A 14. században a település tulajdonosa a Pósaházy család volt; a 17. század közepéig birtokolták a helységet. A falut 1410-ben Horosztó néven említik, ezt a nevet vizéről kapta. Az 1672. évi urbáriumban ez áll: „Pósaháza hajdan Munkács várához tartozott, melyet a vár tulajdonosai jámbor és becsületes tiszteknek adományoztak bizonyos sommában.” (Lehoczky)
Lorántffy Zsuzsanna 1649-ben visszavásárolta az akkori zálogbirtokostól, és visszacsatolta a várhoz, a lakosokat pedig kitelepítette. Mikor 1726-ban a munkácsi uradalmat a Schönborn családnak adományozták, Pósaháza pusztán állt. 1750-ben nyolc frank családot telepítettek le ide Schwarzwaldból és Lotharingiából, 1766-ban pedig már 16 német család lakott itt. A falu körüli erdőt 1789-ben kiirttatta az uradalom, s helyét szántófölddé változtatta.
Az első fatemplomot 1700 körül építették a német telepeseknek. Máig fennmaradt 1702-ben készült oltárképe, mely Barbara Röschin munkája. Körülbelül száz esztendővel ezelőtt lebontották a már erősen megrongálódott fatemplomot. Abban az időben bizonyos Ziprian atya teljesített szolgálatot a faluban; munkássága eredményeképpen az addig több vallási felekezetet számláló település egységesen római katolikussá vált. 1796-ban kőtemplom épült a községben, a római katolikus közösség Munkács filiája volt. A hívek összefogásából 1901-re épült fel a ma is működő, impozáns, olasz barokk stílusú templom, amit abban az évben fel is szenteltek. Építésze a munkácsi templom építője is egyben. Ebből az időből származik antik harmóniuma, mely Strowasser budapesti udvari hangszergyártó munkája, s ma is kiváló állapotban van. A templom utolsó külső-belső rekonstrukciójára 1989-ben került sor. 1996-ban németországi támogatással megújult az oltár, ugyanekkor kapott márványburkolatot a padló. Plébániai rangra 1997-ben emelték. Ukrajna német népcsoportján belül ma Pósaháza a legnagyobb egyházközség; sajnos a falu németajkú lakossága egyre csökken a nagyarányú kitelepedés miatt.
Az anyakönyvezés kezdete: 1996.
A liturgia nyelve: német.