UKRAJNA RÓMAI-KATOLIKUS PÜSPÖKI KARÁNAK KÖRLEVELE A VOLINYI TRAGÉDIA 70. ÉVFORDULÓJÁRA
(összefoglalás)
Krisztusban kedves Testvérek!
Az emberek, társadalmi csoportok vagy nemzetek életében gyakran találkozunk a múltnak nehéz és bűnöktől terhes emlékeivel, miközben szebb jövőről álmodunk. Ilyenkor megkísért a gondolat, hogy tekintsük úgy a múltra, mintha nem is létezne. Az érett személyiség egyik ismertetőjele azonban éppen az, hogy felelősséget vállal mindenért, amit tett, és amit maga után hagyott.
1. Isten megváltásra vonatkozó terve
A rossz ravaszul viszi véghez tervét, mellyel tönkre akarja tenni az embert, és sikeresen csábítja rosszra az újabb generációkat, amikor gyűlöletet, bosszúvágyat ébreszt bennük, hogy rosszal fizessenek a rosszért. Krisztus azonban arra hív mindenkit, hogy álljunk ellen a rossznak, ne vessük alá magunknak neki, uralkodjunk vad ösztöneinken, s vessük el a megtorlást. Csak az ilyen hozzáállás egyeztethető össze a kiengesztelődés keresztény értelmével, és a megbocsátásról szóló evangéliumi tanítással.
Isten mindenre emlékszik az ember életével kapcsolatban: a felebaráti szeretetre, a jóságra, az életszentségre, az irgalmasságra, de az általa elkövetett bűnre, rosszra is. Isten mindig a teljes embert látja, cselekedeteivel együtt. A Bibliában szerepelnek „égbekiáltó bűnök”, melyek elkövetésével Isten alapvető parancsait és tanítását tagadják meg; ezek közé tartozik a gyilkosság, vagyis az emberi élet szándékos és önkényes kioltása.
2. A rossz titka
A rosszról és annak titkáról szóló igazságot a 70 éve történt ún. volinyi mészárlás közeledő évfordulója kapcsán idézzük most fel. A tragikus esemény a Véres Vasárnappal kezdődött 1943. július 11-én, amikor az ukrán nacionalisták fegyveres osztagai lerohanták Voliny lengyel településeit és falvait, megtámadva a templomokban és kápolnákban összegyűlt római katolikus híveket, és az otthon maradottakat is. Később a vérengzések átterjedtek egész Volinyra, s Lemberg, Ternopil és Ivano-Frankovszk megyéket is elérték. Tízezreket gyilkoltak meg ártatlanul, többek közt gyerekeket, nőket, időseket. Számos római katolikus papot és szerzetesnővért is megöltek, s tíznél több görög katolikus és pravoszláv pap szenvedett amiatt, mert elítélték a bűntényt. Nem csak lengyelek haltak meg, hanem zsidók, örmények, csehek és sok ukrán is, különösen azok, akik hősiesen védték a rokonaikat és a szomszédaikat.
El kell ismernünk, hogy a lengyelek is szerveztek önvédelmi és megtorló akciókat, melyekben sok ártatlan ukrán halt meg. Ezeket a tetteket azonban – barbárságukat és az áldozatok számát illetően – össze sem lehet hasonlítani a velük történtekkel. Hozzá kell tennünk, hogy a római katolikus egyház megpróbált gátat vetni a megtorlásnak, a görög katolikus egyháztól segítséget kérve, pozitív eredmény nélkül.
Nem a mi dolgunk ezeknek a tragikus eseményeknek történelmi megítélése. Csupán arra törekszünk, hogy ennek kapcsán a jelen nemzedék is elgondolkozzon. Emellett gondoljunk arra is, hogy az eredeti bűn és az évszázadok során elkövetett számos bűn összefüggenek a megváltás titkával, mely megszabadítja az embert a gonosztól, lehetőséget ad a bűnbánatra és a kiengesztelődésre Krisztusban. Mert Jézus azért halt meg a kereszten és azért támadt fel, hogy juhainak „életük legyen, és bőségben legyen” (vö. Jn 10, 10). Megváltani valakit ugyanis azt jelenti, mint megtisztítani, megszabadítani a gonosztól, s lehetővé tenni, hogy élvezze a Szentlélek gyümölcseit. Minden embernek lehetősége van a megtérésre, hogy megtalálja lelkiismeretének nyugalmát, és mind a hóhér, mind az áldozat számára létezik az üdvösség reménye. Ez nehéz, de milyen rendkívüli igazsága hitünknek! Hiszen a Rossz titka közel áll a Megváltás titkához!
3. A kiengesztelődésre való meghívás
Az ukrajnai katolikus egyház újjászületése minden hívő számára ajándék, hiszen lehetőséget ad arra, hogy kiengesztelődjünk az Istennel és az emberekkel. A megtéréssel, a bűnbocsánat szentségével, a rossz elutasításával „(újra) üdvösség köszönt e házra… Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.” (Lk 19, 9-10).
Krisztus lelkiismeretvizsgálatra hív minket, de nem azért, hogy felszakadjanak a régi sebek, és még egyszer átéljük a fájdalmas múltat, hanem azért, hogy igazságban állhassunk Isten előtt.
A lelkiismeretvizsgálat sohasem könnyű. Különösen is nehéz, ha szüleink, nagyszüleink, szomszédaink vagy távoli rokonaink fájdalmas és szégyenteljes múltbeli bűnével kell elszámolnunk. Amikor tudatosítjuk és nevén nevezzük a bűnt, az mindig a kiengesztelődés kezdetét jelenti. Ehhez alázatra és bizonyos áldozatra van szükség, de enélkül nem lehetséges a kiengesztelődés!
Minden párbeszéd feltétele a béke, amihez a legrövidebb út a megbocsátás és a kiengesztelődés. Ezért meg kell szabadulnunk a sértettségtől és az előítéletektől, melyeket gyakran mesterségesen gerjesztenek, azután pedig – helytelenül – generációkon keresztül „ápolják” azt.
4. Nem kollektív bűnösség!
Az emberi személy szabad. Semmilyen társadalmi rendszer nem foszthatja meg őt ettől a szabadságtól, mint ahogy az elkövetett bűn miatti felelősségtől sem. A bűn elsősorban a bűnösre van hatással, tönkreteszi az Istennel való kapcsolatát, gyengíti akaratát és elhomályosítja értelmét.
Senki és semmi nem hagyhatja jóvá a rosszat. Egyetlen politikai program vagy a nép boldogulására vonatkozó ígéret sem lehet magyarázat ártatlan emberek legyilkolására és a tömeges bűncselekményekre. A gyilkosság ugyanis Isten akaratának semmibevétele.
A felelősség azt jelenti, hogy vállaljuk az emberi szabadság következményeit. Nem beszélhetünk kollektív felelősségvállalásról, mert a tömeg nem hordoz felelősséget, ezért nem is lehet elítélni. Saját felelősségünket sem háríthatjuk másokra. A felelősséget vállaló ember bizonyos értelemben mindig magányos lesz. Mások csak a következmények viselésében lehetnek segítségére, s az erkölcsi teher viselésének terhét tudják megkönnyíteni számára.
Isten mindig úgy viszonyul az emberhez, mint szabad lényhez, aki képes arra, hogy válasszon a rossz és a jó között, ellenálljon a kísértésnek, s tudatosan felelősséget vállaljon tetteiért.
5. „Helyes volna-e Isten színe előtt, ha inkább hallgatnánk rátok, mint Istenre?”
(ApCsel 4,19)
Mind a vallási, mind a társadalmi téren a kiengesztelődés alapvető feltétele a bűnbánat, valamint az, hogy a jóra törekvés mellett döntünk. Ez a folyamat nem a lelkiismeretvizsgálattal, vagyis a múlttal való leszámolással ér véget. A jelenbe hozza a Jót, amely közös jövőt tud építeni, és amely egyben győzelem a Rossz felett.
6. Felhívás imádságra
Krisztus Egyházának most élő tagjai kötelesek imádkozni azokért, akik elköltöztek ebből a világból. Különösen azokért, akik a gyűlölet, a hatalomvágy áldozatai lettek, a vértanúkért, akiket a templomban imádság közben gyilkoltak meg, az ártatlan gyermekekért, védtelen asszonyokért, meglett férfiakért és idősekért. A szentek közösségének titkában szüntelenül Istenre kell bíznunk az ő szenvedéssel megjelölt életüket, hogy a Mindenható fogadja országába és jutalmazza meg őket az örök boldogsággal, és – az ő közbenjárásukra – adja bőséges kegyelmét a még zarándokútjukat járóknak, akik a kiengesztelődést és a reményt keresik.
Éppen ezért a lucki római katolikus székesegyházban július 14-én, a Véres Vasárnap jelképes évfordulóján szeretnénk még egyszer Istenre bízni az őrült ideológia áldozatait. Hívunk és várunk az imára mindenkit, aki hisz Krisztusban és reményét a megváltás igazságába veti. Mindazokat, akik úgy érzik, hogy ez a tragikus esemény foltot ejtett lelkiismeretükön, emlékeztetjük a kiengesztelődés igazságára és az Úr imájának szavaira: „Mi Atyánk (…) bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.
Végezetül gondolatainkban és imáinkban térjünk vissza Boldog II. János Pál pápa üzenetéhez, melyet ukrajnai apostoli látogatása során mondott nekünk: „A kapott és adott megbocsátás jótékony balzsamként áradjon szét minden szívben. A történelmi emlékezet megtisztításának köszönhetően mindenki legyen kész arra, hogy azt helyezze előtérbe, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt minket egymástól, hogy együtt építsük a jövőt, amely a kölcsönös tiszteleten, a testvéri együttműködésen és az igaz szolidaritáson alapszik (Lemberg, 2001. június 26.)
Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia
érsekei és püspökei
Lemberg, 2013. június 24.
Keresztelő Szent János születésének ünnepén
N. 17/2013
A fenti pásztorlevelet 2013. június 30-án, évközi 13. vasárnap minden szentmisén fel kell olvasni.
