Krisztus Király ünnepe az egyházi év utolsó vasárnapján arra emlékeztet bennünket, hogy Jézus az egész világmindenség Ura, az Élet Királya, aki a halál fölött is győzedelmeskedik. E mély tartalmú ünnep különös jelentőséget kapott idén Visken. November 23-án három fiatal — egy felolvasó, egy ministráns és egy korábbi ministráns — részesült a bérmálás szentségében, melyet Lucsok P. Miklós OP a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke szolgáltatott ki számukra.

A bérmálás a katolikus egyház egyik szentsége, amely megerősíti a hívőt a Szentlélek ajándékaival, és érett, felelős kereszténnyé teszi. A keresztségben kapott hitet elmélyíti, és segít abban, hogy a hívő tudatosan vállalja Krisztushoz tartozását. A fiatalokat az egyházközség plébánosa, Kvascsuk András atya készítette fel a szentség vételére. A templom megtelt rokonokkal és hívekkel, akik imádkoztak a bérmálkozókért.

Miklós püspök prédikációjában a bérmálkozókat és a híveket arra szólította fel, hogy gondolkodjanak el a következő kérdéseken: Mit jelent az életemben, hogy Krisztus a Király? Hogyan élem meg, hogy Jézus a Király? Átadom-e az életemet Jézus uralma alá? Bízom-e Jézusban? Ő-e az életem vezetője? Kinek az uralma alatt élek valójában? A püspök atya hangsúlyozta, hogy ha számunkra Jézus az Úr, a Király, akkor az Ő útját járjuk; Jézus az út, csak nála van az igazság és Ő az élet.

Rámutatott, hogy olyan kapcsolatot kell kialakítanunk Jézussal, amelyben Ő a Mesterünk, mi pedig a tanítványai vagyunk. Nemcsak kérünk Jézustól, hanem tanulunk  is tőle a mindennapi életünkben. Figyelmesen hallgatjuk tanítását és törekszünk arra, hogy azt meg is éljük.

A bérmálás szentségének kiszolgáltatása  előtt a püspök atya elmondta a fiataloknak, hogy a bérmálás kegyelme csak  akkor fog  működni, ha tudatosan mély kapcsolatot építenek személyesen Jézussal. Ezért arra kérte a híveket, tartsanak egy perc csöndet, és együtt kérjék a Szentlélek eljövetelét, hogy nyissa meg a bérmálkozók szívét.

Az ünnepi szentmise püspöki áldással ért véget. A bérmálkozás napjának emléke örökké a viski katolikus közösség szívében marad. A hívek hálát adtak Istennek ezért az ajándékért, Miklós püspöknek a szentség kiszolgáltatásáért, valamint Kvascsuk András atyának a felkészítésért és azért, hogy szeretettel kísérte a fiatalokat a keresztény nagykorúság felé vezető úton.

Fotó: Veritas