Június 12-én, pénteken, Jézus Szent Szívének főünnepén, a Papi Megszentelődés napja alkalmából Leó pápa üzenetet intézett a katolikus papokhoz, melyben arra kéri őket, hogy elkötelezetten részesüljenek Krisztus misztériumában, járják az egység útját és merítsenek erőt Krisztus Szívéből saját életszentségük elmélyítésére.

Jézus Szent Szíve ünnepén – amikor az Egyház Urának átszúrt Szívét szemléli, melyből béke és egység fakad az egész emberiség számára – a Szentatya a paptestvéreihez Isten felhívásával fordul: „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok” (Lev 19,2; vö. 1Pt 1,16). Ez az isteni hívás – bár mindenkinek szól – mégis különös erővel hangzik a papok felé. A szentség nem egy lehetőség a sok közül, és nem is elvont ideál: kérdőre vonja minden ember identitását, aki osztozni akar a Feltámadt életében.

A szentség részvétel Krisztus misztériumában

Isten arra hív minket, hogy részesedjünk az ő szentségében, mert ő Szent és megmutatja nekünk a követendő utat: hagyjuk, hogy szíve szerint formálódjunk. Ez egy különösen radikális hívás, ami hűséges az ígéretéhez: „Szívem szerint való pásztorokat adok nekik, akik tudással és értelemmel vezetnek titeket” – ahogy Jeremiás prófétán keresztül bíztatta az ő népét. A tőlünk kívánt szentség a bizalommal teli önátadás, vagyis engedjük, hogy Szentlelke átalakítson minket. Ám éppen itt jelenik meg papi életünk nagy paradoxona: noha hivatásunk, hogy részesüljünk Isten szentségében, de ezt a kincset „cserépedényekben” hordozzuk (vö. 2Kor 4,7), hiszen korlátozottak és tökéletlenek vagyunk, gyakran gyengeség és fáradtság, néha sebek jeleivel. Hogyan is válaszolhat egy ennyire sebezhető emberi szív egy ilyen magasztos hívatásra? – kérdezte a pápa. A pap is megtapasztalja ezt a feszültséget, mégis tudja, hol talál békét: az Úr Jézus nyitott oldalsebében.

Az egység útja

Szívünk egyesülése Krisztus Szívével nem csak néhány kiválasztotté, hanem az egy szentségi, eucharisztikus, mindennapos úton-járás. Pappá szentelésünkkel Krisztushoz hasonlóvá váltunk, de mindig újra kell élesztenünk magunkban a kegyelem ajándékát az Eucharisztia napi ünneplésével, az imádsággal, Isten Igéjének elmélkedésével és a testvéreink iránti alázatos szolgálattal. Maradjunk egységben Krisztussal mindabban, amit teszünk, és ami naponta történik velünk. Az életszentséget ne keressünk elszigetelt erőfeszítésekkel, mert az sokkal inkább a minket megelőző, fenntartó és átalakító kegyelemnek való megfelelésben áll. Valójában nincsenek különálló részek emberségünkben. Az ima, a szolgálat, a kapcsolatok, a fáradtság, az örömök és a kudarcok, mind-mind kiváltságos hellyé válnak Isten és végtelen szeretetének kinyilatkoztatására.

A tiszta szívű pap szemlélődő a cselekvésében, irgalmas, hűséges a megpróbáltatásokban, örömteli az önátadásban. A világnak nagy szüksége van olyan pásztorokra, akik nem csupán szavakat vagy programokat kínálnak, hanem a megbékélt szív élő tanúságtételét, Krisztus szentségének édes illatát árasztva. A Jézus Szívéhez hasonló szilárd papi élet az egység, a béke és az irgalmasság hiteles jele. Így a mai megosztott világban is a béke építői lehetünk, a Jó Pásztor gyengédségének tanúi, aki összegyűjti a szétszóródottakat és meggyógyítja a sebesülteket – szól Leó pápa üzenete.

Krisztus Szíve a szentek szíve

Az életszentség nem annyira az aszkézis és a tökéletesség iránti erőfeszítésben rejlik, hanem inkább abban, hogy bizalommal ragaszkodjunk a Jézus átszúrt Szívében kinyilatkoztatott szeretethez. Erre utal János evangélista, amikor a Megfeszített megnyitott oldalát láttatja (vö. Jn 19,34), melyben Isten szentsége nem egy különálló tökéletesség elérhetetlen távolságában rejlik, hanem egy sebezhetővé váló szeretetben, amely az irgalom és az élet forrásává válhat. Jézus Szent Szíve Isten szeretetének tökéletes ikonja, a mindenható szereteté, mert a fájdalmat kegyelemmé, a szenvedést reménnyé tudja alakítani. Jézus áldott Szíve az a „hely”, ahol a szentség közelségként és gyengédségként nyilvánul meg. Ezért fontos, hogy olyan kapcsolatban legyünk Istennel, amely nem távolít el minket másoktól, hanem közel visz mindenkihez. Ha a mi tökéletlen szívünk Jézus átszúrt Szívével egyesül, akkor megszületik a szentség útja bennünk. Már nem önmagunknak élünk, hanem Krisztus él bennünk (vö. Gal 2,20). Az ilyen szentséget nem egyedül éljük meg, éppen ezért mi paptestvérek keressük egymást, hallgassuk meg egymást, támogassuk egymást! Az a pap, aki elszigeteli magát, lassan elhalványul; az a pap, aki testvéreivel jár, növekszik. Szent Ágoston ismét emlékeztet minket: „Hogyan kerülhetjük el a sötétséget? Azzal, hogy szeretjük testvéreinket. Mi a bizonyítéka annak, hogy szeretjük testvéreinket? Az, hogy nem bontjuk meg az egységet és szeretetben élünk.” (In Epist. Io. ad Parthos II, 3). Ehhez újítsák meg minden nap az „itt vagyok” érzést Krisztus átszúrt Szíve előtt és örömmel emlékezzetek az Ars-i Szent Plébános szavaira: „a papság Jézus Szívének szeretete”. Üzenete végén Leó pápa minden papot a Szűzanya, a Papok Édesanyja közbenjárására bíz, aki szívében megőrizte Fia misztériumát és minket is megtanít arra, hogy megőrizzük a világ Megváltójának szívdobbanásait.

Forrás – www.vaticannews.va