A Pannonhalmi Bencés Főapátság átadta Európa védőszentje, Szent Benedek ereklyéjét a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökének, Lucsok P. Miklósnak. Szent Benedeket VI. Pál pápa a béke hírnökének nevezte. Európa védőszentjének közbenjárását kérve az egyházmegyékben és a plébániai közösségekben a békéért fognak imádkozni.

Március 13-án, pénteken az esti liturgia keretében a Pannonhalmi Bencés Főapátság nevében Hortobágyi T. Cirill OSB főapát átadta Szent Benedek ereklyéjét Lucsok P. Miklós OP megyéspüspöknek.

Miklós püspök így fogalmazott: „Az indíttatást, hogy Szent Benedek ereklyéjét a békéért mondott imádság szándékával hozzuk el Munkácsra, Hortobágyi Arnold OSB atyával együtt kaptuk, aki már két éve itt  szolgál. A szent közbenjárását kérve továbbra is állhatatosan imádkozunk hazánk békéjéért, valamint a konfliktusoktól és háborúktól megfáradt világ békéjéért. Szent Benedek a béke embere, aki megtapasztalta a Feltámadt Krisztus békéjét. Azt kívánjuk, hogy ez a szent – Európa védőszentje, a béke hírnöke – erősítsen meg bennünket, és legyen közvetítő közöttünk és a Feltámadt Krisztus között.”

Az Ukrajnai Püspöki Konferencia ülésén arról is szó esett, hogy minden püspök szeretné fogadni Szent Benedek ereklyéjét saját egyházmegyéje székesegyházában, hogy a hívekkel együtt virrasszanak és imádkozzanak, közbenjárását kérve. Arról, hogy mikor és melyik közösségben, illetve egyházmegyében tartják majd ezeket az imádságokat, a későbbi hirdetésekből lehet majd értesülni.