Sok jóindulatú ember próbálja a világot jobbá tenni, ezért igyekeznek sok nagy és jó dolgot alkotni, de Isten Igéje szerint a legnagyobb jót a Földön akkor tudjuk tenni, ha imádkozunk másokért, közbenjárunk értük, hisz már az első keresztény közösségek is imádkoztak egymásért.

Április 18. estétől és 19-én egész nap az Ungvári Római Katolikus Plébánián 15-en vettek részt közbenjáró imaképzésen. A képzést Mikesy Julika és Nagy Zsolt vezették, akik a budapesti Új Jeruzsálem Katolikus Közösség tagjai. Előadásaikból, tanításaikból elmélyülhettünk a közbenjáró ima mibenlétében.

A közbenjárás olyan kérő imádság, melynek imádkozásakor Jézus példáját követjük. Valaki vagy valami érdekében járulunk Isten elé. A képzés részét képezték a közös imák, a dicsőítések, a szentmise és a meghitt beszélgetések. A közbenjáró ima az egyik legjobb lehetőség arra, hogy Isten belépjen valakinek az életébe. Hihetetlen megtapasztalni, hogy ebben az imádságban mennyire jelen van az Isten.

 

Mihalovicsné Tóth Krisztina
császlóci hitoktató
a képzés egyik résztvevője