A Munkácsi Szent István Líceum 12 végzős diákja számára 2026. május 29-én megszólalt az utolsó csengő. A hagyományoknak megfelelően a ballagás napja ünnepi szentmisével kezdődött a Tours-i Szent Márton-székesegyházban. A diákok, tanárok, szülők és hozzátartozók közösen adtak hálát az elmúlt évekért, valamint Isten áldását kérték a ballagók jövőjére.

A szentmise elején a líceum iskolalelkésze, Hortobágyi Arnold OSB atya köszöntötte a ballagó 11. osztályos diákokat, osztályfőnöküket, Oljusinec Katalint, az iskola igazgatóját, Mihalovics Attilát, továbbá a ballagók szüleit, nagyszüleit és a jelenlévőket. Megkülönböztetett tisztelettel üdvözölte Dr. Cseh Áron vezető konzult. Üdvözölte továbbá Pogány István munkácsi plébánost, valamint Molnár János atyát, a Munkácsi Egyházmegye püspöki helynökét, aki a szentmise főcelebránsa volt.

Molnár János atya prédikációjában elmondta, hogy a ballagáshoz gyakran illúziók kapcsolódnak. Az egyik ilyen, hogy most megszűnik valami, amit eddig kényszerűségből kellett tenni, és valami olyan kezdődik, amit szabadságnak lehet nevezni: eddig mások szabályai szerint kellett élni, mostantól pedig mindenki a saját szabályai szerint él. A valóság azonban egészen más. Mint mondta, a ballagás valójában a felnőtté válás egyik fontos állomása, amely azt jelenti, hogy szívvel és ésszel tudják: mindaz, amit diákként eddig kaptak, szereztek, megtapasztaltak és tanultak, beépül az életükbe, és elkíséri őket további útjukon.

Egy másik, a ballagáshoz kapcsolódó illúzióként említette azt a téves elképzelést, hogy a tanulás ezzel véget ér. Megjegyezte, hogy éppen ellenkezőleg: most kell majd csak igazán tanulni. Az iskolában eltöltött évek csupán az ismeretek világába való bevezetést jelentik, annak az útnak az alapjait képezik, amelyen a fiatalok továbbindulnak.

János atya prédikációjában azt is hangsúlyozta, hogy az ismeretek csak akkor érnek igazán valamit, ha lelkiismeretté válnak. Az ismeret önmagában, lelkiismeret nélkül akár rosszra is használható. Mint fogalmazott: „A lelkiismeret akkor boldog, ha a Krisztusba vetett hitre épül.”

Továbbá reményét fejezte ki, hogy a Szent István Líceumban eltöltött évek megalapozták a ballagó diákok hitét is. Hiszen az itt töltött idő alatt nem csupán száraz tudásanyagot kaptak, hanem az élő Istenhez kapcsolódó hitet is. „Hisszük, hogy az iskola hozzájárult ahhoz, hogy Krisztusban hívő, Krisztusra támaszkodó emberek, felnőttek legyetek” – fogalmazott János atya. Végül arra buzdította a végzősöket, hogy Isten törvénye és akarata szerint formálják életüket, és töltsék be azt a hivatást, amelyet Isten szánt számukra a teremtéskor.

„Istennek tetsző, Isten parancsai szerint élő felnőttekké váljatok… Ne felejtsétek el, hogy Krisztushoz tartoztok, Isten gyermekei vagytok, és ezt a kincset hordozzátok önmagatokban és legyetek tanúi Krisztus szeretetének és Krisztus irgalmának” – zárta beszédét János atya.

Ezután következett a tarisznyák megáldása. A tarisznya régi jelképe az útra indulásnak: magával viszi mindazt, amit a diákok az évek során kaptak — a tudást, a barátságokat, a hitet, az emlékeket, valamint azok szeretetét, akik mellettük álltak az elmúlt években. A szertartás végén  János atya Isten áldását kérte a tarisznyákra és valamennyi ballagó diákra.

A ballagási ünnepség a líceum nagytermében folytatódott. A megható esemény során egymást követték a búcsúztató beszédek, a jókívánságok és a visszaemlékezések. A végzősök hálával tekintettek vissza az együtt töltött évekre, megköszönve tanáraiknak, nevelőiknek és az iskola valamennyi dolgozójának a támogatást, a türelmet és az útmutatást.

Oljusinec Katalin osztályfőnök útravalóként arra biztatta diákjait, hogy legyen bátorságuk követni álmaikat, legyen erejük felállni a nehézségek után, és szívükben mindig őrizzék meg a hitet, a reményt és a szeretetet. Beszéde végén Isten áldását kérte a ballagók életére és jövőjére.

Mihalovics Attila igazgató is szólt a végzősökhöz. Elmondta, hogy az évek során olyan biztos szellemi és erkölcsi alapot igyekeztek nyújtani számukra, amelyre egész életüket bátran felépíthetik. Beszédében az iskola névadójának, Szent István királynak fiához, Imre herceghez írt Intelmeiből idézett: „ …a szeretet gyakorlása vezet a legfőbb boldogsághoz.” Búcsúzóul azt kívánta a ballagóknak, hogy ezt a szeretetet és a keresztény értékrendet vigyék magukkal életük további útjára. Arra biztatta őket, hogy mutassanak példát emberségből és tisztességből, merjenek kiállni az igazság mellett, és legyenek jó keresztények.

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Bacskai József főkonzul nevében dr. Cseh Áron Gusztáv vezető konzul köszönte meg a meghívást, és tolmácsolta ünnepi jókívánságait. Beszédében kiemelte az anyanyelv, a magyar kultúra és a hagyományok megőrzésének jelentőségét a magyar közösség számára, hangsúlyozva, hogy ezek továbbadása a felnövekvő nemzedékek számára kiemelt érték. A végzősöknek sok sikert, kitartást és áldást kívánt további tanulmányaikhoz és életútjukhoz.

A szülők nevében Éles Adrienn (a Szent István Líceum egykori diákja) és Pavlik Ludmilla mondott köszönetet az iskola vezetésének, pedagógusainak és valamennyi munkatársának. Beszédükben kiemelték, hogy a líceum falai között gyermekeik nemcsak tudást szereztek, hanem hitet, kitartást, emberséget és követendő példát is kaptak. Külön megköszönték, hogy az intézmény az évek során nem csupán oktatott, hanem valódi közösséget is épített. Éles Adrienn a ballagókhoz fordulva arra biztatta őket, hogy soha ne szégyelljék hitüket, emberségüket és azokat az értékeket, amelyeket kaptak. Gondolatait a meghívóban szereplő bibliai igerész szavaival zárta: „Legyetek erősek és bátrak. Ne féljetek és ne rettegjetek, mert az Úr , a te Istened veled megy minden utadon. ”/ Józsué 1,9/.”

Ezután a líceum hagyományaihoz híven sor került a stafétabot átadására. A végzősök átadták az iskola közösségének továbbvitelét szimbolizáló stafétabotot a 10. osztály tanulóinak, akik ezzel átvették az intézmény diákéletének és hagyományainak őrzésével járó felelősséget.

Az ünnepség zárásaként Hortobágyi Arnold OSB atya osztotta meg gondolatait. Arról beszélt, hogy egy keresztény iskola különlegessége nem a tökéletességben rejlik, hanem abban, hogy újra és újra emlékeztet: az ember sokkal több annál, mint amit a teljesítménye mutat. Hangsúlyozta, hogy az élet legfontosabb értékei nem bizonyítványokban mérhetők. Lehet valaki kiváló tanuló, miközben szívében mégis szegény marad. Kiemelte, hogy a keresztény nevelés célja nem csupán a tudás átadása, hanem az ember teljes kibontakoztatása Isten terve szerint. Útravalóul arra buzdította a végzősöket, hogy merjenek nagyot álmodni, merjenek másokat szolgálni, és ne féljenek jónak maradni egy sokszor cinikus világban. Arra is ösztönözte őket, hogy a zajos hétköznapokban is találjanak időt az imádságra, és egy megosztott világban is legyen bátorságuk szeretni.

„A világ nem elsősorban okos emberekre vár – azokból van elég. A világ jó emberekre vár. Olyanokra, akiknek a tudása mögött van lelkiismeret, akiknek a szabadsága mögött van felelősség és akiknek a sikere mögött emberség van. Akiknek a szívében elsősorban helye van Istennek. ” – zárta tanítását Arnold atya.