A templom búcsúnapját ünnepelte a zipzerei-i római katolikus egyházközség augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján. Német elnevezése ellenére a település nem Németországban található, hanem itt nálunk, Kárpátalján. Egy kis Rahó melletti közösségről van szó, ahol elmondható, hogy még lehet találkozni magyar ajkú hívekkel.
Az ünnepre Kőrösmezőről, Terebesfehérpatakról, Szvidovecről, Tiszabogdánból érkeztek zarándokok busszal vagy személygépkocsival. A rahói hívek gyalogosan zarándoklat keretében, közösen imádkozva, gépjármű nélkül tették meg a 3 kilométeres útszakaszt.
A szentmise főcelebránsa Snep Román atya, aknaszlatinai plébános volt. A liturgián magyar és ukrán nyelven olvasták fel az ünnep olvasmányait. A templom megtelt hívekkel, sőt sokan az udvarról hallgatták a szentmisét.
Mária égi születésnapja valódi örömünnep a katolikus egyházban. Hiszen ekkor emlékezünk meg arról, hogy Szűzanyánk már ott van az Isten Országában, Szent Fia mellett, ahol közbenjár értünk, kéréseinket az Atya elé viszi, könyörög értünk.
Nemcsak az ünnep és a szentmise, hanem a vidék csodálatos természeti kincsei is valódi felüdülést jelentettek a résztvevők számára. Ismét megélhették a csodát: megérezhették, hogy a föld és az ég összeér… Mi más lehetne az élet értelme, mint az ilyen pillanatok minél gyakoribb megélése?
Fehér Rita