Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján rajtolt az a jótékonysági futás Budapestről a kárpátaljai Rátra, melynek során adományokat gyűjtöttek a szervezők a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon számára. Négy nappal később és 500 kilométer megtétele után, a célba érkezésnél várta a futókat az esemény fővédnöke, Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége, akihez csatlakozott Marina Porosenko, Ukrajna elnökének neje is, majd ünnepélyesen megnyitották a gyermekotthon területén nemrég felépült rehabilitációs központot.
Herczegh Anita asszonnyal a ráti gyermekotthonba érkezett a budapesti Bethesda-gyermekkórház és a Szent Ferenc Kórház orvoscsapata is, akik az avatóünnepséget követő napon (június 9-én) rehabilitációs és kardiológiai konzíliummal segítették a ráti rehabilitációs központ első munkanapját.
A Záhony–Csap határátkelőhelyen a magyarországi futókhoz ukrán ultrafutók is csatlakoztak.
A vendégeket Bíró Mária, a gyermekotthon vezetője köszöntötte: Herczegh Anita és Marina Porosenko mellett Potápi Árpád János államtitkárt és Hennagyij Moszkal kormányzót, Brenzovics Lászlót, a KMKSZ elnökét, parlamenti képviselőt és Orosz Ildikót, a KMPSZ elnökét, Majnek Antal püspököt, Ljubov Nepopo budapesti ukrán nagykövetet, Buhajla József és Szilágyi Mátyás magyar főkonzulokat és a konzulátusok munkatársait, továbbá mindazokat az ukrán és magyar kormányzati tisztviselőket, orvosokat, gyermekotthonok vezetőit és másokat, akik ellátogattak Rátra az ünnepi esemény alkalmából.
Az otthon vezetője kiemelte, hogy a központ felépítéséhez a magyar kormány mellett holland és német segélyszervezetek, vállalatok, egyházi szervezetek és magánszemélyek is hozzájárultak Magyarországról, Ausztriából, Szlovákiából, Németországból és az USA-ból.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója leleplezték az épület falán elhelyezett kétnyelvű táblát, majd az otthon lakóinak rövid műsorát követően, a két ország köztársasági elnökének felesége átvágta a bejárati ajtó elé kifeszített nemzeti színű szalagokat. Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke megszentelte az új rehabilitációs központot, és a vendégek bejárhatták az épületet.
A first ladyk közös sajtótájékoztatóján Herczegh Anita elmondta: „Nagy öröm számomra, hogy a mai napon Ukrajna elnökének feleségével avathattuk fel ezt a rehabilitációs központot. Megtisztelő jelenléte jelzi, hogy mennyire fontos számára is a gyermekjólét és a gyermekrehabilitáció ügye.” A magyar köztársasági elnök felesége szerint a felavatott intézmény és a gyermekotthon lehetne az összefogás és az összetartozás jelképe is, ami számára rendkívül fontos, mert családjának egy része Ung megyéből származik, édesapja az egykori megye szlovákiai részén született, de a mai napig élnek Kárpátalján is rokonai. Ezen a területen békében élnek egymás mellett szlovákok, ukránok és magyarok.
Herczegh Anita köszönetet mondott a 2006-ban alapított, jelenleg 35 gyermeket nevelő ráti gyermekotthon és az új rehabilitációs központ létrehozóinak, működtetőinek, Majnek Antal munkácsi római katolikus püspöknek, az otthont vezető Bíró Árpádnak és Máriának, valamint mindazoknak, akik eddig támogatták a létrehozását és fenntartását.
Marina Porosenko jelentős eseménynek nevezte a korszerű ráti gyermekrehabilitációs központ megnyitását, és köszönetet mondott Herczegh Anita asszonynak, amiért fontosnak tartja hasonló intézmények támogatását. Elismeréssel szólt a gyermekotthon működtetőiről, akik családias légkört és kiváló feltételeket biztosítanak az árva és hátrányos helyzetű gyermekek neveléséhez. Ugyancsak megköszönte a jótékonysági futás résztvevőinek a teljesítményüket és a gyűjtést a gyermekotthon lakói számára, valamint a budapesti gyermekkórházak orvosainak, hogy segítséget nyújtanak az otthon lakóinak gyógyításában. Találónak nevezte a jótékonysági futás „Egy vérből vagyunk!” szlogenjét, emlékeztetve, hogy az ukrán és magyar népet sok évszázados kapcsolatok kötik össze.
Dr. Velkey György, a református Bethesda-gyermekkórház főigazgatója kérdésünkre megerősítette, hogy a magyarországi orvoscsoport két budapesti egyházi kórházból érkezett Rátra: a budapesti katolikus Szent Ferenc Kórházból, amely egy rehabilitációs kórház, illetve a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházából. A két kórházból érkezett szakemberek gyerekeket és fiatal felnőtteket vizsgáltak meg, megbeszélték a kezelésüket, illetve konzultáltak arról is, hogy miként tudnak majd a ráti rehabilitációs központnak hosszabb távon segíteni, például a szakemberek továbbképzésében és a beteg gyerekek vizsgálatában, kezelésében.
Badó Zsolt
forrás: karpataljalap.net