2023. március 25-én ünnepi napra virradt a Munkácsi Egyházmegye. Jézus születése hírüladásának főünnepén, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján sokan indultak útnak Munkács felé, hogy a székesegyházban részt vegyenek a diakónusszentelésen, imádkozzanak együtt a jelölttel és osztozzanak vele örömében.

Az ünnepi szentmise keretében Lucsok P. Miklós OP apostoli kormányzó állandó diakónussá szentelte Béres Istvánt. István Aklihegyen lakik családjával, tanárként dolgozik az Aklihegyi Oktatási – Nevelési Központban, amelynek jelenleg igazgatóhelyettesi feladatait is ellátja. Életútja – mint mindannyiunké – örömökkel és nehézségekkel teli volt, az Isten felé tartó úton egyszer csak, ahogyan ő maga fogalmazta meg: „Jézus átölelt”.

„Utazásának” ünnepélyes pillanatához érkezett, amikor a felkészülés időszaka után az összegyűltek jelenlétében, Isten kegyelméből megkapta a szentséget.

A szentelés szertartásának első részére az evangélium után került sor. A diakónus a következő szavakkal szólította a szentelendőt: „Lépjen elő, aki a szerpappá szentelésben kíván részesülni!”

Ezt követően Bán Jónás OFM, nevetlenfalui plébános tanúsította a püspök előtt a jelölt felkészültségét és alkalmasságát. „Főtisztelendő Atya! Az Anyaszentegyház kéri, hogy szenteld fel ezt a testvérünket a felelősségteljes szerpapi szolgálatra.”  „Méltónak tartod őt?”  „A keresztény nép megkérdezése és az illetékesek véleménye alapján tanúsítom, hogy méltónak találtatott.” – hangzottak fel a templomban az ünnepélyes szavak.

„Az Úristen és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus segítségével kiválasztjuk ezt a testvérünket a szerpapság rendjére.” – zárta a főpásztor a szertartás e részét, amelyre a hívek együtt válaszoltak: „Istennek legyen hála.”

Miklós püspök a prédikációban többek között összekötötte az aznapi Mária ünnepet a szentelés ünnepével. A Szűzanyát példaképként állította elénk: „Igent mondani Istennek, igent mondani az élet ajándékára, mint Mária.” „Mária Jézushoz vezet minket.” Beszélt az élet elfogadásáról – a sajátunk és mások életének elfogadásáról, az arról való gondoskodásról, az abban való fejlődésről. Végezetül kihangsúlyozta a hivatást, hogy mindenkinek van valamilyen hivatása, amit Istentől ajándékba kapott, és aláhúzta, hogy „Hivatásunk alapja: hűségesen megélni a Vele való egységünket.” (A teljes prédikációt itt lehet visszanézni.)

A prédikáció után következett a szentelési szertartás második része, amelyben a jelöltnek nyilatkoznia kellett szándékairól, válaszolva a püspök kérdéseire, miszerint akarja-e a felszentelést, a szolgálat alázatos gyakorlását; akarja-e őrizni és hirdetni a hitet az evangélium és az egyházi hagyomány szerint; akarja-e az imádságos lelkületet őrizni és gyarapítani és a zsolozsmát imádkozni; akarja-e példás életével Krisztust követni. Végezetül a püspök kezébe zárta a diakónus jelölt kezét és megkérdezte: „Ígérsz-e tiszteletet és engedelmességet főpásztorodnak?” Majd annak igenlő válasza után így szólt: „Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned!”

A jelölt arcra borult az oltár előtt miközben mindenki együtt elénekelte a mindenszentek litániáját. Ezután következett az egyházi rend szentégének lényegi része, a kézrátétel és felszentelő ima.

Az újonnan felszentelt diakónust testvérei beöltöztették a liturgikus ruhába, amit szolgálata közben fog viselni, majd a püspök a következő szavakkal átadta neki az evangélium szent könyvét: „Vedd Krisztus evangéliumát, amelynek hirdetője lettél. Ügyelj arra, hogy amit olvasol, hidd, amit hiszel, tanítsd, és amit tanítasz, kövesd!” Majd átölelte őt, aztán diakónus társai úgyszintén.

Az újonnan szentelt szerpap elsősorban Isten Igéjének hirdetője lesz a hívek között; feladatát képezi az Evangélium ünnepélyes felolvasása, homília tartása, valamint a keresztelés, házasságkötés, temetés szertartásainak végzése.

Ezt követően a szentmise az áldozati liturgiával folytatódott.

A szentmise végén az újonnan felszentelt diakónus köszönetet mondott elsősorban Istennek, a Szűzanyának, majd Miklós püspöknek, háláját fejezte ki Antal püspök felé, aki elkezdte a segítségnyújtást, a ferences atyáknak, Gyuri atyának, akik segítették őt, a sok paptestvérnek, az otthoniaknak, a családjának, a közösségeinek, a barátainak, akik támogatták, mellette álltak. Külön megköszönte az Aklihegyről, Nevetlenből, Csepéről, Ardából, Újlakról, Nagyszőlősről érkezett hívek, valamint a magyarországi testvérek jelenlétét. „Nagyot tett velem ő, aki hatalmas.” – zárta köszönő szavait István diakónus. „Velem is ez történt. Köszönöm Jézusom!”

Az ünnepről készült rövid összeállítás:

Szöveg. Molnár M. Katalin

Fényképek és film: Weiss Viktória