Idén huszadik alkalommal szervezték meg a mára már hagyománnyá vált korláthelmeci szabadtéri keresztúti ájtatosságot. Virágvasárnaponként a hívek együtt járják végig Jézus szenvedésének állomásait. Az eseményre évről évre több százan érkeznek Kárpátalja különböző településeiről.

Ebben az évben március 29-én 14 órakor gyülekeztek a hívek a falu főterén. A település plébánosa, Pohareczky Róbert atya köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy a Jóisten egybegyűjtött ide valamennyiünket, hogy újból és újból végigjárjuk Jézus keresztútját, felajánlva és elé helyezve saját keresztjeinket, fájdalmainkat és szenvedéseinket, amelyek az elmúlt év során értek bennünket, egyik keresztúttól a másikig.

Róbert atya hangsúlyozta, hogy az idei keresztutat nemcsak a békéért ajánljuk fel, hanem ellenségeink és a bűnösök  megtéréséért is. Felidézve Jézus szavait: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” – arra buzdította a jelenlévőket, imádkozzanak azért, hogy a bűnösök bűnbánatot tartsanak és megtérjenek.

Ezután a hívek elindultak felfelé a hegyoldalon, végigjárva a keresztút állomásait egészen a temetőig. A keresztúton részt vett Lucsok P. Miklós OP, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Gerzanics Szerhij püspöki irodaigazgató atya, Pogány István atya, Hortobágyi Arnold OSB atya,  Janik Péter atya, Thurzó Péter atya, Megyesi László és Bacsó Róbert állandó diakónusok. A résztvevők minden stációnál megálltak, imádkoztak és elmélkedtek Jézus szenvedésén. Nekünk, embereknek is végig kell mennünk elmúló életünk útján. Nehéz időket élünk, és életünkben gyakran olyan problémák, nehézségek adódnak, amelyek megoldhatatlannak tűnnek, így életünk szinte keresztúttá válik. De az Úristen erőt ad, hogy felálljunk és tovább folytassuk utunkat. Krisztustól azt kell megtanulnunk, hogyan éljünk emberhez méltóan és keresztény módon, hogy végül eljuthassunk az üdvösségre.

A keresztút után szabadtéri szentmisére került sor, melynek főcelebránsa Lucsok P. Miklós OP megyéspüspök volt. Prédikációjában felidézett egy történetet egy depresszióval küzdő asszonyról, akinek a gyógyszerek sem segítettek. Egy napon azonban jött a felismerés, hogy el kell kezdenie imádkozni a keresztutat. A mindennapi keresztút imádság által olyan lelki erőt kapott, hogy meg is gyógyult. Azóta, sok éve már, minden nap elimádkozza a keresztutat.

Miklós püspök atya rámutatott: amikor félünk, nehézségeink vagy betegségeink vannak, hajlamosak vagyunk a szenvedés elől a virtuális világba vagy akár az alkoholba menekülni. Jézus azonban azt mutatja, hogy a szenvedésben – amelyet nem tudunk elkerülni – ha térdre állunk, imádkozunk és befogadjuk Isten kegyelmét, akkor Ő annyi erőt ad nekünk, hogy nemcsak a továbblépés útját ismerjük fel, hanem feltárul előttünk a szenvedés és a fájdalom értelme is. Minden fájdalomnak és szenvedésnek, amelyet Jézussal élünk meg, nagy kegyelme van.

Ha bízunk Istenben, és hisszük, hogy nem hagy el bennünket, a háború és a nehézségek közepette sem félelemmel tekintünk a jövőre. Így megláthatjuk mindennapi küldetésünket, hivatásunkat és szolgálatunkat.

A püspök atya arra buzdított, hogy bizalommal tekintsünk az erő és a kegyelem forrására, Jézus Krisztusra, aki végigjárta keresztútját, befogadta a Mennyei Atya erejét, legyőzte a bűnt, az ördögöt és a halált, majd feltámadt. Mi ennek a feltámadásnak az erejében erősödhetünk meg, és ezt a küldetést továbbadhatjuk másoknak is. Ne a félelem árnyékában éljünk, hanem Jézus erejében, győzelmének a világosságában!

Hivatásunk, hogy a feltámadt Jézus erejében imádkozzunk a békéért és a bűnösök megtéréséért. Ne csak várjuk, hogy változzon valami, hanem ajánljuk fel saját fájdalmainkat. Az ima, a szentségek, a szentmise és a liturgia mind szolgálatunk részét képezik. Imádkozzunk, fogadjuk be Krisztus erejét, hogy ez az erő általunk áradjon a világba. Ha ebben a hitben imádkozunk, ebben a hitben ajánljuk fel  fájdalmainkat, akkor teret engedünk annak, hogy a Feltámadt Krisztus ereje működjön általunk. Ez a mi küldetésünk, ez a mi szolgálatunk – zárta ünnepi homiliáját a főpásztor.

Az ünnepi szertartás agapéval zárult a helyi római katolikus templom udvarán, ahol a résztvevők kötetlen beszélgetések keretében oszthatták meg élményeiket, és erősíthették közösségi kapcsolatukat.

Fotó: Weis Viktória