Ökumenikus imák Munkácson

 

2016.ekumen.tyzden 006Az ökumenikus imahét hetében Munkácson szokás szerint a római katolikus, a református és a görögkatolikus templomokban imádkoztak a különböző felekezetek hívei és lelkészei a keresztények egységéért. Az imaórákon részt vett Majnek Antal püspök is, a református templomban pedig Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspök is szólt a jelenlévőkhöz.

A református templomban Majnek Antal püspök mondott beszédet az imaalkalom alatt. „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket” – idézte fel Jézus új parancsát a püspök atya. Mikor leszünk jó kapcsolatban egymással? Ha együtt imádkozunk. Ha nem beszélgetünk, nem imádkozunk együtt, akkor meg nem értés születik köztünk, ami nagyon szomorú lenne. Ahol azonban ketten vagy hárman összegyűlnek Jézus nevében, ott Ő is jelen van.

A püspök atya a következőkkel zárta beszédét: „A mi reményünk Krisztus! Mindenben, ami ránk vár, ami Európára vár, Jézus nem hagy el bennünket. Nem hagyja el azokat, aki várnak rá, akik hisznek benne és imádkoznak. A mostani nehéz időkben gyakran kellene összegyűlnünk közös imára! Ez a közös ima, az egység leginkább a családokban működik, ahol a házastársak különböző felekezethez tartoznak. Ők igazán megtapasztalhatják, hogy a szeretet mindet képes megoldani. Más szóval: Krisztus szeretete és a testvéri szeretet egyesíti őket, és egyesít mindannyiunkat.

[imagesizer path=”images/stories/ekum-16″ width=”200″]