„Nagyon fontosnak tartom a betegek kenetét, számomra megnyugtató. A mai világban, főleg 60 év felett, igyekeznünk kell, hogy a lelkünk mindig, bármilyen helyzetben készen álljon. Ezért nagyon örülök, hogy részesülhettem a betegek szentségében.” – osztotta meg a szentség felvétele kapcsán az egyik munkácsi hívő.

Február 11-én, a Lourdes-i Szűzanya ünnepén, a betegek világnapján a Munkácsi Egyházmegye több egyházközségében is sor került a betegek szentségének kiszolgáltatására.

A betegek kenete is, mint a szentségek egyike, liturgikus és közösségi cselekmény. Szentmise keretében szolgáltatják ki, és aki részesül benne, megfelelően felkészül rá.

„E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan!” Ezekkel a szavakkal történik a szentség kiszolgáltatása, miközben a pap megkeni szent olajjal a beteg homlokát és kezét.

Isten életünk minden helyzetében velünk van, és felajánlja segítséget, kegyelmét. Ott is, ahol különösen fenyegetettnek érezzük magunkat: a betegség okozta gyöngeségben.

Jézus azért jött, hogy „életünk legyen, és bőségben legyen”(Jn 10,10). Ő megmutatja nekünk, hogy Isten velünk együtt szenved, nem hagy el bennünket. Ezt tapasztalták meg és ebben erősödtek meg mindazok, akik részesületek a szentségben. A szentmise végén legtöbbször még elimádkozzák Szent Kamill, a betegek védőszentjének litániáját is.

 “Ég felé törő fa

Igazuk van azoknak, akik az emberi lét szakaszait az évszakokhoz hasonlítják.

A lét olyan, mint egy fa, mely növekszik, virágba borul, gyümölcsöt hoz, és ágai között fészket raknak a madarak. Aztán megérkezik a rossz idő, a próbatételek és az időjárás megritkítják, kiszárítják az ágakat és végül az isteni kertész megmetszi. Megmetszi, lecsupaszítja a lényegig, a keresztig.

A lét fája az ég felé tör, hogy az örökkévalóságban virágozzon. Évszakok és betegségek, sok kiábrándulás és fájdalom, ezek a metszések. A fa keserű eső alatt növekszik, hogy megtisztuljon egészen addig, míg egyenes oszlopként össze nem köti a földet az éggel.

Az élet folyamatos érlelődés, melyet a fájdalomból született megtisztulás segít elő, és amikor beérett, Isten leszüreteli a gyümölcsöt, és átülteti a fát a Mennyországba.

Ebben a télbe forduló őszben aggodalommal figyeltem életem fájának – a hírnév, a hatalom, a barátságok illúziójának – lombhullását, és még jobban éreztem, hogy a magány, mely körülvesz, egyre magasabbra hág, egyre sűrűbb, és egy szoros, szeretetteljes találkozásba zár Istennel. A léleknek végre van ideje és tere, hogy a Jegyessel időzzön. Ezt a magányt a halálra való felkészülésnek hívják, pedig az életre való felkészülés. Most végre úgy irányíthatom a lelkem, hogy a Szentlelket hallgassa, hogy együtt legyen az angyalokkal és a boldogokkal, hogy egyesüljön Jézussal, egyesüljön Istennel. És Isten az Élet.

Korábban a sok figyelmetlenség megakadályozta az isteni lélek áramlását, aki az Élet: most az egyesülés egyre folytonosabbá válik. Tanulom és előkészítem a mennyei életet.”

Részlet Igino Giordani naplójából, Róma, 1980. 107, 112, 118., Fordította: Tóth Judit