A szeretet tüzét hordozva
Ligy Payyappilly nővér Indiából
II./I.rész.
„Azért jöttem, hogy tüzet bocsássák a földre, és mennyire
szeretném, ha már lángolna!” (Lk 12,49)
Az Úr legnagyobb vágya volt – és ma is az -, hogy a szeretet tüze beborítsa a Földet, azaz minden embert elérjen az Evangélium örömhíre, s a népek egyöntetűen imádják Teremtőjüket. Együtt örvendezzenek és dicsőítve magasztalják az Atyát, aki elkészítette szabadulásukat a gonosz rabsága alól, a halálból, a betegségekből és megkötözöttségekből, az ürességből, a kiábrándultságból, a bűnből.
Isten minden gyermekének talentumokat és külön megbízást ad, hogy azzal felszerelkezve „tanítványokká tegyenek minden népeket! így minden keresztény ember legfőbb feladata az evangélium hirdetése azon az útonmódon, amint azzal Ura megbízta.
Ezt a küldetést komolyan véve Ligy Payyappilly nővér egészen Indiából ment a kommunizmus altal eltompult és megfagyott szívű ukrán néphez, hogy az ő szívében lángoló szeretettel tüzet bocsásson a helyiekre.
15 éve munkálkodik – ma már 13 rendtársával együtt – Pósaházán, ahová özönlenek a gyógyulni vágyók.
2015 adventjében, az Öröm vasárnapján Budapestet is elérték ezek a lángok. Ligy nővér (ejtsd:
Lidzsi) a káposztásmegyeri Szentháromság plébánián tartott 3 napos lelkigyakorlatot.
Ligy nővér személyes tanúságtétele
A nővér azt a feladatot kapta Istentől, hogy megismertesse az emberekkel, milyen nagyon kívánkozik az Úr az emberek szívében élni a Szentáldozás által. Ezt az üzenetet vitte Ukrajnába és hozta Budapestre is.
„India katolikus tartományából, Keralából származom – kezdte bizonyságtételét a nővér. A franciaországi Saint Marc-i Szent József közösség tagja vagyok. Annak idején családommal közel laktunk az indiai rendházhoz. Egyik nővérem hamar be is lépett a rendbe, amikor letette az örökfogadalmat, én 12 éves voltam. Amikor hazalátogatott, mindig fel próbáltam a habitusát és megnéztem magam benne. Katolikus iskolába jártam, tanáraim karmelita nővérek voltak. Ezt a két rendet láttam közvetlen közelről. Úgy ítéltem meg, hogy a testvérem rendtársainak életében több öröm és több szabadság van, ezért 15 évesen a magam számára is ez az út volt a legvonzóbb.
Rendünkben a nővérek minden nap legalább egy órát töltenek Szentségimádással, és csak ezután mennek és teszik a dolgukat. Ha nem így tennénk, akkor a feladatok teljesítése nem szolgálat lenne, hanem munka. Jézustól át kell venni az Ő szeretetét és azzal szolgálni az emberek felé.
1999-ben érkeztem először Ukrajnába. Akkor voltam életemben először külföldön, de Ukrajna meg én nagyon nem voltunk rendben. Egy szót se értettem, teljesen össze voltam zavarodva. Csupán rendfőnökömnek való engedelmességből utaztam oda. Ő különösen szereti Ukrajnát, mert – ahogy mondta – „az ukrán földet a szenvedők vére öntözte”. így amikor Ukrajna önálló lett, szeretett volna néhány nővért odaküldeni.
Nekem sem az ország, sem a nép nem tetszett, a fő problémám az volt, hogy összehasonlítgattam a hazámmal. Nagyok voltak a különbözőségek, például a klíma. Indiában nagyon meleg van, de még akkor is hosszú ruhában járunk, itt viszont a lányok nyári viselete nagyon rövid, kihívó. Keralában az is szégyennek számít, ha vasárnap valaki nem megy misére.
Kijevben viszont csak időseket láttam templom¬ba járni. Az indiai nők nem dohányoznak vagy isznak. Sokkolt a nagyfokú énközpontúság is. Ügy éreztem, hogy ha itt kell élnem, megőrülök. 5 évre szólt
a küldetésem, hasznossá akartam tenni magam, így egyetemi tanulmányokat folytattam.
Istennek viszont más tervei voltak, s mivel nem az Ő akaratában jártam, így lebetegedtem. Nagy fejfájásaim voltak. Küldtek orvostól orvosig, de a diagnózist nem tudták felállítani. A röntgenfelvételről látszott, hogy a gerincemnél gyulladás van. Gennyet távolítottak el belőle, ezután elmúlt a fejfájás, de egy hét múlva újra jelentkezett. Nyolcszor végeztek el hasonló beavatkozást, de hetekkel később már járni sem tudtam. Újabb orvoshoz küldtek tovább. Lefogytam, nem volt étvágyam, fájt a fejem, stb. Orvosaim azt hitték, hogy egy csapodár cigánylány vagyok, s mivel cigányként – koromnál fogva – már férjnél kellett volna lennem, azt gondolták összeszedtem valami nemi betegséget. Ezen nagyot nevettem! Mikor megtudták rólam, hogy szerzetes vagyok és tisztaságban élek, akkor utaltak rá, hogy más úton is elkaphattam. Ekkor azt kértem Istentől, hogy inkább rákos legyek, csak ne ilyen szégyenteljes betegséget adjon! Másnap kimondták, hogy nem tudják mi a bajom, de nemsokára meg fogok halni!
Utolsó kívánságom az volt, hogy Indiában halhassak meg. így hazaküldtek. Ágyban fekvő voltam, már a végtagjaim sem mozogtak, csak beszélni és gondolkodni tudtam. Végül kiderült, hogy előrehaladott agyhártyagyulladásom van. A fejfájást a gerincből kiterjedő genny okozta. Az orvostudomány már képtelen volt kezelni ebben az állapotban. Hindu orvosom azt mondta, hogy ha az én Istenem akarja, hogy éljek, akkor meggyógyulhatok, de orvosilag lehetetlen. Három hónapon keresztül szedtem gyógyszert, de semmi javulás nem történt. Egyszer csak meghallottam Isten hangját: „Hogy gondolhattál rosszat az ukránokról? .. .Azt hiszed, hogy te jobb vagy, mint ők? …Ha ott születtél volna, te másképp viselkednél? …Mivel indiai vagy te jobb vagy? …Én ott akartalak látni, s mivel te nem akartad ezt, ezért visszahívtalak.”
Azelőtt soha nem hallottam Isten hangját, csak akkor. Azonnal bocsánatot kértem tőle, s egyben kértem, hogy gyógyítson meg és akkor elmegyek oda, ahol látni szeretne. Ezután rohamosan elkezd¬tem gyógyulni. Mikor már teljesen meggyógyultam, elkezdtem kételkedni a fogadalmamban: lehet, hogy csak én találtam ki az egészet? Ezért újabb próbát tettem. Francia rendfőnökömet vártam Indiába, és azt mondtam Istennek: ha tényleg azt akarod, hogy Ukrajnába utazzak és ott szolgáljalak, akkor mondasd ki ezt vele. Az ő legelső szavai ezzel kapcsolatosak legyenek, akkor odautazom!
Érkezésekor elbújtam, a kápolnában beszélgettem a dologról az Úrral. Amikor felnéztem, pont előttem állt, kezét a vállamra tette, különleges mosolyával rám tekintett és ezt mondta: „Ligy nővér a szívem azt diktálja, Ukrajnába kell utaznod.” Csak ezután érdeklődött egészségem felől. Ez volt a jel hogy minden köszönés nélkül Ukrajnáról szólt először. – Tehát nem volt kihívó, ide kellett utaznom.
Amikor másodszor megérkeztem, már tetszett az ország és a nép. Mindenki szeretett és elfogadott engem. Tehát amikor a szívem megváltozott es elfogadtam Ukrajnát, akkor az ukránok is elfogadtak engem. Már az itteni időjárás sem zavart. Az ételek is mások mint Indiában, de nagyon megszerettem például a szalonnát. Hallottam, ahogy az emberek csak a kifogásolnivalókat látják a hazájukban, s jóformán én vagyok az egyetlen, aki a jó dolgokat is észreve¬szi itt. Én nem tanultam ukránul, de Isten megadta a nyelvek ajándékát, értek és beszélek ukránul.
Nem tudtam, hogyan fogom megvalósítani Isten tervét. Minden nap 10 órát töltöttem az Oltáriszentség előtt azzal az egyetlen kérdéssel: mit kell tennem?
Végül kaptam három jelet. Először is eljött hozzám egy síró asszony és imámat kérte. Nem ismert, mégis név szerint keresett. Nem kérdeztem tőle semmit, csak bementünk a kápolnába és ott imádkoz¬tam érte. Utána derült ki, hogy meg akarta mérgezni magát, de nem sikerült neki. Nem ment le a torkán. Viszont közben hallott egy hangot, ami azt mondta neki, hogy engem keressen és az én imámat kérje.
Másodszor egy hívő férfi egy lelkigyakorlat alatt látomásban látta a nevemet, ezután keresett meg es lelkigyakorlatok megtartására kért fel.
Harmadszor egy nagyon beteg férfi is megkeresett gyógyító imáért. Nem tartottam magam képes¬nek egy haldokló beteg meggyógyítására, egyszerűen Istennek ajánlottam a dolgot: ha ez az ember meggyógyul, akkor bizonyára akar használni az Ur ezen a területen. És azóta is ezen a három területen munkálkodom: imádkozom emberek gyógyulásáért, családi problémákért és konferenciákat, azaz lelkigyakorlatokat tartok.
Az ungvári kórházból minden beteget hozzánk küldenek. Már vagy 90 ember gyógyult meg itt utolsó stádiumú rákból. Sok meddő pár jön gyermekáldásért.
Naponta százak keresnek fel. Időnként napi 600 ember is, úgyhogy korlátozni kellett az embereket előzetes regisztráció által. Hétvégeken mi megyünk más városokba szolgálni. Én csak egy eszköz vagyok és Isten használ. Mindenkit gyónni küldök először. Másodszor már csak meggyónva jöhetnek hozzánk, így szeretném véghezvinni azt a feladatot, amit az Úr bízott rám.”
Közösségi élmények
Dyekiss Marika a káposztásmegyeri Caritas vezetője mesélt arról, hogyan is kerültek kapcsolatba a nővérrel: „A Nobilis házaspár Kinga lánya kb. 20 évvel ezelőtt ment ki először Kárpátaljára. Amikor hazajött, kérte, hogy támogassuk a huszti magyar iskolát – Kinga azóta Kárpátaljáért szenteli az életét. Különböző településeken tanított hittant, németet, jelenleg évek óta Munkácson van és a püspök atya munkáját segíti. Mi pedig azóta támogatjuk őket adományokkal. A huszti magyar iskolában dolgozó egyik pedagógus, az 5 gyerekes anyuka, Kvascsuk Nelli aztán egy gyermekotthont alapított. A saját gyermekei közül András pap lett, Anika pedig szerzetesnő Ligy nővér rendhazában. Amikor a Kvascsuk családot megismertük, Anika 5 éves volt. így életét végigkísérhettük a fogadalomtételig. Többször jártunk Pósaházán, amit megszentelt, Istenjelenlétének helyeként ismertünk meg.
A szerzetes közösség vendégházának felépítése már évekkel ezelőtt elkezdődött és vártuk az időt, hogy a közösségünkkel kimehessünk oda egy pár napra. Tavaszszál szerettünk volna kiutazni, de Ligy nővér a háborús helyzetre való tekintettel nem tartotta alkalmasnak a kiutazásunkat. Inkább felajánlotta, hogy ők jönnek el hozzánk! Számomra hihetetlen pillanat volt ez! Nagy öröm, amire nem mertem volna még gondolni sem.
A lelkigyakorlat meghatározó élményt jelentett számomra! Nagyon egyszerű szavakkal, nagyon hétköznapi módon mutatta meg: milyen hazug modon éljük meg a hitünket, holott rengeteg lehetőségünk lenne, hogy örömben, feszültségek nélkül éljünk.
A három nap alatt sok minden történt és sok mindenről szó esett. A szombat délelőttöt egy elmélyüléssel-meditációval kezdtük. Papp Jutkát ez a meditáció érintette meg a legmélyebben: „Számomra emlékezetes volt az a bizonyos félóra, amikor arra kértek bennünket, hogy helyezkedjünk el úgy, hogy 30 percig meg se mozduljunk. Amint ez elhangzott, minden porcikám azonnal tiltakozott ellene, de láss csodát, képes voltam mozdulatlanul ülni egyhelyben, sőt, úgy éreztem, hogy már nem is a földön vagyok, nem nyomja a súlyom a széket, megszűnik a gravitáció: könnyű vagyok, lebegek. Lassan megszűnnek a külső zajok, csak az éppen beszélő nővért hallani, az ő hangján át érzem a Szentlélekjelenlétét. Csak Isten és én. Jézus mosolyog rám, mintha azt akarná mondani: látod, ezt így is lehet csinálni! Az a félóra mintha csak egy pillanat lett volna!!! Szinte fájt, amikor vége lett.”
A lelkigyakorlaton minden nap volt közös szentmise és Szentségimádás. Dicsőítő zenéjük által lélek. ben felemelkedtünk a Földről. Profi zenekar az övék, modern elektromos hangszerekkel. A fiatal, 28 éves, munkácsi származású Erika nővér pergette a dobfelszerelést, barátnője Krisztina nővér basszus gitáron kísérte a szlovák származású Laura nővért, aki konzervatóriumban képzett hangján szívbe markolóan énekelte az Ave Mariát. Elárulták, hogy a magyar nyelvű dicsőítésből egy szót sem értettek, csak miattunk tanulták meg a szavakat.
Harnos Jenci szerint – aki sokszor kísérte ki Marikát Munkácsra – Ők képesek arra, hogy egy különleges mennyei légkörbe emeljenek pillanatok alatt, és ahogy ezt megteszik, a mennyei létet is ugyanolyan természetesnek kezdjük érezni, mint a természeteset. Nos, ez beigazolódott.
Jenci édesanyja is így vélekedett: „Fiam bátorított, hogy jobban járok, ha a karácsonyi céges rendezvény helyett a lelkigyakorlatot választom. Igaza volt. Már a nővér bemutatkozása is rendkívüli volt. Másnap csodálatos dicsőítésük, a meditáció és az előadás azt hiszem nemcsak engem kötött le nagyon. Úgy éreztem, hogy egy pillanatot sem szeretnék kihagyni.
Ligy nővér néhány dologban megerősített, például abban, hogy nem kell mindig konkrétan megfogalmazni, hogy mit kérünk az Úrtól, mert Ő úgyis jobban tudja. Számomra teljesen új megvilágításban beszélt a bibliai szövegek összefüggéseiről. A legkülönlegesebb az volt, ahogyan élettapasztalatait összekötötte az Igével. Ilyen aspektusból még sohasem láttuk például az ó- és az újszövetségi Józsefet. Rajtuk keresztül mutatta be az IMA lényegét, amire minket Jézus is tanított: „Legyen meg a te akaratod!” Ez nem egy minden rosszba belenyugvó ima, hanem az Isten akaratának keresése élethelyzeteinkben. Nekünk arra kell az áldás, hogy megtehessük azt, amit az Úr akar, hogy megtegyünk. Ha mi ráhagyatkozunk, akkor visz minket a saját útján. Nekünk ezt az utat nem mindig kell megérteni.
Imádkoznunk azért kell, mert ahogy Izajás mondja: „az én utjaim nem a ti utjaitok, az én gondolataim nem a ti gondolataitok.” Amennyire a Menny és a Föld távol van egymástól, akkora a különbség Isten és Ember között. Nekünk úgy kell imádkoznunk, hogy megtudjuk Isten akaratát. Az Ő ránk szabott tervét kell kikutatnunk tőle. Nem az akaratunkra kell áldást kérni vagy kierőszakolni a kéréseinket, hanem azért imádkozzunk, hogy felismerjük az Ő akaratát az életünkben.”
Jézus fogantatásakor József és Mária már jegyesek voltak. Amikor József meglátta, hogy Mária várandós, a törvény alapján csak azt tudta, hogy meg kellene kövezni a jegyesét. Érthetetlen volt számára a dolog, de nem a barátaihoz rohant tanácsért, hanem előbb Istent kérdezte meg, mit tegyen ebben a helyzetben? Isten álomban kijelentette neki az igazságot. Ő feltette a kérdést Istennek és várta tőle a választ. Ez az IMA.
Az Ószövetségi József is álomban kapta a kijelen¬téseket Istentől. Nehéz életútja volt, végig szenvedett, de egyszer sem kérdezte Istentől: MIÉRT? Nem perlekedett, hanem folyamatosan ráhagyatkozott Istenre és azért imádkozott, hogy az őt érő különféle helyzetek¬ben Istent dicsőíthesse meg. Végül tudjuk, hogy amikor nagy éhínség lett, akkor testvérei eljöttek Egyiptomba és így menekült meg Izrael. Ez volt Isten útja és ő megvalósította Isten akaratát. Úgy látszik, a Józse¬fekhez álom által beszél Isten… Ha mi kérdéses élethelyzeteinkben emberekhez fordulunk, ők el fognak látni tanácsokkal. Ha a Jóistennel beszélgetünk, akkor Ő fog adni tanácsot. Válasszuk az utóbbit, ami valójában az IMA. Ez a tanítás olyan volt, mintha valami újdonság tárult volna elénk.”
Szerkesztette: Bobákné Dobos Eszter
Forrásanyagul szolgált (személyes részvétel mellett):
Farkas Géza hangfelvétele, valamint Madocsai Bea és Hámori Kinga riportja a Kossuth Rádióból.
– Folytatjuk… –
Forrás: Marana Tha
