Tragikus tűzesetben életét vesztette a 38 esztendős Julian Juszkiv ferences atya, aki birítusú papként görögkatolikus közösségek lelkészeként, két római katolikus közösségben – Huszton és Királymezőn (Uszty-Csornán) – pedig hosszú évek óta kisegítő lelkészként működött, s akit ezen a két helyen híveink is ismertek és szerettek.

Az alsóbisztrai kolostorban január 17-ére virradóra keletkezett a tűz, s Julian atyát nem sikerült kimenteni.

Julian atyáért hétfőn, január 21-én 9.00-kor (k.e.i.sz.) tartanak gyászliturgiát a huszti görög katolikus nagytemplomban. 10.30-kor lesz a papi temetés szertartása és búcsúvétel a Munkácsi Római és Görögkatolikus Egyházmegyék papságától és híveitől. A temetésre másnap, 22-én 11 órai kezdettel kerül sor szülővárosában, Szudova Visnyában (Lemberg megye).

Bár a tragikus és hirtelen haláleset valamennyiünket megráz és fájdalommal tölt el, az örök életbe vetett hittel imádkozzuk: “Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki!”