2022. október 7-én, a Rózsafüzér Királynője ünnepén, aki a Munkácsi közösség védőszentje, két testvérünk ünnepélyesen letette első ígéretét a Harmadrendiek Közösségében, amely a Domonkos Rend egyik ága.
Arnold Augustinus Kostka és Viktória VeronikaWeiss-Rossul harmadrendiek Anna Franciska Tyagur OPs elöljárónő kezébe tették le első ígéretüket.
Az ünnepi szentmisét a Boldog Imelda domonkos nővérek munkácsi házában Tomasz Slovinski OP atya celebrálta, aki prédikációjában többek között ezt mondta: „A szívünket jóval kell megtölteni. Nemcsak annak kell örülnünk, hogy megtisztultunk, megtértünk, hanem jót kell tennünk az életünkben”. A prédikátor felidézte II. Szent János Pál szavait is, miszerint a rózsafüzér imádság egyben az ördög távoltartása is. A rózsafüzér imádságával, amelyben Jézust és Máriát hívjuk, megvédjük otthonunkat a kísértés visszatérésétől.”
„Mindannyian részei vagyunk az Egyház nagy közösségének, de azon belül is jó, ha valamilyen közösséghez tartozunk, mert ez tölti meg a szívünket is, hogy az tele legyen jósággal és szeretettel” – mondta Tomasz atya. A teljes prédikáció a Veritas honlapon itt tekinthető meg.
A világi domonkosok Munkácson a 90-es évek elején egyesültek Ludwik Melo OP atyának köszönhetően. Ő volt az első domonkos szerzetes, aki itt kolostort alapított. Jelenleg a domonkos nővérek otthona, akik a munkácsi és Frideshevo plébániákon szolgálnak. Itt tartják rendszeresen a domonkos harmadrendiek lelki találkozóit, amelyeket Tomasz Slovinski OP vezet, aki minden hónapban külön erre a célra érkezik Lembergből. Ezen kívül sok erőfeszítést tesz a világi domonkosok támogatására Lydia Timkova OP nővér, aki harmadszor tért vissza Ukrajnába szolgálni, a kettő között Szlovákiában és a távoli Kamerunban is járt, most pedig már évek óta Munkácson él.
„Tavaly október elején két jelöltünk, Viktória és Arnold a skapuláré felvételével lépett be a jelöltek körébe, és ezzel egyidejűleg új nevet is kaptak. Egy év után, amely alatt volt idejük és lehetőségük eldönteni, hogy ez-e az ő útjuk, ma, védőszentünk, a Rózsafüzér Királynője ünnepén tették le első ígéretüket a közösségben” – kommentálta a mai eseményt Anna Franciska Tyagur nővér.
„Három éven keresztül ideiglenes ígéretet tesznek, és csak ezután következik az életre szóló örökígéret” – mondja az elöljáró. „… megígérem, hogy Szent Domonkos Laikusok Szabálya szerint fogok élni” – ismétli meg Viktória az ígérettétel szavait.
Ma a Munkácsi Domonkos Harmadrendnek 19 tagja van, közülük 17-en életre szóló ígérettel rendelkeznek. A jelenlegi elöljárónő, Anna Franziska Tyagur harmadrendi nővér ezen a napon ünnepelte örök ígéretének 20. évfordulóját. A vendégek között volt Teresa Tyagur CSVV nővér és Odrika Meshko SJSM nővér is, akik osztoztak mindannyiunk örömében.
(Tetyana Reshetar írása és a résztvevők fotói alapján)