Weinrauch Márió OFM, a ferences misszió vezetője, nagyszőlősi plébános, 2024. július 17-én ünnepli pappászentelésének 25. évfordulóját.

Márió atya ezüstmiséje a Nagyszőlősi Urunk Mennybemenetele plébániatemplomban lesz 2024. július 17-én 17 órakor (k.e.i.) Az ünnepi szentmisét a plébánia youtube csatornája élőben közvetíti.

(240) Nagyszőlősi Plébánia – YouTube

A kerek évforduló alkalmából kérdeztük őt.

  • Mesélne, egy kicsit a családjáról, a gyökereiről ahonnan származik?

Huszton születtem 1969. október 14-én. Sváb és magyar gyökereim vannak. Ez a kettő keveredik, ha lehet így mondani. Én a szüleim legkisebb gyermeke vagyok. Négyen voltunk testvérek, mert a bátyám már meghalt. Két nővérem van, az egyik Magyarországon él, a másik pedig Huszton. Bátyám a Mennyországban van, én meg itt Szőlősön szolgálok. Ezek az én gyökereim.

  • Hogyan emlékszik vissza az első nagy találkozásra Jézussal, az elsőáldozására és az első hitoktatójára?

Az első hitoktatóm még a mai napig él, a 98 éves Gerhardt Margit néni. Ő készített fel az elsőáldozásra. Ami az elsőáldozási felkészítőből megmaradt, az a vízözön története. Valószínűleg akkor találkoztam Istennek a hatalmával. Nagyon mélyen belém égett ez a kép és ez a történet. Istennek az ereje és hatalma, a bűn félelme és következménye. Semmi többre nem emlékszem.

Akit még megemlítenék, azok a szüleim és a nagyszüleim, akikben találkoztam Istennel, Jézussal, valamint egy paptestvérem, Galambos József. Ő volt az első gyóntatóm, és amikor vikárius lett, ő is bérmált meg. Kiváló pap volt. Amikor prédikált, vagy ha valamit szervezett, nagyon határozott volt és kemény. Gyakran tartottak tőle az emberek, de a gyóntatószékben nagyon irgalmas volt, mint ahogy Jézus. Bennük találkoztam először Jézussal.

  • A keresztneve Ferenc. Milyen kapcsolatban volt gyermekkorában védőszentjével, Assisi Szent Ferenccel?

Gyerekkoromban semmilyen kapcsolatban nem voltam Assisi Szent Ferenccel, a későbbiekben tudatosult, amikor ferences lettem, hogy ki az én védőszentem. Addig Ferenc, csak Ferenc volt. Inkább úgy élt bennem ez a név, hogy a nagyapámnak a nevét örököltem. Van is valami bennem nagyapámból, legalábbis azok alapján, ahogy meséltek róla. Édesanyám nem igazán támogatta a rendbe való jelentkezésemet, de később elfogadta és áldását adta, mert visszaemlékezett egy felajánlására. Később írt egy levelet, és ebben a levélben írta meg, hogy amikor megkereszteltek, ő felajánlott Assisi Szent Ferencnek. Szent Ferenc Atyánk szépen végig is kísért eddigi utamon, és remélem továbbra is kísérni fog.

  • Mikor találkozott életében először ferencessel?

Antal atya volt az első ferences, akivel találkoztam 1989-ben, amikor hazajöttem a katonaságból. Ő akkor egy 38 éves fiatal agilis ferences volt, utána megismertem a többi ferences testvért is.

  • Hogyan bontakozott ki a hivatása?

Hivatásom is később tudatosult bennem, mint ahogy egyéb más is, ahogy jobban összerakom az események puzzle darabjait. Az örökfogadalomra készültem, ami egy imádságos csendes készület volt 30 napon keresztül, és ez a 30 nap hetekre volt osztva. Az első hetet Miklós atya vezette, aki adott egy olyan írást, aminek alapján végig kellett imádkozni az életemet. Ott, imádság közben értettem meg, amikor visszajött egy 12 éves kori emlékem. Ültem a templomban a szentmisén és hallgattam a prédikációt, amit Galambos tiszteletes mondott. Valami olyasmi volt a prédikációjában, hogy milyen szörnyű dolgok történnek a világban és milyen rosszul élnek az emberek, mint ahogy ma is. Szörnyű az, hogy az ember képes állattá lenni. Akkor gyermekként nagyon naiv voltam, és azt mondtam magamnak, hogy minden olyan egyszerű, csak jónak kell lenni. Ma már tudom, hogy ez nem is olyan egyszerű. Emlékszem, hogy akkor ígéretet tettem, hogy jó ember leszek.

Kifejezetten emlékszem a taizéi találkozóra Budapesten, amit 1991-ben rendeztek. Ekkor tájt kezdtem jobban érdeklődni a hit és a vallás iránt. Templomba és hittanra jártam, ministrálni nem ministráltam. A taizéi találkozón, amikor többezer fiatal, ki-ki a saját nyelvén énekelte az énekeket, olyan pünkösdi Szentlélek-élményem volt. Istenem, ez milyen csodálatos! Milyen szép, hogy egyek vagyunk! Döbbenetes, mekkora béke és szeretet volt ott. Szavak nélkül értettük egymást. Mindenki mindenkit szeretettel fogadott. Na, ott volt egy Isten-élményem, és ott döntöttem el, hogy pap leszek.

  • Hogyan emlékszik vissza arra a pillanatra, amikor „Igen”-nel válaszolt Isten hívó szavára?

 Ez egy érdekes pillanat volt, mert elszántam magam, hogy szólok Antal atyának. Mivel nem ministráltam, az egyik ministráns fiú szólt nekem, hogy Antal atya hirdette, aki szeretne pap lenni, jelentkezzen nála, és jelentkezési lapot is kérhet. Így szereztem róla tudomást. Csodálkoztam, hogy ez a fiú honnan tudhatja, hogy én pap szeretnék lenni. Ez volt egy másik Isten élményem. Jelentkeztem hát Antal atyánál. Elmondtam neki, úgy érzem, hogy az Úr hív engem. Akkor Antal atya lazán azt válaszolta, hogy mindenkit hív az Úr. „Mi az, hogy hív téged az Úr?” – kérdezte. „Hív, mert úgy érzem, hogy papi hívatásom van” – válaszoltam. „Jó, jó, de várjunk egy kicsit. Várjunk két-három hónapot, s akkor majd meglátjuk” – mondta.

Két hónap múlva újra jelentkeztem. Megkérdezte, hogy igent mondok-e. Még most is emlékszem arra, ahogy válaszoltam neki: „Most is igent mondok.” Örültem nagyon, meg olyan érzés fogott el, – amit soha nem felejtek el – mintha beszálltam volna egy hajóba, és ez a hajó elindult anélkül, hogy én eveznék vagy bármit csinálnék.

  • Hogyan készült a szerzetes-papi hivatásra? Mesélne egy kicsit arról a hét növendék évről?

Szép is volt és kálvária is volt. A szónak a legteljesebb értelmében. Nem ostoroztattak meg, nem vertek meg. De az első jelölt évemben komolyan kellett sok mindent újra tanulni. Voltak előkészítő tanfolyamok, ahol testvérek tanítottak minket külön-külön. A jelöltség egy éve úgy telt el, hogy felkészítettek a noviciátusra, az újabb tanulásra. Ez nem volt olyan nehéz, mert jó testvérek voltak és jó volt ott, nem éreztem nehézséget.

Na, amikor a noviciátusba mentem, akkor igencsak sok nehézséget éltem át. Amikor pl. elém tolták a latin szöveget. Olyan volt, mint egy telefonkönyv, amit meg kellett tanulni. Ültem és csak arra emlékszem, hogy ott ülök a szécsényi kolostor kertjében és tanulom a De profundis Clamavi Ad Te Domine-t, a halottakért való imádságot. Mondom magamnak: te jó ég! Istenem, ez most biztos, hogy te ide hívtál? Kell ezt nekem tanulni? Te nem tévedtél? Lehet, hogy te nem tévedtél, de lehet, hogy én tévedtem. S emlékszem, hogy nagyon sok nehézség volt, meg sok új testvér. Mindenki különböző helyről jött. Nem volt könnyű. Együtt voltunk egy szobában. Balázs atya a saját ritmusában, mint egy kétezerrel pörgő ember. Aztán a hajnali fölkelések.  Hajnali két órakkor fölkelni, imádkozni. Hát – mondtam magamban – ez biztos nem az én hívatásom. Beszéltem egy testvérrel, neki mertem elmondani, hogy azon gondolkodom, hogy pakolok és megyek haza. Valószínűleg utat tévesztettem. De ő azt mondta, hogy figyelj, azért ne ilyen gyorsan. Azért van a noviciátus, hogy tisztázd magadban, hogy Isten elé vidd. Egyébként ő Károly atya testvére volt, nincs már a rendben, egyházmegyés pap lett. Azt mondta: te vidd az Isten elé! Hát akkor én az Isten elé vittem, és azt mondtam: Uram, én most kinyitom ezt a Zsolozsmás könyvet – Zsolozsmáskönyvet, mert nem volt Szentírásom – és ahol kinyílik, ott fogom olvasni. Ha lesz egyetlen szó is, ami arra utal, hogy Márió pakolj, akkor én megyek haza. A 109. Zsoltárnál nyitottam ki, és ott ezt olvastam: „Megesküdött az Úr, és nem vonja vissza. Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Onnantól kezdve tudtam, hogy az a hajó, amibe beszálltam, az tényleg halad, és nekem nem kell aggódni, minden jó lesz. És itt vagyok.

  • Most, hogy közeledik pappászentelésének 25. évfordulója, hogyan emlékszik vissza arra a napra? Akik régebben voltak fiatalok, és akik már akkor is az Új Hajtás olvasói voltak, emlékezhetnek rá, ez egy nagyon különleges, szép ünnep volt.

Igen, ez egy külön ajándék volt, hogy a szülővárosomban szentelhettek. Pedig nem csak engem, többeket is szenteltek. Tamás Gábor atyát Magyarországról diakónussá szenteltek, és Demény Martin atyát, akinek a szülei és a családja egy része Magyarországon, egy része Amerikában élt. Jó volt, hogy fölfedezte, Visken is vannak gyökerei, onnan származik valamelyik őse. Tehát ők voltak, és Snep Román atya is, akit szintén diakónussá szenteltek. Így egyszerre négyünket szentelt Majnek Antal atya. Mivel a templomunk, a huszti templom nagyon kicsi, nem is fértünk volna be, hiszen csak Magyarországról két-hárombusznyi ember jött, akiket el is kellett szállásolni, így Antal atya annak az iskolának a terén szentelt pappá, ahol tanultam, és ahol leérettségiztem. A későbbi igazgató, aki a matek tanárom volt, nagyon büszke volt arra, hogy egy ilyen nagy esemény történik az iskolájában. A nagy agapé is ott volt, az iskola ebédlőjében. Nagy előkészület, sürgésforgás volt az egész. Igazából nem tudtam pontosan, mikor fognak szentelni, s az már az Istennek az ajándéka volt, hogy mindez Huszton zajlott.

A primíciám vasárnap volt, László atya, a magiszterem volt a szónokom. Másnap, hétfőn autóba ültünk és Assisibe utaztunk. Aznap nem tudtunk misézni. Bántott is a lelkiismeret, hogy te jó ég, a harmadik misémet nem tudom elmondani. Aztán Páduába érkeztünk. Életem harmadik miséjét Páduában mondtam el. Páduai Szent Antal egyébként a bérmaszentem, bérmálkozáskor az Antal nevet választottam. Ő is egy nagy védőszent, aki óv engem. A negyedik szentmisét Alvernán, az ötödiket pedig Szent Ferenc sírjánál mondtam el.

  • Akkor járt először Assisiben?

 Nem, másodszor vagy harmadszor, mivel az egyik fogadalmamat a Porcinkulában újíthattam meg. Klerikát kiránduláson voltunk együtt kispapok, és abban a kegyelemben volt részem, hogy Kapisztrán atya kezébe újítottam meg a fogadalmamat. Szent Ferenc meg a hajó rendesen gondoskodott rólam.

  • Az ezüstmise minden pap életében fontos mérföldkő. Megosztaná az olvasókkal, hogy az elmúlt években melyek voltak azok az események, amik erőt adtak, vagy talán úgy is fogalmazhatnék, azok a „csendes csodák”, amelyekre szívesen emlékszik vissza?

 Az egyik ilyen csendes csoda – bátrán mondhatom – Szécsény. Ezt már egyszer elmondtam egy prédikációban is, de most elmondom újra. Szécsényhez sok minden fűz. A noviciátus, ahogy ott ültem kis növendékként és próbáltam tanulni a latint. Te jó ég! Egyébként most se boldogulok a latinnal. Aztán a pszichológia. Az még hagyján, az érdekelt. A történelem: hát attól majd ketté állt a fülem. A liturgika: az még érdekelt. A zene: alig tudtam énekelni. Mondta is a zenetanár, hogy soha nem fogok tudni énekelni. Egyébként nem lett igaza. Nem éneklek ugyan tökéletesen, de volt egy nagyon jó tanárnőm, Nyilas Tünde Mária. Ő megtanított, hálás vagyok érte! Tehát Szécsényhez, Szegedhez és Budapesthez fűződik a tanulás, a teológia befejezése. Azért megemlítek még néhány nevet, akik tanítottak, mert remek tanárok voltak, büszke vagyok rájuk. Weissmahr Béla, dogmatika és filozófia tanár. Nagyon örülök, hogy ő tanította a filozófiát. Nemeshegyi Péter atya dogmatikát, Szántó Konrád atya, jogot, aztán a most már püspök Székely János biblikumot tanított. Ő szerettette meg velem a Bibliát. A többiek is jók voltak.

A teológia befejése után érdekesen alakult, úgy volt, hogy fölszentelnek és Kárpátaljára kerülök, de történt egy fordulat. Jakab atya, a provinciális magához hívatott és közölte, hogy én még frissen fölszentelt vagyok, ott meg misszió működik, legyek inkább egy-két évet Szécsényben. Elfogadtam. Akkor Gergely atya volt ott a házfőnök, Zalán atya a plébános, Miklós atya a kisegítő lelkész, én meg a káplán. Sokat tanultam Szécsényben, az biztos. Ott hangzott el Zalán atyának egyik fontos mondata, amire a mai napig emlékszem. „Figyelj, ez az év, lehet, hogy kettő, nem tudni meddig leszel itt, neked adatott. Tanulj! Mert amit most megtanulsz és elsajátítasz, abból fogsz táplálkozni, mint pap.” És ez így volt igaz. Sokat tanultam tőle meg a többi testvértől.

Teltek múltak az évek, és ide kerültem Kárpátaljára. Nem volt egyszerű az a hét év, amely alatt bejártam a kápláni, plébánosi, házfőnöki utamat. A kárpátaljai szolgálat után elkerültem Szegedre, ott jelentkeztem a mentálhigiéniás képzésre, aminek nagyon örültem.

A fiatal papi éveim alatt szerettem volna nagyon tovább tanulni. Emlékszem, bementem Lóránt atyához, hogy tanácsot kérjek. Mondtam neki, hogy most fejeztem be a tanulást, de jó lenne még valamit tanulni. Nagy egyszerűséggel válaszolta: „Te komám, majd ha már papként sok mindent megéltél, akkor visszajössz, és tanulsz.” És neki is igaza lett. Jobb volt, hogy már papként, sok tapasztalattal a hátam mögött mentem vissza tanulni.

Szegeden szolgáltam kilenc hónap elteltével Gergely atya, a provinciális, Szécsénybe helyezett plébánosnak. Végül is elfogadtam, és ott voltam három évig plébános. Háromszor voltam Szécsényben, mindig más-más minőségben. Ma már teljesen tisztán látom Isten vezetését és munkálkodását az életemben.

  • Ahogy 1999-ben két ferences pappal lett gazdagabb a Magyar Ferences Rendtartomány, úgy ebben az évben is két ferences papszentelése előtt állunk a nyár folyamán. Mit üzen a szerzetes papságra készülő fiatal ferenceseknek?

Az egyik, amit üzenek, hogy Isten a Szeretet, és Ő a szeretetét soha nem vonja vissza. Ebben ne legyen kétségük, bárhogy is alakuljon az életük, bármit is döntenek vagy rosszul is döntenek. Isten szeretete szeretet marad mindörökre. Azt ő sohasem vonja vissza. A papságot se vonja vissza soha. A fölszenteltséget, a kegyelmet mindig megszenteli és gyarapítja. Hinni kell a Szentlélek kegyelmében és engedni, hogy Ő irányítson. Még egy, amit a régi testvérek mindig mondtak – ahányszor csak névnap, örökfogadalom vagy papszentelésekkor „paxoltunk” egymással – és amit fiatalként nem igazán értettem, most viszont nagyon jól értek: légy hűséges! Most már értem, és tényleg így van! Légy hűséges, mert az Isten hűséges! De te is légy hűséges az ígéretedhez, az Istenhez, a hívatásodhoz! Légy hűséges!

  • Márió atya 30 éves volt, amikor pappá szentelték. Lehet mondani, hogy nem is olyan fiatalon mondta ki az „Igent” a Jóistennek. Mit üzen azoknak, akik ferences szerzetesi hivatáson gondolkoznak, de már nem olyan fiatalok?

Azt mondom, hogy minden embernek az életútja egyedi és megismételhetetlen. Tehát nem lehet azt mondani, hogy csak így és így lehet csinálni. Az életünk Isten kezében van, és az, hogy kit mikor hív az Úr, az nem az évektől függ, hanem attól, hogy mikor kész meghallani és követni Istent. Mózes 60 éves volt, – legalábbis a hagyomány szerint – amikor az Úr meghívta. Hatvan éves volt, amikor az Úr a csipkebokorban szólt hozzá, és egy hatalmas hivatásra hívta. Szerintem a hivatás nincsen korhoz kötve, inkább halláshoz, szívhez és Isten kinyilatkoztatásának a megismeréséhez, ahhoz, ami Isten tervében van benne. Ezt a saját életemben is tapasztalom. Ő nem végig nyomja rajtunk az akaratát, hanem tud várni, és kivárja azt az időt, amikor én a legalkalmasabb leszek rá.

  • A szerzetesi neve Márió, a védőszentje Szűz Mária. Mit jelent Szűz Mária az életében?

Ez egy jó kérdés. Ezt az utat, a vele való kapcsolatépítést most kezdem járni. Több mint 30 éve viselem ezt a nevet, lehet, hogy most jött el ez az idő. Imádkozom, kérem Őt, meg szeretem Őt, meg hiszek az Ő anyai pártfogásában és erejében, és tudom, hogy véd.

  • Mi a kedvenc imádsága?

Amikor bármi nehézség előtt állok, vagy bármi nehézség van, akkor röviden szoktam imádkozni: Jézus segíts! Jézus segíts meg! Jézus segítsd meg Őt!

  • Márió atya negyedik gyermek a családban, a legkisebb, és a Kisebb Testvérek Rendjéhez tartozik. Mit jelent Márió atyának az életében kicsinek lenni?

Igazából ez egy jó kérdés. Ezt inkább onnan kezdem, hogy még tanulom, mit jelent kicsinek lenni. Az Úr tanít. Alázatra tanít: ez a kicsinység. Sok minden, amiről lehet, hogy nem tudnék nyíltan beszélni, de az Úr tudja, mennyi mindenben tanított alázatra, és tanít a mai napig. Kicsinek lenni azt is jelenti, hogy elfogadni a gyöngeségemet, elfogadni a korlátaimat. Elfogadni a bűneimnek a velejáróit, a következményeit. Bízni az Isten nagyságában és elfogadni. Azért mondom, hogy még járom az utat, mert még előttem áll – ha az Isten megengedi – az öregkor. Az még jobban az alázat időszaka lesz. Tudok-e elengedni? Tudok-e egyre jobban ráhagyatkozni Istenre, és egyre kisebb és kisebb lenni?

  • Szeretném, ha megemlékezne Nádor Albert atyáról, arról a fáradhatatlan missziós atyáról, aki több mint húsz évig szolgált itt a misszióban.

Albert atya 1992. augusztus 28-án érkezett, én meg aznap mentem a rendbe. Antal atyával ketten jöttek értem, haza hozzánk, akkor találkoztam vele először. Akkor érkezett ide Kárpátaljára misszióba Németországból, én meg akkor mentem Kárpátaljáról Magyarországra a jelöltségbe. Kárpátaljára visszatérve együtt szolgáltunk a misszióban. Olyan emlékeim vannak róla, hogy egy jó, idős, sokat megélt, tapasztalt testvér. Hálás vagyok érte az Úrnak, mert nála gyónhattam. Ő volt az az igazi gyóntató. Nem kellett messze mennem csak az egyik cellából a másikba.  Nagyon nagy élményem, soha nem felejtem el, amikor az egyik Nagyhéten meggyóntam nála, ez után ő rám adta a stólát és azt mondta, akkor most én is meggyónok. Köszönet Albert atyáért, az ő életéért, hogy együtt szolgálhattunk. Köszönet az összes testvérért, aki itt szolgált a misszióban.

  • Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést! Isten bőséges áldását kívánom az elkövetkező 25 évhez! Beszélgetésünk végén álljon itt az az Ige a Szentírásból, amelyet papi jelmondatául választott.

 „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (Lk 4,18-19)

 Szviscsu Marina

Az interjú nyomtatott formában megjelent az Új Hajtás folyóirat 2024. nyári számában.