A Munkácsi Szent István Líceum tanévnyitó ünnepsége Veni Sancte szentmisével vette kezdetét a Tours-i Szent Márton-székesegyházban. A szentmise főcelebránsa Lucsok Péter Miklós OP megyéspüspök volt. Koncelebrált  Pogány István plébános atya és Molnár Árpád atya a Szombathelyi Egyházmegyéből.

A szertartás kezdetén Miklós püspök hangsúlyozta: a szentmise egyfajta kommunikáció, amelyben megnyílunk a Szentlélek és Jézus jelenléte előtt, hallgatjuk Isten szavát, és befogadjuk a Jóisten kegyelmét és erejét.

Homíliájában a püspök atya kérdésekkel fordult a jelenlévőkhöz: „Milyen lélekkel, milyen lelkületben jöttél? Milyen állapotban vagy? Milyen lélekkel kezded ezt a tanévet?”

A főpásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy fel kell ismernünk, milyen lelkek vezetése alatt vagyunk. Kihangsúlyozta, hogy van az ember lelke, a világ lelke, amely az élet élvezetére,  evésre, tanulásra ösztönöz, a gonosz lélek, aki a rosszra csábít, és van a Szentlélek. Fontos tudatában lennünk, hogy van ez a négy lélek, illetve lelkiség, és feltenni magunknak a kérdést: milyen lelkiségben élünk? Kiemelte annak szükségességét is, hogy megtanuljuk megkülönböztetni, milyen lélek vezet bennünket.

„Veni Sancte Spiritus! Jöjj, Szentlélek, hogy Te vezess minket!” – fohászkodott a főpásztor arra buzdítva a jelenlévőket, hogy kérjék: Jézus Lelke uralkodjon a szívükben, elméjükben és gondolataikban. Arra is hívta őket, hogy kérjék a Szentlélek vezetését ezen a napon és az egész előttük álló tanévben.

A püspök atya végül arra kérte a Szentlélek Úristent, hogy vezesse a fiatalokat a bölcsesség mélységeinek megismerésére, tisztítsa, nevelje és tanítsa őket , hogy a Vele való egyre mélyebb kapcsolatban megértsék, kik ők valójában, és mi a hivatásuk ebben a világban. Majd így zárta szavait: „Jöjj, Szentlélek Úristen, és vezess minket!”

Ezt követően a líceum nagytermében folytatódott az ünnepi program, amelyen Lucsok Péter Miklós OP megyéspüspök, Gombor Bence, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Pogány István munkácsi plébános, Fehér Ferenc, a Szent Márton Karitász igazgatója, valamint a líceum tanárai, diákjai és a szülők is részt vettek.

Elsőként Mihalovics Attila, az intézmény igazgatója osztotta meg ünnepi gondolatait. Elmondta, hogy különleges és felemelő ez a nap, hiszen nemcsak egy új tanév kezdődik, hanem az intézmény fennállásának 25. évfordulójáról is megemlékeznek. Negyedszázaddal ezelőtt egy álom indult útjára itt, Munkácson: egy magyar, katolikus szellemiségű iskola megteremtése, amely nemcsak oktat, hanem nevel is; amely nemcsak tudást ad, hanem tartást, hitet és közösséget. Mint fogalmazott, ebben a küldetésben az intézmény névadója, Szent István király mutat szellemi és erkölcsi irányt az iskola számára.

Kristofóri Olga, a líceum egykori igazgatója felelevenítette az intézmény történetét, hálás szívvel emlékezve mindazokra, akik hozzájárultak a líceum épüléséhez, támogatásához és gazdagításához. Felidézte, hogy 25 évvel ezelőtt Majnek Antal emeritus püspök az Egyházmegyei Szent Márton Karitásszal tervezte meg az intézmény létrehozását. Az akkori elképzelést siker koronázta: a líceum megalakult, és azóta is teljesíti küldetését. Ma pedig örömmel láthatjuk, hogy a Jóisten segítségével a líceum továbbra is hűen őrzi és viszi tovább Szent István tanítását.

A rendezvény emelkedett hangulatát a diákok zongorajátéka, a népdalok, valamint a gitárkísérettel előadott „Vedd a szívem” című dicsőítő ének tette még emlékezetesebbé. Az ünnepi műsor részeként a diákok a Munkácsi Szent István Líceum emblematikus nyakkendőjének átadásával avatták közösségük tagjaivá az új tanulókat.

A tanévnyitó ünnepséget a líceum új diákjainak közös éneke, „Az Úrral való egység imája” zárta, amelyhez a líceum tanárai és valamennyi diákja csatlakozott.