A megszentelt Szent Mihály arkangyal szobrot július 25-én, Szent Jakab apostol ünnepén, szentmise keretében helyezték el a Munkácsi székesegyházban. A szentmisét Lucsok Péter Miklós OP megyéspüspök mutatta be.
Az esemény ünnepi bevonulással kezdődött, majd a szobor előtt elmondott imával folytatódott. A szobor és a kő alakú ereklye eredetéről Gerzánics Szerhij atya beszélt a jelenlévőknek.
„A berdicsivi ünnep végén az egyházmegyék képviselői Szent Mihály arkangyal szobrot kaptak, melyek az olaszországi Gargano-hegység szobrának a másai. A kő ereklye pedig abból a barlangból származik, ahol megjelent az angyal” – mondta az irodaigazgató.
Ezután Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár szavait tolmácsolta, aki átnyújtva a szobrot Ukrajna békéjéért imádkozott.
„Szent Mihály arkangyal, védelmezz bennünket a gonosz cselvetései és kísértései ellen, légy védelmezőnk. Ma ezeket a szavakat hagyom itt, mint a remény és az erő hírnökeit, hogy jelen legyenek a kegyetlen háború által sújtott egyház gonosz elleni küzdelmében. A megáldott szobrokkal együtt ezek a szavak is induljanak útnak az egyházmegyékbe, hogy egy közös nemzeti imában esdjük ki Ukrajna számára a békét.”
Prédikációjában Miklós püspök megemlékezett arról a pillanatról, amikor a Püspöki Konferencián meghozták a döntést, hogy az idei évet Szent Mihály arkangyal évének nyilvánítják, valamint felelevenítették azt az ősi történetet, mely szerint az egyik angyal gőgösség miatt nem akarta szolgálni az Istent, és a mai napig sok embert téveszt meg. Ezért az ember hűtlenné válik az Istenhez. „Emiatt az Úr Mózes által eligazítást adott nekünk – a 10 parancsolatot. Az első parancs: ne legyen más istened rajtam kívül. Az Isten mindenek felett van. Senki se lehet felette. Mihály arkangyalt, akiről megemlékezünk és tisztelünk, általában egy pajzzsal ábrázolják, melyen a következő felírat látható: „Ki olyan, mint az Isten.” Senki sincs nagyobb, szebb, jóságosabb, fontosabb az Istennél… Csak Ő a jóság forrása, minden tőle ered. És itt az Isten iránti hűségért folyik a harc. Ezt csak az az ember tudja megérteni, aki megismerte az Istent” –hangsúlyozta a püspök.
„Ahhoz, hogy hűségesek maradjunk Istenhez, meg kell ismernünk Őt” –folytatta a munkácsi megyéspüspök az Isten mélyebb megismerésére biztatva a jelenlévőket. „Tudnunk kell, hogy ki az, akiért megőrizzük hűségünket. Nem lehetünk hűségesek valamilyen bálványhoz. A bálvány csak megfélemlít. Csak Isten iránt akarunk hűségesek maradni. Jézus Krisztus által ismerjük meg Őt. Minél jobban ismerjük, annál inkább tudjuk, hogy milyen a Mennyei Atyánk. Aki engem hallgat, az Atyát hallgatja, mondta Jézus is.
Szent Jakab apostolról is megemlékezett, hiszen éppen az ő ünnepén gyűltek össze. „Elsőként halt vértanúhalált a Krisztus tanításához való hűségért. Lefejezték. A mi hűségünknél is az a fő kérdés, hogy legyőzi-e a világosság a sötétséget, eljön-e Isten békéje és Isten jelen lesz-e az életünkben.”
Lucsok Péter Miklós OP arra hívta a jelenlévőket, hogy legyenek még hűségesebbek Istenhez, hogy a „sötétség elmeneküljön a lelki életünkből”.
A következő szavakkal fejezte be a szentbeszédet: „Kérünk téged, Szent Mihály arkangyal, hogy jobban megismerjük Isten szépségét, és hogy hűségesek legyünk Istenhez abban a szolgáltban, melyre hívott bennünket.”
A szentmisén koncelebráltak: Zsarkovszkij Péter, általános helynök, Gerzánics Szerhij, püspöki irodaigazgató, Pogány István, munkácsi plébános, Fizer Jevhen és Holotyjuk Jurij munkácsi káplánok. Az ünnepi szentmisén számos magyar és ukrán ajkú hívő vett részt.
Mostantól kezdve a szobor és az ereklye a Munkácsi székesegyházban található. A szobor mellett Szent Mihály arkangyalt ábrázoló szentképeket helyeztek el, melyeken a közbenjárásáért szóló imádság is szerepel.
Szöveg és képek: Reshetar Tetjana
Fordította: Fehér Rita