Bekanyarodtunk a célegyenesbe. Ferenc pápa ezen a héten, pénteken, délelőtt 10 órakor megérkezik a szomszédunkba, Magyarország fővárosába, és egészen vasárnap délután 18 óráig lesz ott. Nagyon várt találkozás ez, egy ígéret beteljesülése. A Szentatya egészségi állapota és kora ellenére rendkívül intenzív programnak néz elébe. Imádkozunk érte, ahogyan mindig is kéri tőlünk. A Szentlélek ereje töltse be Őt és a Lélek gyümölcseinek látható nyoma fakadjon a lelkekben és azok cselekedeteiben!

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyében is, a háborús körülmények ellenére fontosnak éreztük, hogy találkozzunk Ferenc pápával és elvigyük hozzá Kárpátalja és egész Ukrajna szeretetét. Az egyházmegye pasztorális titkárságának és annak munkatársainak szervezésében öt busszal készülünk a Kossuth téri szentmisére. Az odautazás zarándoklat formájában lesz, melynek keretében Mátraverebély-Szentkút, illetve Eger közbeiktatásával a kárpátaljai magyar és ukrán nyelvű zarándokok vasárnap reggel érkeznek meg a pápai szentmise helyszínére. 40 fiatal az egyházmegyéből már ott lesz szombaton is a Sportarénában, amikor a pápa a fiatalokkal találkozik. Sokan, akik jelenleg Magyarországon tartózkodnak, a helyi plébániák szervezésében vesznek részt az eseményeken.

Tekintettel arra, hogy a határátlépés időnként nem várt meglepetéseket tartogathat, a zarándokok gyalog lépik át az országhatárt és Magyarország területén szállnak fel a buszokra.

A háború ténye beárnyékolja ugyan, de nem törli el az örömöt és a reményt, amit a pápa látogatása jelent. A zarándokok lelkesen készülnek az útra, bár részvételük a háborús törvények miatt csak részleges tud lenni, hiszen a 18 és 60 év közötti férfiak, köztük a papok is, nem hagyhatják el az országot, csak akkor, ha engedéllyel rendelkeznek.

„Három napot tölt Ferenc pápa Budapesten, a „hidak városában”, mely átélt háborúkat, megszállásokat, pusztítást és újjáépítést, szakadást és újraegyesítést, s ahová tavaly február 24. óta megállás nélkül érkeznek a menekültek Ukrajnából. A Szentatya április 28–30-a között Budapesten találkozik a politikai és vallási vezetőkkel, a fiatalokkal, szegényekkel, az ukrán menekültekkel, a papsággal, és az egyetemi világ szereplőivel. Ferenc pápa 41. apostoli útja egy ígéret beteljesítése, amit a magyar népnek és egyháznak tett, miután 2021 szeptemberében lezárta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Akkor csak néhány órát töltött Budapesten, de megígérte, hogy visszatér majd egy hosszabb, az egész országnak szóló látogatásra.” – mondta többek között a vatikáni szóvivő az április 21-én megtartott sajtótájékoztatón.

A pápalátogatás alkalmából megjelent egy kötet „A remény tanúi és magvetői legyünk!” címmel, amely Ferenc pápa 2016. december 7. és 2017. október 25. között elmondott, a keresztény reményről szóló harmincnyolc katekézisét tartalmazza. „A tavasz emberei vagyunk” című katekézisben többek között ezt mondja a pápa: „Rengeteg fájdalom, szenvedés van a világban, mégis van egy Atya, aki együtt sír velünk, van egy Atya, aki a végtelen irgalom könnyeit hullajtja gyermekeiért… Olyan atyánk van, aki vár minket, hogy megvigasztalhasson, hiszen ismeri szenvedéseinket, és egy másféle jövőt készített számunkra. Ez a keresztény remény nagy távlata… A kérdés, hogy a tavasz emberei vagyunk-e, akik várják a termést, a napot, aki Jézus Krisztus, vagy pedig az ősz emberei, akik mindig lógó orral és savanyú arccal járnak. A jövőt még nem ismerjük, de tudjuk, hogy az élet legnagyobb kegyelme Jézus Krisztus: Ő Isten ölelése, aki utunk végén vár ránk, de aki már most kísér és vigasztal bennünket utunkon.”

Április hónap utolsó két napján, a tavasz közepén „a tavasz emberei”-ként akarunk jelen lenni a pápával való találkozáson.

Összeállította: Molnár M. Katalin

   Fényképek forrása: Magyar Kurír; Kisalföld