Martin Ferenc élete
Martin Ferenc 8 éves volt, mikor az angyal-jelenések megkezdődtek, Isten Anyjának megjelenésekor pedig 9. Nagyon különbözött húgától, Jácintától; arcvonásai és vallásossága sem hasonlított húgára.
A többi fiúhoz hasonlóan szeretett fára mászni, furulyázni, énekelni; mindenben gyerekesen viselkedett. Lúcia feljegyzéseiben úgy említi őt, mint aki engedelmes és gyengéd természetű volt.
Az angyal és a Szent Szűz megjelenése nagyon megváltoztatta életét, különösen a Szűzanya azon ígérete, hogy elviszi őt a mennybe. A jelenések előtt a fiúcska különösebben nem szerette a rózsafüzér imádságot, csak az első jelenés után lett annak buzgó apostolává. Gyakran ismételgette:
„Ó, kedves Szűzanyácskám! Annyiszor fogom imádkozni a rózsafüzért, ahányszor csak akarod.” S mikor pedig azt hallotta, hogy testi önmegtagadást is kell vállalni, akkor – minden alkalmat kihasználva – ezen erénynek is apostolává vált.
A kisfiú elnyerte az imádság ajándékát. Mikor a szülők iskolába íratták a gyerekeket, Ferenc, kinek akkor már inkább a mennyországon járt az esze, így szólt a nővéreihez: „Nincs értelme annak, hogy tanuljak, mert hamarosan a mennybe jutok; inkább imádkoznom kell. Ti csak menjetek iskolába, ha majd hazafelé jöttök, gyertek be értem a templomba.” Ferenc nemcsak a templomban, hanem a juhok legeltetése közben is imádkozott; gyakran kereste a magányt, hogy az Úr Jézusról elmélkedjék. Egy kisgyermek képes elmerülni Isten szemléletében, aki kész arra, hogy nagy dolgokat tárjon fel előtte.
1918 novemberében a Martin család két gyermeke elkapta az influenzát, mely akkor Európa-szerte járványként terjedt, majd mindketten tüdőgyulladást kaptak. Ferenc nehezen viselte a betegséget. Nagynénje megígérte neki, hogyha felgyógyul, akkor annyi búzát ajánl fel Isten Anyjának, amennyi a kisfiú súlya. Mire Ferenc azt válaszolta: „Nénikém, hagyd csak a búzádat, mert én már meg nem gyógyulok, hanem a mennybe megyek.” Betegsége alatt jókedvűnek és elégedettnek látszott, bár ez nem jelentette azt, hogy ne szenvedett volna. Mikor már nem tudta egyedül imádkozni a rózsafüzért, akkor vagy Jácintával, vagy Lúciával együtt imádkozta; olykor édesanyja vállalta helyette a rá eső részt.
1919. május 3-án, kevéssel halála előtt, Martin Ferenc első szentáldozáshoz járult; és örült, mert ez volt élete legboldogabb napja, Jácintának pedig azt mondta: „Boldog vagyok, mert magamhoz vettem az Úr Jézust… itt van a szívemben.” Szeretett volna legalább ülve áldozni, de gyengesége miatt már nem tudott. Mindezt felajánlotta áldozatul az Úr Jézusnak, akihez a legszorosabb kapcsolat fűzte. Ez igen-igen egyszerűen történt. Május 4-én így szólt édesanyjához: „Anyukám, látod-e az a csodaszép fényt az ajtó mellett?” Tekintete gyönyörű volt, arca pedig ragyogott. Egy kicsivel később azt suttogta: „Már nem látok”, és elszenderülve csendesen eltávozott.
Ferenc majdnem 11 éves volt, mikor meghalt. Mi is elköltözünk egyszer. De vajon lelkünk eggyé lesz-e forrva Istennel annyira, mint ezé a kisfiúé?
