2023. május 15 – én elindult zarándok csapatunk, kicsiny, de családias létszámban Lengyelország felé, azért, hogy az irgalmasság évében imádkozzunk az irgalmas Istent kérve egyházmegyénkért, népünkért, országunkért, szeretteinkért, a békét kérve reánk.
Hosszú és fáradtságos út után érkeztünk Krakkóba, ahol az első 2 éjszakát töltöttük. Imádkoztunk az Irgalmasság Bazilikájának Magyarok Kápolnájában, ellátogattunk a Wawel-be, (Wawel egy mészkő-kiemelkedés a Visztula bal partján Krakkóban, ott található a királyi palota, bástyák és a katedrális), ahol az idő rövidsége miatt „csak” a katedrálisba nyertünk rövid bepillantást. Elmentünk még Auschwitzba a koncentrációs táborba is, amely mély, fájdalmas és megdöbbentő látogatás volt a számunkra. Másnap továbbmentünk Czestochowa felé, útközben meglátogattuk Szent II. János Pál pápa szülőházát, ami hatalmas élményt nyújtott mindannyiunk számára, akárcsak az ottani bazilikában a szentmise. Estére érkeztünk meg Czestochowába, a Jasna Góra-hoz, a Fekete Madonna kegyképhez, ahol a zarándoklatunk hátralévő részét töltöttük. Itt is csodálatos és gyönyörű hely fogadott bennünket. Nagy élmény volt ott lenni! Megnézhettük a kegyképet, miközben térden csúszva imádkozva körbementünk az oltár körül. Röviden, egyszerűen tájékozódtunk a kegytemplomról, elimádkoztuk a rózsafüzért, amelynek titkai ember nagyságú szobrokban voltak ábrázolva, és részt vettünk a szentségimádáson is. Mindennap volt szentmise, reggeli és esti közös imádság, volt szabadidő egyéni imádságra, illetve kikapcsolódási, vásárlási lehetőség. És bár az időjárás nem mindig kedvezett nekünk, ez sem szegte a kedvünket.
Jó hangulatban, sok nevetéssel fűszerezve telt el ez a pár nap, és bár kifáradva, de feltöltődve tértünk haza mindannyian. Hálásak vagyunk a jó Istennek ezért a zarándoklatért, ahol sok-sok örömteli pillanat mellett rengeteg kegyelmet és áldást kaptunk, miközben mi is a szívünkben hordoztuk az itthon maradottakat. Legyen dicsőség a Mindenható Istennek!
Thurzó Péter atya
Forrás: Csapi Római Katolikus Plébánia facebook oldala
Medjugorje. Ha kiejtjük ennek a bosznia-hercegovinai kicsiny településnek a nevét, mindenki számára ismerősnek fog csengeni. Egyházmegyénk hívei számára is nagyon kedves Mária-zarándokhely. Papjaink közül többen ott kapták hivatásukat. Ha össze akarnánk számolni, hányan jártak már egyházmegyénkből Medjugorjében, biztosan három nulla is állna az első számjegy után.
Az idén nyáron is, június 5 – 10. között Majnek Antal püspök atya vezetésével 45 lelkes és elszánt zarándok járt ott. Az egyhetes zarándoklat immár jól bejáratott programja között szerepelt a Jelenések-hegyére és a Krizsevácra való feljutás. Mindkettő lehetőséget adott a felkapaszkodás közbeni közös imádságra, a rózsafüzér és keresztút elimádkozására. Lélekelemelő élmény volt ez, ahogy a közös szentmisék is, főleg, amikor a többi magyar zarándokkal együtt vettek részt rajta. Az idén sem maradt el a Cenacolo közösséggel, valamint Nansivel és Patrickkal való találkozás. Két látogatás, ahol kézzel fogható Isten működése az embereken keresztül. Az esetenkénti imádságos programok megkoronázták a nap folyamán kapott élményeket, kegyelmeket. Hazafelé jövet még arra is maradt idő, hogy elidőzzenek egy kicsit Makarska tengerpartján. A zarándokcsoport feltöltődve, hálatelt szívvel tért haza.
A köszönet szavai törtek fel szívükből, amikor az átélt napokról kérdeztem őket.
„Hálát adok az Úrnak ezért a szép zarándokútért.” – mondta egyikük. „Hálás vagyok a medjugorjei Szűzanyának, a béke királynőjének, mert ma ebben a nehéz világban a legelső és legfontosabb, amiért elindultunk, hogy imádkozzunk együtt a békéért. Különböző nemzetiségűek voltunk együtt, olyan felemelő érzés volt, amikor mindenki a saját nyelvén imádkozta a miatyánkot, mégis ugyanazt éreztük, ugyanaz volt a gondolatunk, ugyanaz volt a vágyunk. Egyet gondoltunk, egyet szeretnénk: békét szeretnénk. Nagyon sokáig nem tudtuk értékelni a békét. Mindig kértük a békét, de valójában nem értettük, mit is jelent a béke. Most, hogy háborúban élünk, most tudjuk csak igazán, mit jelent az, amikor árván maradnak a szomszédban a gyerekek, özvegyen a fiatal asszonyok. Szeretnénk, ha mielőbb véget érne a háború és mindenki együtt lehetne a családjával. Imádkoztunk szeretteink egészségéért, hitünk megerősítéséért, azért, hogy át tudjuk adni mindezt az érzést, amit itt kaptunk a Szűzanyától, mert mindannyiunkat megérintett a közelsége.”
„Nagyon régen vágytam erre a zarándokútra – folytatta tovább Mónika – nem is kellett sokáig rábeszélni engemet. Különösen hálás vagyok azért, hogy a püspök atya volt a lelkivezetőnk. Az ő alázatos, türelmes szeretete ránk ragadt, valahogy átadta nekünk, és amikor kezdtünk volna türelmetlenkedni, vagy valami nem tetszett, akkor csak ránéztünk az atyára. Láttuk, hogy ő mennyire türelmes velünk szemben is, meg a körülményekkel szemben is.”
„Mikor eljöttünk erre a szent helyre, olyan megkönnyebbülést éreztem, azt éreztem, hogy a Szűzanya befogadott és oltalmába vett minket.” – osztotta meg a 12 éves Jennifer. „Nagyon nem akartam onnan elmenni, nagyon megtetszett ez a hely. Főleg az, hogy mindenki együtt mondta a miatyánkot és a rózsafüzért. Amikor elmentünk a feltámadási szoborhoz, nagyon megérintett engem az emberek hite, hogy mennyire alázatosan mentek oda ahhoz a szoborhoz, hogy megcsókolták a lábát. Nagyon megérintett, még a sírás is rám jött, és nem tudtam megnyugodni, csak akkor, amikor elmentünk a szentségimádásra. Nagyon hálás vagyok a Szűzanyának, hogy kaptam meghívást erre a szép helyre és el is tudtam jönni.”
„Nagyon hálás vagyok a Szűzanyának, hogy meghívott engem ide Medjugorjéba.” – mondta Dominika. „Tudom, hogy a szűzanya nemcsak magára vonja a figyelmet, hanem rajta keresztül Jézus Krisztusra. Ezt legjobban a misében éreztem meg. Szép volt látni, hogy mennyi ember összegyűlt a téren, hogy mennyi pap és hívő egy szívvel, egy lélekkel imádta Jézus Krisztust.”
„Én a hét minden pillanatát áldásként éltem meg.” – mondta Izabella mosolyogva. „Köszönöm a Szűzanyának a meghívását. Köszönöm ezt a rengeteg csodát, amit ott megtapasztalhattam. Éreztem a szentségimádás alatt, hogy tényleg Jézusnak a lába elé le tudtunk tenni mindent, tudtuk őt imádni. Mindenki egy szívvel imádkozott hozzá. A feltámadási szobornál Jézusnak az őszinte, tiszta szeretetét érezhettük, azt a nyugalmat, amit ő ad nekünk. Köszönöm Istennek, hogy azt a boldogságot, amit csak ő tud nekünk adni, meg tudtuk tapasztalni Vele minden nap. Köszönöm a társaságnak is, nagyon jól éreztem magamat velük. Nagyon sok tiszta lelkű embert ismertem meg, és bízom benne, hogy ez az első alkalom folytatódni fog.”
„Amikor elmentünk a keresztútra és felértünk a hegytetőre, mindenki hálát adott valamiért. Mindenki letette ott azt a nagy terhet, amit odáig felcipelt, és bizony mindenki elmondhatta, hogy könnyebben jött le a hegyről. Sokkal könnyebben. Csak hát ez még nem elég. Ha hazaérünk, fontos, hogy majd tudjuk alkalmazni az életben, tudjuk kamatoztatni, át tudjuk adni másoknak is, hogy mit éreztünk, mit éltünk át. Kívánom, hogy mindenki menjen el és tapasztalja meg ezt az érzést.” – zárta lelkesen beszámolóját Mónika.
Összeállította: a résztvevők személyes beszámolója alapján Molnár M. Katalin