi kérdés, hogy tönkretettem- e magam vagy mások életét, hanem az, hogy „mit tettem vagy mit nem tettem meg annak érdekében, hogy magam vagy mások élete növekedjen a jóban” (Slavko Barbarić OFM). Sajnos sok ember csupán a bűn elleni harcként fogja fel a kereszténységet. E téves felfogás miatt könnyen elfárad, aggódik, elkedvetlenedik, s végül elveszítheti keresztény küldetése értelmét. Így élete nem fog különbözni azokétól, akik nem ismerik Krisztust. Ha keresztény mivoltunkat csak a bűn elleni küzdelemként éljük meg, akkor olyan helyzetbe kerülünk, mint az a kertész, aki egész idejét azzal tölti, hogy kertjét a gaztól és az ártalmas növényektől megtisztítsa, de soha nem ültetett el egy nemes gyümölcsfát vagy virágot. Az ilyen kertész megkérdezheti magától: „Miért van az, hogy egész életemben tisztogatom a kertet, mégsem változik soha semmi? Mindig újból ugyan az a gaz nő!” Így elveszítheti minden lelkesedését, és az egész élet teherré válik számára. Ha azonban a megfelelően előkészített földbe jó magot vet el, és az elkezd nőni, nem fog olyan könnyen belefáradni a kert gyomlálásába, mivel jó feltételeket biztosít a sarjadó magnak. S egy idő múlva örömmel tapasztalja meg a változást.
A keresztény élet tehát nem korlátozódik a bűn elleni harcra, hanem olyan küzdelem, amely a valódi értékek eléréséért folyik. Ez az erőfeszítés a halálunkig tart, és azt is megkövetelheti tőlünk, hogy akár az életünket is odaadjuk a másik emberért. Ebben áll a keresztény hivatás, a keresztény gyakorlatok (imák, böjt, a gyónás, a lelkiismeretvizsgálat, a szeretet hőstetteire való küldetés) minden szépsége.
