Vasárnap, március 15-én hatalmas tömeg vonult végig Munkács utcáin, miközben a keresztutat imádkozták. A különböző plébániák és felekezetek hívei így tettek tanúságot Krisztusba vetett hitükről, és közösen imádkoztak az igazságos békéért Ukrajnában.

Nem véletlen, hogy az idei útvonal a Boldogságos Szűz Mária Születése görögkatolikus templomnál kezdődött, és a Nagyboldogasszony-székesegyháznál ért véget, hiszen az emberi élet útja a születéstől az örökkévalóságba való távozásig tart. Ahogyan azonban az elmélkedésekben többször is elhangzott: a halál nem a vég, mert Krisztus feltámadt, és a feltámadás reményével vár ránk.

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye ordináriusát, Lucsok Miklós OP püspököt az általános helynök, Zsarkovszkij Péter atya képviselte, aki a menet elején mondta el bevezető beszédét. Hangsúlyozta, hogy értékelnünk kell mindazt, amit Istentől kapunk, és külön kiemelte a hívő és a hitetlen ember szenvedéshez való viszonya közötti különbséget: „Mindkettő viszi a maga keresztjét, de a hívő ember tudja, hogy terhét Krisztussal együtt hordozza, míg a hitetlen terhének hordása közben folyamatosan csak panaszkodik.” Péter atya arra bátorította a jelenlévőket, hogy figyeljenek mások gondjaira is, imádkozzanak védelmezőinkért, és ajánlják fel szenvedéseiket Istennek, mert „Vele a mi terhünk könnyebbé válik”.

A tizennégy állomáshoz kapcsolódó elmélkedéseket a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papjai, valamint római katolikus lelkipásztorok vezették.

Imádság hangzott el a hadifoglyokért és az igazságtalanul elítéltekért; a deportált felnőttekért és gyermekekért; az önkéntes katonákért, a sebesültekért, a segítő önkéntesekért, a tábori lelkészekért, a civil és katonai orvosokért; valamint a  katonák családjaiért. Nem maradt el az ima azokért sem, akik elvesztették otthonukat; a korrupció kiirtásáért népünk körében; az asszonyokért, akik elvesztették férjüket; a megalázott felnőttekért és gyermekekért; végül pedig örök nyugodalmat kértek mindazoknak – katonáknak, civileknek, felnőttek és gyermekeknek egyaránt, – akik életüket vesztették a háborúban .

A keresztút során végig a katonák vitték a keresztet, amelyben a Szent Kereszt ereklyéje található. Minden állomásnál mély elmélkedések hangzottak el Jézus szenvedéséről és mindennapjainkról.

Különösen meghatóan hangzott el az ima azokért az édesanyákért, akik a háború következtében elvesztették gyermekeiket – a mi védelmezőinket.

A határőrség katonai káplánja, Szoroka Oleg atya felhívta a figyelmet a katonák szolgálatára, hangsúlyozva, hogy olyan emberekről van szó, akiknek bátorsága Istentől fakad: ők azok, akik a frontvonalban állva védelmezik az emberek nyugalmát.

A keresztúti ájtatosság a Nagyboldogasszony-székesegyháznál ért véget közös imával, Kuzma Iván atya vezetésével. Ezután elénekelték Ukrajna lelki himnuszát: „Nagy, egyetlen Istenünk, őrizd meg Ukrajnát”.

Az eseményt Zsarkovszkij Péter atya így kommentálta:

„Országunk már négy éve háborúban él… Az ellenség rátámadt békés országunkra, hogy leigázzon bennünket, megfossza az ukránokat jövőjük szabad megválasztásának jogától és visszataszítson bennünket a kommunista rabszolgaságba. A történelem ismétli önmagát. Ahogyan egykor a fáraó vissza akarta kényszeríteni az izraelitákat Egyiptomba, a rabszolgaságba. Ezért védekezik Ukrajna, és a különböző felekezetek hívei a hátországban állandóan az igazságos békéért imádkoznak.

Hisszük, hogy Isten velünk van, és ezen a keresztúton, amelyet egész Ukrajnában járnak, Jézust akarjuk követni, aki szenved. De azt is hisszük, hogy a szenvedés után eljön az örömteli feltámadás!

Imádkozunk a sokat szenvedett ukrán népért, különösen a védelmezőkért, a hadifoglyokért, az elesettek édesanyjaiért, fiaikért és lányaikért, hogy Isten adjon erőt és bátorságot legyőzni a rosszat a jóval. Az igazság végül győzni fog. Nem a halál, hanem a Feltámadás a végső diadal. Béke és jóság mindenkinek!”

Reshetar Tetjana írása és fotói alapján