Kedves Testvérek!
Az emberiség története Káin óta tele van veszekedéssel, háborúsággal. Rengeteg feszültség tapasztalható még a békésnek látszó országokban és népek között, de még egy családon belül is. Mi ezeknek az oka?
Az ember a szívében veszítette el a békét. Hogyan kaphatná vissza? Mivel Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette őt, először ki kell békülnie Teremtőjével és felebarátaival. Az ember próbálkozásai történelme során ritkán és gyöngén sikerültek, ezért ősidők óta vágyik egy olyan királyra (vezetőre), aki békét teremt. A zsidó próféták erről az érkező Messiásról beszélnek jövendöléseikben; mindannyian elmondanak róla egy-egy dolgot, s így egyre jobban kirajzolódik a várva várt Király arca, mint ahogy a mozaik kockáiból lassan összeáll a teljes kép. Izajás próféta így ír róla jövendöléseiben: „Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az ő vállára kerül az uralom. Így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége!”
Az idők beteljesedésekor valóban megszületett, a földre érkezett Júdeában az Isten Fia. Az angyalok éneke hangzik a betlehemi istálló fölött: „Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön a jószándékú embereknek!” Valóban megtapasztalhatta azóta minden hívő, hogy Jézus a Krisztus, aki képes kiengesztelni minket Istennel és egymással. Hogy ez megvalósuljon, annak viszont van egy feltétele: bűnbánatot kell tartanunk. Nem csak Istentől, de emberektől is bocsánatot kell kérnünk, ha ez szükséges: „Amikor fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj és ajánld fel adományodat” (Mt 5,23-24).
Kedves Testvérek! Valljuk be, hogy minden ember célja, legfőbb vágya: boldogan és békében élni. Azok, akik Isten segítségével már eljutottak ide, őrizzék ezt a lelki kincset az Úr Jézus által megadott úton-módon: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt” (Mt 16,24-25).
A békességre eljutó jószándékú embereknek ezután már feladatuk, hogy továbbadják a békességet. Ezt gyakorolta Jézus is a köszöntésével (shalom, vagyis „békesség nektek!”). Ezt kell nekünk is gyakorolnunk: békességet építeni, Isten áldását kérni (áldás, békesség).
Ne felejtsük el, hogy mi rontja el a békénket. Jakab apostol azt írja, hogy a bennünk viaskodó bűnös vágyak miatt kezdődik a veszekedés, verekedés (vö. Jak 4,1-2). Ne keressük a hibát másokban, inkább először magunkban. Fedezzük fel tehát mindazokat a negatív vágyakat, indulatokat, haragvásokat, gyűlölködéseket, melyeket meg kell tagadnunk, és amelyektől meg kell szabadulnunk. Jézus segít ebben. Az Atyához szóló legfőbb imánkat (Miatyánk) is csak így tudjuk őszintén mondani, ha még az ellenünk vétkezőnek is megbocsátunk.
A Megváltó Jézus most is, karácsony után is folytonosan meg akar születni a szívünkben, hogy felismerhessük bűneinket és megszabadulhassunk tőlük, kiengesztelődjünk Istennel és embertársainkkal; hogy a bennünk növekvő szeretet legyőzhesse a bennünk lappangó gyűlöletet, s így megszülessen bennünk és egyre több embertársunkban a béke. A béke, mely így kicsiben, bennünk kezdődik, s utána terjedhet ki az egész országra, az egész világra. Ha viszont bennünk nem születik meg, az országban, a világban sem tud megvalósulni. Kérjük tehát a megszülető Béke Fejedelmét: „Uram, adj nekünk békét, add nekünk a Te békédet!”
Minden Olvasónak szeretettel kívánok Istentől megáldott, szép, békés karácsonyt!
Majnek Antal
munkácsi római katolikus megyéspüspök
