A NAGYSZŐLŐSI FERENCES KOLOSTOR KÁPOLNÁJA
A ferencesek a XV. századtól kezdve, kisebb megszakításokkal, jelen voltak Nagyszőlősön. A jelenlegi kolostorépület helyén álló udvarházat 1671-ben kapták meg használatra, mely egy tűzvész áldozata lett. A kolostort és a kapcsolódó templomot barokk stílusban építették ujjá. Az épületeket 1889-ben megújították. Az 1930-as évekig folyamatosan működtek ferencesek Nagyszőlősön, ekkor az épületegyüttes átszállt az egyházközség tulajdonába. A kommunista rezsim az épületeket államosította, az épületben hivatalosan helytörténeti múzeum működött, (néhány tucat tárgy szegényes tárolókban) mely leginkább zárva volt. A templom kifosztva, szennyesen, használaton kívül galamb tanyaként és temetőként szolgált.
A Római Katolikus Egyház a 1990-es évtől kezdve törekedett visszaszerezni az államtól a ferencesek több száz éves nagyszőlősi kolostorát. Több mint tíz évbe tellett, míg előbb jogilag, majd ténylegesen visszakerült eredeti tulajdonosához az épület együttes, mely rendkívül rossz állapotban volt. A felújítási munkálatok költsége igen nagy volt, de hosszú évek alatt sikerült szinte teljesen felújítani a kolostort.
Az épület ünnepélyes felszentelésére és használatba vételére 2010. október 23.-án került sor a templom titulusának, Kapisztrán Szt. Jánosnak az ünnepén püspöki szentmise keretében.