XIV. Leó pápa különleges küldöttje ünnepi szentmisét mutatott be Berdicsivben, Ukrajna nemzeti Mária-kegyhelyén. Annak ellenére, hogy a fővárost az éjszaka folyamán ballisztikus rakétatámadás érte – amelyet az érsek a kijeviekkel együtt élt át –, megérkezett a kegyhelyre, ahol a katolikus püspöki karral és az Ukrán Görögkatolikus Egyház vezetőjével együtt imádkozott az igazságos és tartós békéért Ukrajnában.
„Berdicsivi kegyképében tisztelt Szűzanya, Reménynek Anyja, vedd oltalmadba Ukrajnát, járj közben a Katolikus Egyházért és minden Egyházért és vallási közösségért ebben az országban. Imádkozz az ország vezetőiért, akiknek ezekben az időkben számos kihívással kell megküzdeniük. Vedd oltalmadba azokat, akik a fronton vannak, légy a sebesültek gyógyítója és az elesettek közbenjárója. Imádkozz mindannyiunkért, hogy hitünk, valamint az igazságosság és a béke cselekedetei által felragyoghasson Isten gyermekeiként való igazi méltóságunk. Járj közben értünk, szegény bűnösökért, hogy az irgalmas Úristen megadja a régóta vágyott békét itt, Ukrajnában és a világ sok más részén is!” – ezzel a Szűzanyához intézett megható, olasz nyelven elmondott imával zárta homíliáját Paul Richard Gallagher érsek, XIV. Leó pápa különleges küldöttje 2026. július 19-én, vasárnap a berdicsivi Skapulárés Istenanya Nemzeti Kegyhelyen tartott ünnepen.
A Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős titkára XIV. Leó pápa megbízásából érkezett Ukrajnába, hogy vezesse az ukrajnai római katolikus egyházi struktúrák helyreállításának 35., valamint Szent II. János Pál pápa ukrajnai látogatásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezéseket. Az érsek a kijevi lakosokkal együtt élte át a főváros elleni eddigi legsúlyosabb orosz ballisztikus rakétatámadást, amely a szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt.
Az ünnepi szertartás a Berdicsivi Istenanya-ikon ünnepélyes kihelyezésével vette kezdetét. A szentmise elején – amelyet Gallagher érsek latin nyelven mutatott be, míg a kórus ukránul válaszolt – a jelenlévőket Vitalij Krivickij püspök, a Kijev–Zsitomiri Egyházmegye ordináriusa köszöntötte. Imára hívott a tartós békéért, és különösen azokért, akik nem lehettek jelen a téren, mert a haza védelmének fontos szolgálatát teljesítik. Köszöntőjében a püspök a megszállt területeken élőkhöz és a menekültekhez is szólt, akik a médián keresztül kapcsolódtak be az eseménybe. A zarándokokkal együtt imádkoztak az állami hatalom valamennyi szintjének képviselői, a diplomáciai testület tagjai, valamint a szomszédos országokból érkezett vendégek. A Római Katolikus Egyház püspöki karával együtt koncelebrált a szentmisén Őboldogsága Szvjatoszlav nagyérsek, az Ukrán Görögkatolikus Egyház vezetője és Visvaldas Kulbokas érsek, Ukrajna apostoli nunciusa.
Kettős küldetés
Gallagher érsek szentbeszédét ukránul, a „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” köszöntéssel kezdte, majd a homília bevezető részét olaszul olvasta fel, amelynek ukrán fordítását Eduard Kava püspök, a Kamjanec-Pogyilszkiji Egyházmegye ordináriusa ismertette. A pápa különleges küldöttje elmondta, hogy örömmel tesz eleget a XIV. Leó pápától kapott megbízatásnak, amely „lehetőséget nyújt számára egy mély imádság, különösen egy könyörgő ima megélésére a háború idején, amely nap mint nap nagy szenvedést és kimondhatatlan fájdalmat okoz az ukrán népnek”. Hangsúlyozta, hogy ez az ima nagyon szervesen illeszkedik látogatásának általános kontextusába, amely kettős – mind pásztori, mind diplomáciai – küldetés, és amely az államhatalom különböző képviselőivel való találkozókat is magában foglal. „Átadom mindnyájatoknak XIV. Leó pápa üdvözletét, aki teljes szívéből arra kért, hogy biztosítsalak benneteket lelki közelségéről” – fogalmazott, majd személyes köszönetét is kifejezte „a szeretett Ukrajnába szóló meghívásért”.
A kitartó ima gyümölcsei
„Ki ismeri jobban a béke útjait, mint Isten, a mi Teremtőnk és Megváltónk? Ki érti meg jobban, mint Ő, az emberiség szenvedését is? Ki képes jobban, mint Ő, arra, hogy visszaadja életünk értelmét, megerősítsen és megújítson bennünket minden tekintetben? És ki kísér és jár közben értünk jobban az Istennel való párbeszédben, mint az Istenanya, amikor a Megváltó elé tárjuk szándékainkat és kéréseinket?” – tette fel a kérdést a szónok, majd áttért a szentírási olvasmányokról való elmélkedésre. Először Illés próféta Kármel-hegyi imájának története hangzott el, aki az eső kegyelméért fohászkodott. Imája hosszú és kitartó volt, ám a válasz hatszor is „nem” volt. Később azonban megjelent egy aprócska felhő. „Abban a pillanatban Illés próféta azonnal megérti, hogy Isten válasza közeledik, sőt, bőségesen – zuhogó eső formájában – érkezik meg. Ez segít megértenünk, hogy az igazi és bőséges kegyelmek csak Istentől származhatnak. Ugyanígy a béke is, amelyért imádkozunk: tudjuk, hogy mindenekelőtt Isten ajándéka, nem pedig az emberé” – hangsúlyozta a szónok. Hozzátette, hogy olykor úgy tűnhet, mintha Isten bezárta volna az eget, és elrejtette kegyelmeit. De az egyetlen dolog, amit Ő elvár tőlünk, „ az a hit – igaz cselekedeteinkkel, bűneink megbánásával,valamint az alázatos és bizalommal teli imádsággal együtt.”
Máriára bízva magunkat
Az első olvasmányban Illés népéért imádkozik, ma pedig – Gallagher érsek szavai szerint – maga a Szűzanya imádkozik értünk, és Őrá, mint Isten Anyjára és a mi Édesanyánkra bízzuk szükségeinket. „Valójában ez olyan imádság, amely nagy erőfeszítést kíván: Mária áldott, mert engedelmes volt Istennek, és hűségesen járta azt az utat, amelyet Ő készített számára. Vajon ki kész közülünk teljes mértékben követni azt a példát, amelyet a Szűzanya mutat nekünk? – tette fel a kérdést a szónok, rámutatva arra, hogy ez a mai imádság a bocsánatért való fohászt is magában foglalja „az Istenbe és a Boldogságos Szűz közbenjáró erejébe vetett bizalom hiányáért, valamint a keresztény életünkben tanúsított állhatatosság hiányáért”.
Az evangéliumi szakaszra utalva, amely arról szólt, hogy Jézus a kereszten, halála előtt rábízott bennünket Édesanyjára, Gallagher érsek hangsúlyozta, hogy ez számunkra „hatalmas ajándék és kiváltság, ugyanakkor kötelességünk is Isten Anyjával szemben”. „Biztosak vagyunk Isten Anyjának irántunk tanúsított határtalan szeretetében, de ugyanígy biztosak lehetünk abban is, hogy az Ő közbenjárása annál hatékonyabbá válik, minél inkább felismerjük ezt az ajándékot, és minél nagyobb felelősséggel viszonyulunk életünk döntéseihez” – jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy ez az ünnep „imádság, lelkiismeret-vizsgálat és kedvező alkalom arra, hogy határozottan megújítsuk szilárd elhatározásunkat, miszerint igaz gyermekek leszünk, és bizalommal Isten Anyjára bízzuk magunkat.”
A szentmise befejezéseként Vitalij Szkomarovszkij lucki püspök, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia elnöke felajánló imádságban Isten Anyja közbenjárására bízta az egész népet.
Forrás: Vatican News
Fordította: Lautner Gabriella














