Az ukrajnai katolikus egyház továbbra is szívén viseli a belső menekültek helyzetét, akik a háború miatt kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat. Számos kezdeményezést indítottak és számos projekt van folyamatban, amelyekkel őket segítik.

A Kijevtől mintegy 80 km-re dél-nyugatra fekvő településen, Fasztivban, Visvaldas Kulbokas érsek, apostoli nuncius január 6-án, Vízkereszt napján felszentelt egy házat, ahol főként Hersonból, Mariupolból, Bahmutból és Pokrovszkból a háború miatt elmenekült, csaknem 50 ember talált menedéket.

A fastivi menekültek háza a Porres Szent Mártonról elnevezett Domonkos Központ által megvalósított projekt része.

A megvalósítás folyamatáról az ukrajnai Domonkos Rend elöljárója, Jaroszlav Kravec nyilatkozott: „Úgy döntöttünk, hogy felgyorsítjuk a javítási munkálatokat az egyik épületben, amelyet a város nekünk ajándékozott, hogy abban ki tudjunk alakítani lakhatásra alkalmas tereket. Akkoriban úgy láttuk, hogy a legfontosabb igény az, hogy menedéket nyújtsunk a fedél nélkül maradtaknak. Télen, amikor hideg van, amikor nincs fűtés, ezeknek az embereknek olyan helyet kell találniuk, ahol méltósággal tölthetik el az időt. A nagyszámú segítségnek köszönhetően fel tudtuk gyorsítani a javítási munkákat, és már üzembe helyeztük az épület egy részét, ahol most azok élnek, akiknek sürgős menedékre volt szükségük.”

Forrás: rkc.org.ua