„Nem engem jöttünk ünnepelni, hanem elsősorban az Úristent” – Pogány István atya ezüstmiséje Munkácson

Pogány István plébános atya papi szolgálatának 25. évfordulója alkalmából június 16-án hálaadó szentmisére gyűltek össze a hívek az ünnepélyesen feldíszített Tours-i Szent Márton-székesegyházban. Az ezüstmisén Lucsok Péter Miklós OP megyéspüspök, az egyházmegye papjai, számos vendégpap, valamint István atya szülei és családtagjai is részt vettek. A templom teljesen megtelt, és az ünneplő közösség jelenlétével fejezte ki szeretetét és tiszteletét az ünnepelt iránt, akit huszonöt évvel ezelőtt Majnek Antal OFM püspök szentelt pappá.

A szentmisén a hívek imádságban adtak hálát István atya hűséges és elkötelezett szolgálatáért, amellyel a rábízott közösséget vezeti. Az ünneplés alkalmat adott arra is, hogy a jelenlévők értékeljék a papi hivatás fontosságát, és imádságban kérjék Isten áldását a további szolgálatra és az egyházmegye életére. A szertartás ukrán, magyar és latin nyelven hangzott el kiemelve az Egyház egyetemességét és a hit összekötő erejét.

István atya szeretettel köszöntötte az egybegyűlteket, majd így szólt: „Nem engem jöttünk ünnepelni, hanem elsősorban az Úristent, aki meghívott az Ő szolgálatára, aki megtartott az Ő szolgálatában.” Ezzel rámutatott arra, hogy az ezüstmise nem csupán személyes jubileum, hanem hálaadás Isten gondviseléséért, ami az elmúlt évtizedekben végigkísérte és megerősítette őt lelkipásztori szolgálatában.

Miklós püspök szentbeszédében hangsúlyozta: ez egy különleges alkalom, amikor bár a püspök is jelen van, de kivételesen nem ő, hanem István atya a szentmise főcelebránsa, hiszen huszonöt éves papi szolgálatáért ad hálát az Úrnak.

A püspök atya ezután a papi hivatás útjáról elmélkedett, amelynek öt szakaszát emelte ki. Az első szakaszt egy különleges Jézussal való találkozás határozza meg. A papi hivatásban „mindenki fel tudja idézni azt a pillanatot, amikor követni akarja Jézust, Jézussak akar lenni, sőt, úgy akar élni, mint Jézus” – mondta a főpásztor.

A püspök atya szavai szerint a második szakasz a döntés, a „szerelembe esés” időszaka, a harmadik pedig a tanulásé és a struktúráé. Ebben az időszakban válságokkal és csalódásokkal is szembe kell nézni. Ilyenkor – miként Miklós püspök fogalmazott – döntő fontosságú az első szeretethez való visszatérés: „Újra Jézust kell keresni, és Őt kell az első helyre tenni, nem pedig azokat a feladatokat és kötelességeket, amelyeket sokszor a külső struktúra kényszerít ránk.”

A negyedik szakasz: az új találkozás a feltámadt Jézussal. Ekkor megszületik az a tudatos elhatározás, hogy: „Jézussal akarok lenni, egyre mélyebben meg akarom ismerni Jézust, meg akarom ismerni Jézus szeretetét, és úgy akarok szeretni, mint Jézus.”

Amikor a pap eljut a Jézussal való kapcsolatnak erre a szakaszára, papságában nagyon szilárddá és erőssé válik, mert ez már nem a szerelembe esés és nem is a rendszernek való alárendeltség időszaka – ez vezet el az ötödik szakaszhoz: a stabilitáshoz és a hűséghez. „Tudom, miért vagyok itt, és Azzal vagyok, Akit követtem” – fogalmazott Miklós püspök. Ezután rámutatott, hogy István atya elérkezett papságának ötödik szakaszába, a stabilitás és a hűség időszakába, és teljes bizalommal Jézus kezébe adta magát.

Miklós püspök homíliáját jókívánságaival zárta, azt kívánva a jubilánsnak, hogy papsága egyre inkább elmélyüljön Jézus, valamint a Mennyei Atya iránta tanúsított szeretetének megtapasztalásában. „Legyetek tökéletesek a szeretetben, miként mennyei Atyátok is tökéletes!” – idézte az evangélium szavait, majd így folytatta: „A tökéletesség ezen útján vezessen téged a Szentlélek, Mária pedig kérje számodra a szükséges kegyelmeket Szent Márton közbenjárására”.