Ünnepélyes keretek között kerül sor a Szent Mária Magdolna római katolikus kápolna megnyitására és megáldására az ungvári Kárpátaljai Néprajzi és Népi Építészeti Múzeumban.

Az ünnepi alkalomból bemutatott szentmise főcelebránsa Lucsok Miklós OP, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke lesz. A szentmisét július 28-án, kedden 18:00 órai kezdettel mutatják be az ungvári skanzenben.

Vezérszálláson (Pidpolozzja) – ahonnan a kápolnát a Kárpátaljai Néprajzi és Népi Építészeti Múzeumba (az ungvári skanzenbe) szállították át – a hívek lelkipásztori gondozását a szolyvai szalvatoriánus atyák végzik.

Tomasz Koza SDS atya, szolyvai plébános elmondta, hogy a vezérszállási hívek közössége – az új templomért Istennek hálát adva – átadta az ungvári skanzennek régi, fából készült Szent Mária Magdolna-kápolnáját, amely a XIX. század építészeti műemléke. 2025 szeptemberében a kápolnát szétszerelték, elszállították és restaurálták.

Ez a szentély – egy egyedülálló fakápolna – a vezérszállási őshonos német közösség lelki központja volt. A falu kis létszámú híveinek közössége több mint egy évszázadon át itt ápolta hitét, rendszeresen imádságra gyűlve össze mind a totalitárius rendszer idején, mind napjainkban.

A kápolnát ezentúl a skanzenben, az úgynevezett „Régi faluban” (Sztare szelo) őrzik, ahol az építészeti együttes új elemeként Kárpátalja néprajzi sokszínűségét hivatott bemutatni. A skanzen címe: Ungvár, Kapitulna u. 33a.

A Vezérszálláson jelenleg is működő római katolikus templomot, amelynek szintén Szent Mária Magdolna a védőszentje, 2018. július 22-én szentelte fel Majnek Antal OFM püspök. Ezen a napon a hívek közössége a munkácsi egyházmegye akkori ordináriusának vezetésével, valamint a papokkal együtt összegyűlt a történelmi kápolnánál, ahol hálaadó imát mondtak. Ezt követően mindannyian  ünnepélyesen átvonultak a régi kápolnától az új templomhoz.

Az ukrán nyelvű szerkesztőség anyagai alapján

Fotó: A Munkácsi Egyházmegye archívuma