A pápa a vasárnapi Úrangyala elimádkozása után köszöntötte Castel Gandolfo lakóit, újra imákat kért a békéért a háború sújtotta országok számára, és üdvözölte a zarándokcsoportokat.
XVI. Leó pápa hálásan köszöntötte Castel Gandolfo lakóit, akik között nyári pihenését tölti majd üdvözölte a világ minden tájáról érkezett zarándokokat. „Aggodalommal követjük mindazt, ami számos országban történik, melyeket háború és erőszak dúl. Ne feledkezzünk el azokról, akik szenvednek és meghalnak a konfliktusok miatt, és állandó imáinkkal is kísérjük a békéért való nagylelkű elkötelezettséget!” – buzdított a Szentatya.
Nemzetközi csoportok
A pápa köszöntötte az Elvira Anya Cenákulum Közösséget, mely Saluzzóban gyűlt össze az Élet Ünnepe alkalmából. (1983-ban alapította Olaszországban Elvira Petrozzi nővér a keresztény lelkiségű közösséget, mely kábítószer- és alkoholfüggő, valamint reményvesztett fiatalokat fogad be.)
Nyári egyetemek résztvevői
Üdvözölte a Fokoláre mozgalom új családjait, akik nemzetközi képzési programjukat tartják; a mexikói diákokat, akik a Regina Apostolorum Pápai Fakultás nyári egyetemén vesznek részt, és a Regnum Christi mozgalom nyári képzésének (Catholic Worldview Fellowship) csoportját. A Szentatya angolul üdvözölte a Regnum Christi fiatal felnőtt tagjait, akik a nemzetközi képzési tanfolyamon vesznek részt. A pápa köszöntése szólt az ausztrál Anthony Percy segédpüspök vezette Oroszlán Zarándoklat (The Lion Pilgrimage) tagjainak is.
Római plébániai csoportok
XVI. Leó pápa üdvözölte továbbá az Etiene Pernet atya és Luigi Giussani lelkiségét követő római Nagyboldogasszony Szeretet Nővéreihez tartozó családokat és gyermekeket, a Jeruzsálemi Szent Megváltó plébániáról érkezett fiatalokat, a bovolentai Szent Ágoston plébánia gyerekcsoportját, és a Rzeszówi Liturgikus Akadémia zarándokait. Mindannyiuknak szép vasárnapot kívánva búcsúzott.
Forrás – www.vaticannews.va










