Beregszászon a Szent Kereszt Felmagasztalása templom búcsúját ünnepelték szeptember 14-én. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Böjte Csaba ferences atya volt Csíksomlyóról, Erdélyből (Románia). Bár hétfői napra esett az ünnep, a templom mégis zsúfolásig megtelt  helyi hívekkel és Kárpátalja különböző településeiről érkezett zarándokokkal.

A szentmise elején Molnár János atya, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöki helynöke, beregszászi plébános köszöntötte Böjte Csaba atyát, aki a csíksomlyói Szűzanya áldásával érkezett Kárpátaljára, a jelen lévő paptestvéreket, Gyebnár Istvánt, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulját, valamint a helyi híveket és a zarándokokat.

Szentbeszédében Csaba atya azon elmélkedett, hogy mit jelent a kereszt az életünkben. Vajon a nehézség, a probléma, a gond, a kereszt egy botlasztó lesz az életünkben, amelyen keresztülesünk és kiterülünk, vagy egy dobbantó, amivel magasba emelkedünk? Rámutatott, hogy ez nagyban rajtunk múlik. „Előbb-utóbb mindannyian fel kell menjünk a Golgotára, a keresztre, és oda kerülünk Jézus mellé. De nem mindegy, hogy a jobb lator vagy a bal lator helyére kerülünk”–  hangsúlyozta.

„A legnagyobb kereszt is lehet dobbantó”- emelte ki Csaba atya.  Emlékeztetett: ha megvizsgáljuk a szentek életét, erőt tudunk meríteni a saját keresztünk hordozásához.  Ezt többek között Szent János apostol, Assisi Szent Ferenc, valamint a boldoggá avatott Orosz Péter atya példáján mutatta be. A Boldogságos Szűzanya a kereszt alatt lett mindannyiunk mennyei édesanyja, aki elviszi kéréseinket és  imáinkat drága szent Fia színe elé.  „A nehézségek, a gondok kihozhatják belőlünk a legrosszabbat is, de az életszentséget is” – fogalmazott.

Csaba atya arra buzdított, hogy ne engedjük el magunkat, ne veszítsük el a reményt és a hitünket. Bátorítsuk egymást. Krisztus képére, hasonlatosságára alakuljunk át vigasztalóvá. Jó szóval és reménnyel ne hagyjuk, hogy a kétségbeesés, a gond, a szomorúság és a kilátástalanság összemorzsolja  testvérünk szívét.

Emlékeztetett, senki nem mondja azt, hogy nincs kereszt. A mi Urunk, Jézus Krisztus szavait idézte: „Aki utánam akar jönni, az vállalja a keresztet, vegye vállára minden nap és úgy kövessen engem.”

Ez a kereszt lehet a mi dicsőségünk is, a mi dobbantónk, ami egyenesen a mennyországba repít – de lehet a botlasztónk is. Példaként hozta fel a bal lator esetét, és utalt azokra, akik feladják, önkezükkel vetnek véget életüknek, vagy elkeseredetten másokat is lehúznak magukkal.

Zárógondolataiban így fogalmazott: „Adná az Isten, hogy a mindennapi keresztünk az üdvösségünk forrásává váljon, Krisztus kezébe kapaszkodva, Boldogságos Szűzanyánkkal, szentjeink pártfogását, segítségét kérve az örök élet kapuján bejussunk, és ne hagyjunk hátra senkit se a családból, se az egyházközségből. Hisz mindannyiuknak ott a helye a mi Urunk, Jézus Krisztus országában, abban az országban, amelyről maga Jézus mondta, hogy szem nem látta, emberi értelem fel sem fogja azt, amit Isten azoknak készített, akik szeretik Őt.”

A szentmise végén Csaba atya szentségi áldásban részesítette a jelenlévőket, majd a hívek a Szent Kereszt-ereklye előtt leróhatták kegyeletüket, és köszönetet mondhattak Krisztusnak a megváltó kereszthaláláért.

Lautner Gabriella