Adománygyűjtés Kárpátalja megsegítésére

Kárpátaljai plébániák, gyülekezetek és parókiák támogatására gyűjtenek a karitatív szervezetek, hogy az ott élő közösségeknek a téli időszakban segítséget nyújthassanak. Az összefogást az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezte.

Az akcióban részt vesz a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt.

 

Soltész Miklós a kampány indító sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a magyar emberek az évek során már bizonyították szolgálatkészségüket és az elesett emberek iránti odafigyelésüket akár az árvíz, akár a vörösiszap-katasztrófa idején, most pedig egy olyan határon túli magyar közösség van bajban, amelyet Magyarországról is segíteni kell.

Bölcskei Gusztáv református püspök elmondta: már augusztusban felmerült, hogy a tél komoly fűtési nehézségeket fog okozni Kárpátalján, így felmérések készültek a szükségletekről. Több településen már jelezték, hogy várhatóan 2 hónapos szénszünet lesz az iskolákban. Az összegyűlt adományokból elsősorban fűthető közösségi tereket alakítanak ki, ahová nappal vagy akár éjszaka is betérhetnek melegedni a rászorulók.

Spányi Antal püspök, a Karitász elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak tudomásul venni kell a körülöttünk történő dolgokat, hanem felelősségünk, hogy segítsünk is, ahol tudunk. Hangsúlyozta: nem csupán egyházakat szeretnénk segíteni, hanem minden rászorulót, amennyire erre lehetőség nyílik.

1356-os adományvonalunk tárcsázásával
hívásonként 500 forinttal járulhatnak hozzá az akcióhoz!

Pénzadományát az alábbi számlaszámon is várjuk:
Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00800007

A közlemény rovatba kérjük beírni: „Kárpátalja”.

Kérjük, segítsék a kárpátaljai közösségeket a téli hideg elleni védekezésben!

Köszönjük!