Hogyan küzdhetem le a hibáimat? Hogyan válhatok jobb emberré? Hogyan szeressem felebarátomat, mint önmagamat? Hogyan lássam meg Jézust a másik emberben? – ezekre a mély kérdésekre keresték a választ azok a fiatalok, akik június 28. és július 4. között részt vettek a Fokolare Mozgalom nyári táborában Jablonicán.
A tábor mottója idén is sokatmondó volt: „Nem a bűnnek, igen az erényeknek!” A résztvevők – a mozgalomhoz tartozó vagy azzal szimpatizáló kamaszok – Ukrajna számos városából érkeztek: Munkács, Kölcsény, Kincseshomok, Ungvár, Őrdarma, valamint Lviv és Bila Cerkva is képviseltette magát.
A programban szerepeltek előadások, csoportos beszélgetések, valamint imádság, szentségimádás, melyek mind mélyítették istenkapcsolatukat. Emellett természetjárás, kreatív műhelyfoglalkozások és izgalmas sportprogramok tették teljessé az egy hét tapasztalatát.
A fiatalok minden reggel úgy indították a programot, hogy gurították az ún. „szeretet dobókockát” – egy hatoldalú dobókocka, melynek minden oldalára a keresztény szeretet egy-egy konkrét jellemzője volt írva: „Mindenkit szeretek”, „Elsőként szeretek ”, „Szeretem az ellenségemet”, „Jézust látom a másikban”, „Kölcsönösen szeretjük egymást”, „Eggyé válok a másikkal”. A fiatalok a nap folyamán megpróbálták megélni, konkrét tettekké váltani a kiválasztott szeretetformát. Másnap pedig – ha akarták – meg is oszthatták tapasztalataikat a többiekkel.
Esténként bemutatók zajlottak a Fokoláre Mozgalom hivatásairól, ahol a résztvevők kérdezhettek, beszélgethettek, és többen kifejezték: szeretnék Jézust követni, és Istent tenni életük középpontjába.
A táborban jelen voltak atyák is: Pogány István atya, a munkácsi Szent Márton római katolikus plébánia plébánosa, Anton Konečný szlovák atya, aki korábban öt évet szolgált Ukrajnában, valamint a görögkatolikus Gricsenko Igor atya Bila Cerkvából. A lelkipásztorok nemcsak szentségekkel, hanem baráti jelenlétükkel is gazdagították a közösségi életet.
A fiatalok szívében nem csupán új barátságok és emlékek maradtak meg, hanem egy mély belső élmény: az őszinte kommunikáció, a bizalom, a nyitottság és a kölcsönös tisztelet ereje. Ahogy egyikük fogalmazott: „Megtanultuk jobban megérteni egymást, nem halogatni, nem álarcot viselni, hanem önmagunkat adni – nyitottan és őszintén.”
A tábor nemcsak kellemes nyári kikapcsolódás volt, hanem valódi lelki töltekezés, mely nem csupán élmény és elmélet marad, hanem konkrét, megélhető keresztény értékekké válik a mindennapokban.
A program az ukrajnai Caritas-Spes és a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye támogatásával valósult meg. Hála és köszönet mindazoknak, akik lehetővé tették ezt a felejthetetlen hetet!
Felhasznált forrás: Focolare Ucraine facebbok oldala






















