Elsősorban a ferences templomokban, de mára már sok más helyen is, ahol különleges tisztelete van Páduai Szent Antalnak, szokás a szent emléknapján a virág (liliom) szentelés és a gyermekek megáldása. Rahón és környékén ezt a szertartást egybekötöttük a tanévvégi hálaadással, megköszönve ezt a tanévet,
és azt, hogy gyermekeink növekedtek tudományokban, bölcsességben, Isten és ember előtti kedvességben. Az áldozási könyörgés után nagy örömmel járultak kicsinyek és nagyobbacskák, de még kis csecsemők is szüleik kezén az oltár elé, hogy a magukkal hozott fehér virágot, amely tisztaságuk jelképe megáldja László atya, majd pedig mindnyájan áldásban részesültek. Az atya egyesével mindegyikük fejére tette kezét az áldás szövegének imádkozása közben: Áldjon meg Téged az Úr Jézus!